Happy New Year!
Napjainkban az angolok is ugyanúgy ünneplik szilvesztert és az új év beköszöntét, mint szerte a világon: bulizással, pezsgőzéssel, tűzijátékkal. De nem volt ez mindig így, ahogy a naptári év sem kezdődött mindig januárban. Milyen szokásokat őriztek meg a középkorból az angolok? Mi az Auld Lang Syne? Milyen volt a lepény és a tehén rituáléja? Mit jelentett az „első belépő”? Ki volt Aloysius Lilius? Révedjünk egy kicsit vissza az angol múltba!
Az ókori rómaiak köztudottan babonásak voltak, és a tízes szám különös jelentéssel bírt számukra.
Ezért az év is sokáig tíz hónapból állt és március 1-én kezdődött. De a rómaiak holdnaptárja sehogy sem akart stimmelni a bolygók keringésével és ezért állandó versenyfutásban volt a Nap és a Föld mozgásával. Az évtizedek, évszázadok során végül annyira elcsúsztak a hónapok, hogy a helyzet tarthatatlanná vált. Julius Caesar gondolt egy nagyot, és i. e. 46-ban megreformálta a naptárt. Az év első hónapját januariusnak nevezte el, Janus, a kétarcú isten nevéről. Ő az, aki egyszerre néz hátrafelé és előre. Ez a Julián-naptár több mint 1500 évig tartotta magát, mígnem 1582-ben életbe lépett a helytelenül Gergely pápáról elnevezett, ma is használt Gergely-naptár. Ki emlékszik már a javított – mondhatnánk, a 2.0-ás verzió – kidolgozójának a nevére, az olasz orvosra és csillagászra, Aloysius Liliusra?
Janus isten kettőssége fellelhető az angol tradíciókban is mind a mai napig. Egyfelől a 21. század szokásai szerint szilvesztereznek, másfelől december 31-én éjfélkor, amikor megszólal a Big Ben harangja, az emberek kart karba öltve eléneklik az 1700-as évekből származó Auld Lang Syne dalt. A régi és új barátokról szóló ősi skót népdal szövegét Robert Burns, skót költő írta át – talán, hogy az angolok is értsék? –, s a címe annyit tesz: „sok idővel ezelőtt”.
A középkorban vidéken a január 1-ei babonák közé tartozott a lepény és a tehén rituáléja. Minden tanyán egy lepényt tettek a tehén szarvára, ezután a gazda és a munkásai elénekeltek egy dalt, miközben körbetáncolták a tehenet. Addig énekeltek és táncoltak, míg a lepény leesett a tehén szarváról. Ha a tehén elé esett, az szerencsét jelentett, ha a háta mögé, akkor az ellenkezőjét.
Egy másik babona volt az úgy nevezett „első belépő”. Amint elmúlt az éjfél és felvirradt január elsejének napja, az emberek az ajtók mögött izgatottan vártak egy sötét hajú vendégre, aki jó szerencsét hoz magával. A látogatónál volt egy darab szén, némi kenyér, egy kis pénz és valamilyen növény. Mindezek jó szerencsét jelentettek: a szén azt, hogy mindig meleg lesz a házban, a kenyér azt, hogy lesz elég ennivaló, a pénzt magyaráznunk sem kell, a növény pedig hosszú életet ígért a ház lakóinak. A sötét hajú vendég búcsúzáskor egy serpenyőben port vagy hamut vitt magával, ezzel jelezve az óév távozását.
Az 1550 és 1750 közötti két évszázadot kis jégkorszaknak jegyzik Angliában. A január volt a leghidegebb hónap, az angolszászok Wolf monath-nak, vagyis a Farkasok havának is nevezték, mert ilyenkor a farkasok betévedtek a városokba. Ebben az időszakban szinte minden évben befagyott a Temze, és sokszor akár három hónapon át fagyott állapotban volt. 1608-ban jegyezték fel az első „Fagyfesztivált”, amikor sátrakat állítottak fel, jéggolyóval bowlingot játszottak és mindenféle mulatságot tartottak. Még a sör is megfagyott, ezért súlyra mérve árusították. VIII. Henrik király – nem törődve az utókor tudósai által meghatározott kis jégkorszak datálásával – már 1536 telén szánkóval utazott Londonból Greenwichbe végig a befagyott Temzén. I. Erzsébet királynő pedig 1564-ben sétálgatott a jégpáncéllal borított folyón.
Ezekkel a hideg, de nem rideg ismeretekkel kívánunk boldog új évet minden olvasónknak, remélve, hogy 2014 telén nem fagy be sem a Temze, sem a Duna...
Happy New Year!
