2009. november 22., 21:27

Számítógépes hackerek feltörték egy egyik neves brit klímakutató központ szerverét, és az interneten közzétettek számos kutatói magánlevelezését és dokumentumokat, vitát idézve elő arról, eltúlozzák-e a szakemberek a globális felmelegedés veszélyét – írta az MTI.

2009. november 22., 16:48

Tudatosak: jobban figyelembe veszik a közúti veszélyeket, mint más európai autósok. Többségük súlyos szabálysértésnek tarja a követési távolság figyelmen kívül hagyását, valamint a bekapcsolatlan biztonsági övet. Sokan helytelennek ítélik vezetésnél az alkoholt, akárcsak az autópályán jobbról történő előzést. A gyorshajtás azonban a német autóvezetők érzékeny pontja - derül ki abból a közlekedésbiztonsági felmérésből, melyet a kölni AXA-biztosító végzett.

2009. november 22., 15:50

Az ötlet a rendszerváltás után született, amikor a magyar határnyitás az NDK-menekültek előtt még nagyon elevenen élt a német emlékezetben. Gyűljenek össze évente a politika, a gazdaság, a kultúra döntéshozói, beszéljenek a két ország dolgairól s arról, mit tudnak együtt tenni a világban. A Magyar-Német Fórum felváltva Budapesten és Berlinben ülésezik. Idén a főváros Andrássy Egyeteme volt a helyszín – úgy is, mint az együttműködés egyik látványos példája: a német nyelven oktató intézményt, amely az egyetlen a maga nemében a német nyelvterületen kívül, a két ország közösen finanszírozza. A Fórum témája: az újraegyesült Európa 20 év után – hogyan tovább?

2009. november 22., 13:52

Az idén Karintia ajándékozta Bécsnek a karácsonyfát. A Városháza előtt felállított 27 méter magas, állítólag jó százéves fa már teljes pompájában ragyog, és a téren 140 stand is várja a látogatókat egészen karácsonyig. A legrégebbi és a legnagyobb ez az újabban Ádventi Varázs névre keresztelt Christkindlmarkt. De sokan esküsznek rá: akad még szebb is Bécsben. Van választék bőségesen, november utolsó hetétől nyitva mind a húsz nagyobb, és a számtalan kicsi is.

2009. november 22., 11:31

Matthias Platzeck, Brandenburg tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke a kereszténydemokrata Angela Merkel mellett valószínűleg a másik kiemelkedő politikus, akit a volt NDK-ból származik. Az őszi választás után azzal keltett országos feltűnést, hogy feladta a sokéves koalíciót a CDU-val s helyettük a Balpárttal alakított kormányt. E lépésről, a szociáldemokrácia nehéz helyzetéről és a szélsőjobb visszaszorításáról beszéltünk a magyarbarát kormányfővel, aki a Német-Magyar Fórumon járt egy napra Budapesten.

2009. november 22., 04:00

Az Egységes Oroszország Párt kongresszusán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel Szentpéterváron szombaton - közölte a Fidesz elnöki stábjának vezetője az MTI-vel.

2009. november 21., 18:33

Matthias Platzeck, Brandenburg tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke a kereszténydemokrata Angela Merkel mellett valószínűleg a másik kiemelkedő politikus, akit a volt NDK-ból származik. Az őszi választás után azzal keltett országos feltűnést, hogy feladta a sokéves koalíciót a CDU-val s helyettük a Balpárttal alakított kormányt. E lépésről, a szociáldemokrácia nehéz helyzetéről és a szélsőjobb visszaszorításáról beszéltünk a magyar-barát kormányfővel, aki a Német-Magyar Fórumon járt egy napra Budapesten.

2009. november 21., 14:07

Akár "öt perc alatt" is összedőlhet az afganisztáni kormány, ha a NATO-erők most kivonulnának - mondta szombaton megjelent nyilatkozatában a brit külügyminiszter, aki szerint a "mesterséges" kivonulási menetrendek csak az ellenségnek kedveznek.

2009. november 21., 12:04

Az amerikai kongresszusban indianai képviselők határozattervezetet nyújtottak be, amely elítéli a magyar Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) legutóbbi rádiós műsorszolgáltatási döntéseit.

2009. november 21., 06:14

Százharminckilenc kínai bányász rekedt a föld mélyén, miután szombatra virradóra robbanás történt az északkeleti országrész egyik szénbányájában - jelentette a kínai központi televízió.

2009. november 20., 12:58

Hetekig vonakodott elfogadni a jelöltséget, végül beadta a derekát. Egyetlen kihívója, Harald Himmer az elnökségi ülés után, csekély támogatottságát látva mégsem indult, így Christine Marek egyedüli jelöltként 80 százalékos szavazataránnyal került az Osztrák Néppárt bécsi szervezetének élére. Ő lesz a párt listavezetője a 2010. őszi tartományi választáson is. Marek a Brüsszeli biztossá kinevezett Johannes Hahn tudomány– és kutatásügyi miniszter helyébe lép.