Ökoturizmus-robbanás Itáliában

Válság ide, válság oda, Itáliában bombaüzletnek számít immár az ökoturizmus. Az Ecotour jelentése szerint az idegenforgalomnak ez az ágazata évi 10 milliárd eurós piacot jelent, és 100 millió látogatót az olaszországi 772 védett területen, amelyek az ország területének 10 százalékát teszik ki.

2010. március 29., 09:41

A tavaszi adatok megerősítik ezt a trendet és Húsvétkor újabb „robbanás” várható – erősítette meg az olasz fogyasztói szövetség, a Coldiretti. Az ökoturizmusnak éppen a tavasz a fő szezonja. A felmérések szerint a látogatók 38 %-a elsősorban a természettel való érintkezést keresi, de fontos számukra a lazítás és a nyugalom, (13,7%), valamint a kulturális, folklór és gasztronómiai hagyományok (12,6%). Vonzó az is (10,3%-os arányban), hogy általában olcsóbbak az ökoturisztikai árak, mint a hagyományos ágazatokban.

Az adatokból kiderül, hogy az ökoturistáknak csaknem egynegyede 16 és 30 év közötti fiatal, 22,7%-ot tesznek ki a családok, 20 %-ot a kiránduló iskolai osztályok, és 19,9 százalékot a párok.

Különösen népszerűek az agroturisztikai kínálatok, és ezekben a napokban azok, amelyekben benne foglaltatik a klasszikus húsvéti ebéd. Ilyenkor rendkívül gazdag az élelmiszerkínálat: több mint 600 tipikus étel, sokféle bor, sajt, szalámi, extraszűz olaj és más különlegesség várja az ínyenceket.