2013. december 27., 14:34

Elképzelhető, hogy még az országgyűlési választások előtt, várhatóan februárban találkozhat Orbán Viktor a kínai miniszterelnökkel, Li Ko-csianggal Pekingben – értesült diplomáciai forrásokból a .

2013. december 27., 14:15

Bent az régi-új kancellár éppen karácsonyi ünnepségen vendégelte meg minisztertársait, amikor kint vagy negyvenezer közszolga tüntetett fizetésemelést és munkakörülményeik javítását követelve. Josef Ostermayer, az újonnan kinevezett illetékes miniszter, Faymann bizalmasa, nehéz napokra számíthat – országosan 340 ezer közhivatalnok szeretne javítani életkörülményein.

2013. december 27., 14:13

Fő a fejük a varsói önkormányzat tagjainak: számos új kis terecske, kereszteződés körforgalma keletkezett a fővárosban az utóbbi időben, s ezek elnevezése okoz gondot. Az új nevek között vannak ezredesek, pilóták, sőt még bíboros is – ezért meglepő, hogy a Kopernikusz utcájában lévő gyermekkórház melletti rondót az ismert rajzfilm hőseiről, Lolkáról és Bolkáról (lengyelül: Lolek és Bolek) akarják elnevezni.

2013. december 27., 08:27

Az „előírt” vagy inkább elvárt időponthoz képest csak csekély késéssel megalakult az osztrák kormány, igaz, a tárgyalások megkezdése óta eltelt 56 napban néha az volt az eseményeket figyelők érzése, hogy ez a két párt soha nem fog megegyezni. A 122 oldalas koalíciós megállapodás most letölthető az internetről, és Werner Faymann (SPÖ) kancellár és Michael Spindelegger alkancellár már döntött az új kormány személyi összetételéről is.

2013. december 26., 15:10

Romániában kemény kutyahajsza indult. A parlament elfogadott egy törvényt arról, hogy tenni kell valamit a kóbor kutyák ellen, mert Bukarestben hosszú ideje elképesztően sok van belőlük, és szeptemberben halálra martak egy négyéves gyereket. December 24-ére kikerült az internetre a törvény alkalmazási tervezete.

2013. december 26., 13:14

Napjainkban az angolok is ugyanúgy ünneplik szilvesztert és az új év beköszöntét, mint szerte a világon: bulizással, pezsgőzéssel, tűzijátékkal. De nem volt ez mindig így, ahogy a naptári év sem kezdődött mindig januárban. Milyen szokásokat őriztek meg a középkorból az angolok? Mi az Auld Lang Syne? Milyen volt a lepény és a tehén rituáléja? Mit jelentett az „első belépő”? Ki volt Aloysius Lilius? Révedjünk egy kicsit vissza az angol múltba!

2013. december 26., 09:20

Visszaállították Kolozsváron önkormányzati alkalmazottak a Baba Novac-szobor talapzatának feliratát. 1996-ban, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármester idején a következőt írták a szobor alá: „Baba Novac, Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én.” A feliratból október elején távolították el ismeretlen elkövetők a „magyarok” szót.

2013. december 26., 06:13

Ferenc pápa n meglátogatta XVI. Benedeket a nyugalmazott pápa vatikáni rezidenciáján, és személyesen adta át neki karácsonyi üdvözletét – közölte a szentszéki szóvivő.

2013. december 25., 07:34

Karácsony ünnepének fényéről és az emberi történelemben gyakori sötétségről beszélt első karácsonyi homíliájában Ferenc pápa a zsúfolásig megtelt Szent Péter-bazilikában.

2013. december 24., 18:36

Az utóbbi húsz év legnagyobb teljesítményének nevezte Ivica Dacic szerb miniszterelnök, hogy Belgrád januárban megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat Brüsszellel. „Kinyitottuk Európa kapuit” – fogalmazott a keddi belgrádi kormányülésen Dacic.

2013. december 24., 18:32

Németországban továbbra is nagy az érdeklődés az egykori keletnémet állambiztonsági hatóság (Stasi) iratanyaga iránt, a bő 110 ezer folyóméternyi aktát kezelő hivatalhoz az idén havonta több mint ötezer megkeresés érkezett – írta a Der Tagesspiegel című lap kedden.

2013. december 24., 17:17

Levélben tiltakozott David Cameron brit miniszterelnöknél a kelet-európai munkavállalókról tett kijelentései miatt Lech Walesa volt lengyel államfő és Jaroslaw Kaczynski egykori kormányfő – írta a keddi Financial Times.

2013. december 24., 16:38

December 21-én volt 40 éve, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Magyar Népköztársaság felvette a diplomáciai kapcsolatot. Az évfordulóra a budapesti német nagykövetség tanulságos kiállítást állított össze fotókból, történelmi dokumentumokból. Ezek egy részét osztjuk meg alább olvasóinkkal.

2013. december 24., 16:08

December 21-én volt 40 éve, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Magyar Népköztársaság felvette a diplomáciai kapcsolatot. Az évfordulóra a budapesti német nagykövetség tanulságos kiállítást állított össze fotókból, történelmi dokumentumokból. Ezek egy részét osztjuk meg alább olvasóinkkal.