Ernyő alatt sörözni, kávézni

A hivatalos megnyitóval az idén megvárták a kellemesebb időt. Elvben már március 1. óta ki lehetne ülni a kávéházak, vendéglők utcákra és terekre kitelepedő teraszaira, ám a nyitányt a makacs tél miatt az idén kicsit későbbre halasztották. Összesen 1800 ilyen, a bécsi nyelvjárásban Schanigartennek nevezett terasz várja a vendégeket.

2010. március 26., 16:48

A kert-helység nem megfelelő kifejezés erre a műfajra. Az ugyanis többnyire belső udvaron működik, a Schanigarten viszont kizárólag közterületen.

A név eredetére és az egész intézmény történetére több magyarázat is van. Az egyiknek még magyar vonatkozása is van : eszerint a Schani, egyszerűen csak a Sanyi változata. A magyar fiú, a legkisebb, akit mindenki csak ugráltat, s akinek a dolga rendben tartani a szabadba kihelyezett asztalokat és székeket. Neki kiáltanak a vendégek odakintről, ha újabb sörre vágynak. Valószínűbb azonban egy másik változat. Egy bizonyos Johann – Schani – Taroni volt az első, akinek 1754-ben eszébe jutott sátrat állítani a Grabenen lévő kávéháza előtt. Ez még csak arra volt jó, hogy a vendégek szabad levegőn hörpinthessék fel söreiket. A mai értelemben vett igazi Schanigartenre azonban 1820-ig kellett várni. Az Albertinával szemben, a Mozart kávéház elődjének tulajdonosa, egy bizonyos Simon Corra lepte meg a világot az ernyő alatt kihelyezett székekkel, asztalokkal és szabadtéri kiszolgálással.


Ma hozzátartozik a bécsi élethez, a járókelők közlekedését nem akadályozó, jól megtervezett terasz. Mivel közterületet foglal el, engedélyt kell kérni, és használati díjat is kiszab a Város, mégpedig a mérettől és a helytől függően. Időről időre vitát vált ki a nyitva tartási idő, a nyári melegben kitárt ablakoknál pihenni vágyó környékbeliek nyugalmát ugyanis nem zavarhatja a zaj vagy az ételszag. Másrészt viszont nincs kellemesebb dolog, mint a forró nap után este sokáig üldögélni kinn. Mindenesetre a kora tavasz bécsi utcaképéhez ugyanúgy hozzátartozik az elmés szerkezeteket kopácsolva felállító mesterek látványa, mint később a színes ernyők alatt vidáman fogyasztó, csevegő vendégeké.

Ami a színeket illeti, az idén a korábbinál szigorúbban szabályozták a Schanigartenek küllemét. A felújított Kärntnerstrassén, a Grabenen és a Stephansdom előtti téren előírás, hogy a teraszokat középen kell felállítani, szabadon hagyva mindkét oldalon az üzletek előtti részt a vásárolni kívánóknak és a szállítóknak egyaránt. Akármilyen ernyőket sem engedélyeznek: a középen egyen-oszlopokról nyitható vászon alkalmatosságokat kétféle bézs, háromféle szürke és egy fehér változatban lehet beszerezni és felállítani. Tilos az ernyőket hirdetésre felhasználni – ezzel egységesebb és főleg elegánsabb látványt nyújt a belváros.

Az idei szezont a júniusi labdarúgó-vb minden bizonnyal fellendíti. Nem lesz szurkolói övezet, a Városháza előtti téren nem állítanak fel hatalmas vásznakat, s inkább csak az egyes vendéglátó egységekben lesz mód a közös drukkolásra. A Schanigarten-tulajdonosok közül sokan tervezik, hogy jókora plazmatévéket helyeznek el. A közös meccsnézés csapolt sör kortyolgatása közben vonzó lehetőség, de az igazság az, hogy enélkül sem kell sajnálni a teraszok tulajdonosait. A bécsiek számára életforma a Schanigarten, s ezt az élményt az idelátogatók sem igen hagyják ki.