Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2008. augusztus 7., 11:01
Négyezer elektromos bérautóból álló flottával enyhítené Párizs közlekedési és környezetvédelmi gondjait Bertrand Delanoe polgármester, a nagy sikerű közösségi kerékpárkölcsönző hálózat atyja.
2008. augusztus 7., 10:12
Családi hagyományból, olvasmányaimból vélem úgy, hogy a „turul mint olyan” akkor vesztette el a becsületét, amikor egy fasisztoid ifjúsági szervezet az ő nevét vette föl a húszas–harmincas években. Buzgó, nagyszájú hagyományápolóink elődei akkor elfeledtek tiltakozni a nemzeti jelkép fajelmélettel való bemocskolása ellen.
2008. augusztus 7., 10:04
Robbanás történt csütörtökön délelőtt egy Szocsi területéhez tartozó strandon.
2008. augusztus 7., 07:14
Összeérnek, símogatják egymást, sóhajtoznak és nyögdécselnek a fák azon a reklámklipen, amelyet a Greenpeace környezetvédelmi szervezet azért készített, hogy felhívja a figyelmet az erdők megóvásának fontosságára.
2008. augusztus 7., 06:59
Lezuhant egy tűzoltókat szállító helikopter szerdán Kaliforniában; a balesetben kilenc ember meghalt.
2008. augusztus 6., 20:29
A Kínát májusban pusztító földrengés komoly csapást mért a pandák fennmaradásának esélyeire, bár ahogyan egy szakértő nyilatkozott kedden a Reutersnek, az állatok száma továbbra is növekszik.
2008. augusztus 6., 18:57
Nincs már eladó közvetlen tengerparti ingatlan Horvátországban, legalább is az Észak-Adrián, s amit korábban könnyen eladtak, az ma már nem kel el.
2008. augusztus 6., 14:59
Ötmillió dollárt kapott az Egyesült Államoktól az az ember, aki elárulta, hol és hogyan bujkál Radovan Karadzic - állította szerdán a Press című belgrádi újság nagyon jól értesült diplomáciai körökre hivatkozva.
2008. augusztus 6., 12:57
Nem kér ügyvédet az a kínai származású kanadai férfi, aki a múlt héten minden látható ok nélkül lefejezte a mellette utazó fiatal férfit egy zsúfolt távolsági buszon és evett is a húsából.
2008. augusztus 6., 10:14
Három halálos áldozata és 29 sérültje van a Szecsuan (Sichuan) tartományban kedden délután történt földrengésnek - közölte szerdán a helyi katasztrófa-helyreállítási iroda.
2008. augusztus 6., 07:59
Hamisítással vádolja a washingtoni vezetést és a CIA-t egy amerikai újságíró: keddi rádióinterjújában - amelyben új könyvének tartalmát ismertette - Ron Suskind azt állította, a Fehér Ház évekkel ezelőtt utasította a hírszerző ügynökséget, hogy hamisítson egy olyan levelet, amely közvetlen kapcsolatot teremt Szaddám Huszein iraki elnök és a 2001. szeptember 11-i amerikai terrorakciók között.
2008. augusztus 6., 06:30
Bizonyosnak látszik, hogy önmaga vetett véget életének az a pozsonyi német diplomata, akinek holttestét a múlt héten találták meg az általa bérelt családi házban.
2008. augusztus 5., 20:26
Lengyelországban beszüntetik a sorkötelezettséget, s átállnak a teljes egészében hivatásosokból álló hadseregre.
2008. augusztus 5., 17:56
Hónapok óta árgus szemekkel figyeli a világ az olaj világpiaci árának alakulását. Az emelkedés üteme és mértéke mindenkit megdöbbentett, szinte hisztérikusak voltak a reakciók. A feszült légkörben a legkisebb rezdülések is pánikszerű hatással jártak és szinte minden a drágulást erősítette. A kedélyek most - legalábbis átmenetileg - lenyugodni látszanak, az olajár pedig kisebb korrekciókkal araszol lefelé.
2008. augusztus 5., 16:05
Őrizetbe vettek és bántalmaztak kínai rendfenntartók két japán újságírót a Hszincsiang-Ujgur autonóm területen - közölte kedden az egyik érintett és a kínai sajtó.
2008. augusztus 5., 15:41
A függetlenségi háború egyik résztvevőjét, egy régi gerillát nevezett ki a koszovói védelmi minisztérium élére a kormányfő - jelentették be kedden Pristinában.
2008. augusztus 5., 15:34
Alexander Szolzsenyicin, akinek írásai felhívták a világ figyelmét Sztálin munkatáborainak brutalitására, 89 éves korában meghalt. Ahogyan a Spiegelnek adott interjújában tavaly fogalmazott: „a halál természetes mérföldkő minden ember életében”.