2009. november 27., 12:14

Az Európa Tanács (ET) múlt héten nyilvánosságra hozott jelentése azt ajánlotta Szlovákiának, hogy ne korlátozza a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségeit azokra a településekre, ahol a kisebbség aránya eléri a 20%-ot. A szlovák politikusok szerint viszont megfelelő a jelenlegi gyakorlat, hiszen - ahogy rendre hangoztatják-átlagon felüli jogaink vannak.

2009. november 27., 07:47

Szemtanúk szerint a hétfői Fülöp-szigeteki véres leszámolás fő gyanúsítottja a helyszínen adta ki a lőparancsot embereinek - köztük katonáknak, rendőröknek -, sőt egy szemtanú szerint a polgármester maga is lőtt - közölte pénteken az ország igazságügy-minisztere.

2009. november 27., 06:23

A gazdag országoknak azonnal meg kell sokszorozniuk azt a segítséget, amelyet a fejlődő államoknak adnak a globális felmelegedés elleni küzdelemhez, ha azt akarják, hogy megállapodás szülessen a decemberi koppenhágai klímakonferencián - jelentette ki a brazil és a francia elnök csütörtökön az Amazonas menti országok brazíliai klíma-csúcsértekezletén.

2009. november 26., 14:06

„Papi! Ha ilyen csúnya az EU, akkor miért léptünk be?” – kérdezte az újságosbódé előtt egy tíz év körüli kislány, miközben ujjával Catherine Ashton és Herman van Rompuy „az új EU arcai” feliratú fényképére mutatott. A papa okos válaszából megtudta a gyerek, hogy a politika nem szépségverseny, és a politikusok legfontosabb erénye nem a küllem. De milyen erényekkel rendelkeznek is ők ketten? Persze. Az egyik azzal, hogy nő, nagy országból jött, és baloldali. A másik, hogy férfi, kis országból származik, és konzervatív. Közös erényük pedig az ismeretlenség, a tapasztalatlanság. KASZA LÁSZLÓ írása.

2009. november 26., 09:42

Az osztrák adatvédelmi bizottság az eddigi ideiglenes engedélyt véglegesre váltotta, s így a bécsi tömegközlekedési járműveken és a metróállomásokon továbbra is működhetnek a kamerák. A felvételeket öt nap után semmisítik meg. A „próbaidő” után ez a hozzájárulás végleges. Ugyanakkor az ÖBB vezetői most először kezdtek el komolyan gondolkodni az alkoholtilalom bevezetésén.

2009. november 26., 08:04

Az Első Magyar Inner Wheel Klub Budapest - a Rotary Klub tagok feleségeinek első magyarországi klubja - november 28-án jótékonysági bazárt rendez a Kempinski Hotel Corvinus-ban. Dr. Nagy Évát kérdezi az eseményről Pásztor Magdolna.

2009. november 26., 08:00

Eddig nyolc szárazföldi kínai A (H1N1) influenzás esetben fedezték már fel az új vírus genetikai mutációját - közölte a kínai sajtó az országos influenzaközpont bejelentése alapján csütörtökön Pekingben.

2009. november 26., 07:56

Jó-e az a jogszabály, amely tiltja a gárdista egyenruha viselését? A stúdióban Barát József, Jolsvai András, Krug Emília és Lampé Ágnes.

2009. november 26., 07:44

Adventi bazárt rendez a Rákosmenti Waldorf Iskola. Az eseményről és az intézmény filozófiájáról beszélgetünk. Antal Borbálát és Fülöp Lászlót kérdezi Pásztor Magdolna.

2009. november 25., 09:15

Ausztria síterepei, téli üdülőhelyei igen népszerűek a magyarok körében is. Van egy-két olyan előírás, amit nem árt tudni, mielőtt az autós útnak indul. A Szervuszausztria.hu a legfontosabbakat csokorba szedte.

2009. november 24., 21:58

Johannes Heesters a világ legidősebb, ma is aktív énekes színésze közel kilenc évtizedes karrierrel büszkélkedhet. A december elején 106. születésnapját ünneplő, holland-német bonviván játszik, énekel – s közben még mindig a hitleri időkben játszott szerepéről vitatkoznak.

2009. november 24., 20:30

Az ötlet a rendszerváltás után született, amikor a magyar határnyitás az NDK-menekültek előtt még nagyon elevenen élt a német emlékezetben. Gyűljenek össze évente a politika, a gazdaság, a kultúra döntéshozói, beszéljenek a két ország dolgairól s arról, mit tudnak együtt tenni a világban. A Magyar-Német Fórum felváltva Budapesten és Berlinben ülésezik. Idén a főváros Andrássy Egyeteme volt a helyszín – úgy is, mint az együttműködés egyik látványos példája: a német nyelven oktató intézményt, amely az egyetlen a maga nemében a német nyelvterületen kívül, a két ország közösen finanszírozza. A Fórum témája: az újraegyesült Európa 20 év után – hogyan tovább?