A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2009. szeptember 28., 08:25
Hiányoznak a szlovák szállodásoknak a magyar turisták. Sokkal kevesebb külföldi érkezik Szlovákia, a magyar turisták száma pedig egyenesen zuhant az idei első félévben - 40 százalékkal. Az okok között szerepel az erős euró és az erős magyarellenes hangulat is. A Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) árengedményeket kínáló magyar turistakártyával próbálja visszacsalogatni a magyar vendégeket.
2009. szeptember 28., 07:50
A kormányzó Szocialista Párt nyerte a parlamenti választásokat vasárnap Portugáliában a voksok több mint 99 százalékának összesítése alapján.
2009. szeptember 28., 06:45
Eddigi legnagyobb kokainfogásáról számolt be a brit királyi haditengerészet, amelynek egyik fregattja csaknem negyedmilliárd font értékű kemény drogot foglalt le Dél-Amerika partjainál.
2009. szeptember 28., 05:00
A kormányzó Szocialista Párt végzett az élen a vasárnapi portugáliai parlamenti választásokon a szavazóhelyiségekből kilépők megkérdezésén alapuló felmérések szerint - jelentették portugál tv-állomások.
2009. szeptember 28., 01:35
A brit kormányfő védelmébe vette saját eddigi teljesítményét és megerősítette, hogy ‘harcolni fog a jövőért’. Gordon Brown a BBC politikai magazinműsorának hosszú interjút adott a Munkáspárt kongresszusának kezdetén. Brown többször megerősítette, hogy a konzervatívokkal szemben pártja szívén viseli a közszolgáltatások helyzetét, és a bankok viselkedését megregulázó új törvényt ígért. És azt, hogy felveszi a kesztyűt.
2009. szeptember 27., 23:05
A felső-ausztriai tartományi választáson szinte hajszálra ugyanaz történt, mint egy héttel korábban Vorarlbergben. Az ÖVP (Osztrák Néppárt) megőrizte első helyét, a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) súlyos vereséget szenvedett, az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) megkettőzte szavazatainak (és mandátumainak) számát. Pedig az SPÖ mindent megtett legnagyobb ellenfele lejáratására: a kampány utolsó napjaiban egy különös, Magyarországot is érintő néppárti pénzügyi botrányt leplezett le.
2009. szeptember 27., 23:02
Guido Westerwelle, a liberális FDP elnöke, minden valószínűség szerint alkancellár és külügyminiszter lesz pártja és a CDU/CSU Angela Merkel vezette kormányában. A 47 éves politikus energikus, céltudatos ember hírében áll, akinek nagy érdeme volt abban, hogy pártja ezen a választáson története legjobb eredményét érte el. Elszánt képviselője a liberális gazdaságpolitikának, ami aligha könnyíti meg a közös kormányprogram kidolgozását, sem a jövendő együttműködést a néppártként a szociális szempontokat is mérlegelő CDU/CSU-val.
2009. szeptember 27., 21:11
A felmérések szerint a vasárnapi németországi parlamenti választásokon a két polgári párt, a CDU/CSU és az FDP elég mandátumot szerzett ahhoz, hogy az ő kormányuk váltsa fel a CDU eddigi koalícióját a szociáldemokratákkal. Az utóbbi, az SPD, váratlanul súlyos mértékben visszaesett és a 2005-ös 34.5 százalék helyett csak 23.5 százalékot szerzett.
2009. szeptember 27., 20:58
A felmérések szerint a vasárnapi németországi parlamenti választásokon a két polgári párt, a CDU/CSU és az FDP elég mandátumot szerzett ahhoz, hogy az ő kormányuk váltsa fel a CDU eddigi koalícióját a szociáldemokratákkal.
2009. szeptember 27., 18:52
A hajóra vezető híd egyik oldalán kék-sárga léggömbök, a másikon piros-fehér-zöld, s aki nem ismeri az előbbi színösszeállítást, az megtudhatja a tábláról: Alsó-Ausztria üdvözli Budapestet. A legnépesebb osztrák tartomány gazdasági és idegenforgalmi vezetői személyesen jöttek el az ünnepi díszbe öltöztetett új kikötőállomás avatására.
2009. szeptember 27., 18:30
Váratlan volt az SPD súlyos visszaesése: a párt az 2005-ös 34.5 százalék helyett csak 23 százalékot szerzett – kevesebbet, mint bármikor korábban az NSZK történetében.A vasárnapi németországi parlamenti választások egyértelmű eredményt hoztak: a CDU/CSU és a liberális FDP elég mandátumot szerzett ahhoz, hogy megalakíthassák tervezett koalíciójukat. Az a CDU/CSU és a szociáldemokraták kormányszövetségét váltja, de a kancellár ugyanaz marad: Angela Merkel. Váratlan volt az SPD súlyos visszaesése: a párt az 2005-ös 34.5 százalék helyett csak 23.3 százalékot szerzett – kevesebbet, mint bármikor korábban az NSZK történetében. A Zöldek erősödtek és 10.7 százalékot kaptak. Ugyancsak, méghozzá jelentősen erősödött a Balpárt, 8.7 százalékról 11.9 százalékra. A választási részvétel tovább esett: a szavazóknak kevesebb, mint 71,2 százaléka voksolt a négy évvel korábbi 77.7 százalékkal szemben.
2009. szeptember 27., 15:30
Michelle Obama, az amerikai first lady nevét viselő hamburgert mutatott be Spike Mendelsohn, a Bravo televízió Top Chef című műsorának egyik versenyzője. A Michelle Melt, azaz az Elolvadó Michelle nevet kapott harapnivalót a versenyző Sam Kassnek, a Fehér Ház konyhafőnökének közreműködésével készítette el.
2009. szeptember 27., 13:03
Bizalmas iratban követelt sok, még több katonát a Pentagontól Stanley A. McChrystal tábornok, az Afganisztánban állomásozó nemzetközi és amerikai erők főparancsnoka. Az irat tartalmát kiszivárogtatták. E hét eleje óta közbeszéd tárgya Washingtonban, hogy a tábornok komor jóslata szerint az „afgán háborút” akár el is lehet veszíteni – hacsak nem érkezik még pár tízezer amerikai katona a helyszínre. Obama elnök egyelőre nem lát világosan a követendő stratégia kérdéseiben (mit? mennyit? mire? mikor?), tehát habozik. De meglepő volna, ha az eddig bálványozott McChrystal kérésére nemet mondana. ACZÉL ENDRE írása.
2009. szeptember 27., 12:52
A hajóra vezető híd egyik oldalán kék-sárga léggömbök, a másikon piros-fehér-zöld, s aki nem ismeri az előbbi színösszeállítást, az megtudhatja a tábláról: Alsó-Ausztria üdvözli Budapestet. A legnépesebb osztrák tartomány gazdasági és idegenforgalmi vezetői személyesen jöttek el az ünnepi díszbe öltöztetett új kikötőállomás avatására.
2009. szeptember 27., 10:12
Egy akkumulátorokat gyártó üzem felelős több mint száz kínai gyermek mérgezéséért: eddig 121 gyereknél állapították meg, hogy vérükben kiugróan magas az ólomtartalom - jelentették a délkelet-kínai Fucsien (Fujian) tartomány egyik megyéjéből.
2009. szeptember 26., 19:23
Szlovákiában tartózkodott a napokban az Európai Bizottság egyik küldöttsége, a regionális politikával foglalkozó szakemberek néhány romatelepet kerestek fel. Sokkolta őket, hogy a "civilizált Európában még élnek emberek középkori körülmények között" – írta a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.
2009. szeptember 26., 14:36
Vasárnap parlamenti választások lesznek Németországban. Általános vélemény, hogy a háború óta az ideit előzte meg a legunalmasabb választási harc. A papírforma szerint semmi sem változik. KASZA LÁSZLÓ helyzetértékelése.
2009. szeptember 26., 12:23
A komoly anyagi gondokkal küzdő brit légitársaság újabb leleményes ötletekkel rukkolt elő, amelyektől azt reméli, hogy plusz bevételhez juthat. Az utasok felől ez úgy néz ki: milyen címen akarnak még fizettetni velünk?