Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2009. június 1., 05:13
Egyre nő az írek körében a tavaly még népszavazáson elutasított EU-reformszerződés támogatottsága - derült ki az Irish Times című lap hétfői számában megjelent közvélemény-kutatásból.
2009. május 31., 23:12
- Gyilkosság áldozata lett vasárnap az Egyesült Államokban egy olyan orvos, aki előrehaladott, vagyis több mint húszhetes terhességek megszakítására specializálódott.
2009. május 31., 21:44
- A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint Orbán Viktor és Csáky Pál nyilatkozatai, amelyek május 23-án Esztergomban hangzottak el, erősen bűzlenek a neonácizmustól, neofasizmustól, de legalábbis a nagymagyar sovinizmustól.
2009. május 31., 19:22
- Egy feltehetően kábítószer-túladagolásban meghalt férfit találtak egy furgonban vasárnap délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
2009. május 31., 19:01
Egy nem engedélyezett ellenzéki tüntetés több résztvevőjét előállította vasárnap Moszkvában a rendőrség: köztük van Eduard Limonov, a betiltott nemzeti bolsevik párt volt vezetője is.
2009. május 31., 17:54
"Igen, ott voltam Pekingben azokban a súlyos napokban. Soha nem fogom elfelejteni Csao Ce-jang (Zhao Ziyang) fájdalmas arcát, sem pedig a diákok fáradt arcát, reménységtől fénylő tekintetét, akik mosolyogva jöttek oda hozzám, és azt kiabálták: "Peresztrojka, peresztrojka"" - így emlékezett Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő 1989. májusi pekingi látogatására, alig két héttel a Tienanmen-téri vérfürdő előtt. Az évforduló kapcsán Gorbacsovval a római La Repubblica című lap internetes oldala közölt vasárnap exkluzív interjút. Az újságot az MTI szemlézte.
2009. május 31., 13:36
Barack Obama amerikai elnök beváltotta egyik választási ígéretét: a 2008-as kampány idején megígérte feleségének, Michelle-nek, hogy ha vége lesz a választási hadjáratnak, elviszi a New York-i Broadway-re színházba.
2009. május 31., 12:21
2009. május 31., 09:59
A Fars iráni hírügynökség vasárnapi jelentése szerint az Ahvaz és Teherán között közlekedő gép mosdójában a felszállás után negyedórával találták meg a biztonsági szervek a robbanószerkezetet.
2009. május 31., 05:00
- Ötvenöt gömbölyűfejű delfin vetődött partra szombaton Dél-Afrikában, többségüket nem sikerült visszavontatni a tengerbe, ezért kénytelenek voltak agyonlőni őket - közölték a tengeri mentők.
2009. május 30., 20:33
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek Orbán kijelentései miatt a szlovák koalíciós pártok.
2009. május 30., 19:21
Iránban nyilvánosan kivégeztek szombaton három férfit, akiket bűnrészeseknek találtak a záhedáni síita mecsetben elkövetett pokolgépes merényletben - jelentette az IRNA hivatalos hírügynökség.
2009. május 30., 18:26
Nem csak konszolidált hölgyek, bajszos öregurak és olimpiai bajnokok indulnak az európai parlamenti képviselői székekért: milliomosok és macsók, kékvérű kalandorok és szép szupermodellek is ringbe szállnak a képviselőségért - derül ki a Spiegel Online összeállításából.
2009. május 30., 17:04
Angela Merkelt kedvelik leginkább az európai vezetők közül Franciaország nagy uniós szomszédjai, a britek, a németek, az olaszok és a spanyolok.
2009. május 30., 16:26
Frank Stronach története igazi tengerentúli tündérmese. Kétkezi bérmunkával kezdte. Ma világszerte, Kínától Mexikóig sok országban működtetett jó 200 cégének tevékenysége szerteágazó. Van köztük szabadidőközpont és lóversenypálya is. A fő pénzkereseti forrás az autóalkatrész-gyártás – s most a Magna, személy szerint Frank Stronach lett az Opel megmentője.
2009. május 30., 11:12
A 85 tagú országos diákparlament erőviszonyai nemigen változnak – legerősebb a Néppárthoz közelálló csoport, visszaesett a szocialista diákegyesület, s csak nagy nehezen tartotta meg korábbi eredményét a jobboldali diákkör. Új elnök a Zöldek diákpolitikusa lett Kérdés, vajon pártpreferenciáik mennyiben követik a felnőttekét. Egy biztos: az országosan most először alkalmazott internetes szavazás csalódást okozott: inkább késleltette, mint elősegítette a kiértékelést.
2009. május 30., 10:47
Frank Stronach története igazi tengerentúli tündérmese. Kétkezi bérmunkával kezdte. Ma világszerte, Kínától Mexikóig sok országban működtetett jó 200 cégének tevékenysége szerteágazó. Van köztük szabadidőközpont és lóversenypálya is. A fő pénzkereseti forrás az autóalkatrész-gyártás – s most a Magna, személy szerint Frank Stronach lett az Opel megmentője.
2009. május 29., 20:20
Kisebbfajta belpolitikai feszültséget – és persze a terrorizmus miatti riadalmat – okozott a bécsi szikh imahelyen múlt héten elkövetett merénylet. A rendőrség ugyanis állítólag kapott figyelmeztetést, mégsem mozgósította erőit a vallási szertartás helyszínén. Maria Fekter belügyminiszter most azt ígéri, komolyabban veszik majd a prédikátorokat fenyegető veszélyeket. A rendőrség pedig különleges eszközökkel készül a június 7-i nyílt napra, amelyet a „Gurdwana Sikh Zentrum“ Meidling kerületi ünnepsége keretében rendez.