A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2014. március 8., 07:59
Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár egyetértett abban, hogy Oroszországnak vissza kell vonnia erőit, meg kell engednie a nemzetközi és emberi jogi megfigyelők Krímbe küldését és támogatnia kell a májusi ukrajnai elnökválasztás szabad és igazságos lebonyolítását – közölte helyi idő szerint pénteken a Fehér Ház a két vezető újabb konzultációjáról.
2014. március 8., 05:51
„Orbánnak támogatnia kellene Ukrajnát, de a Kremllel milliók kötik össze” – adta hírül a Gazeta Wyborcza című vezető lengyel napilap. Rafal Jas cikke általános lengyel véleményt tükröz a magyarok Ukrajnával kapcsolatos állásfoglalásáról.
2014. március 7., 21:49
Életét veszítette pénteken egy katari bemutatón Nádas Tamás világ- és Európa-bajnok műrepülő – írta a dohanews.co.
2014. március 7., 20:31
Koszovó Szerbiától való elszakadásához hasonlította a mai krími helyzetet Milos Zeman cseh államfő pénteki nyilatkozatában, szerinte mindenkire egyforma szabályokat kell alkalmazni.
2014. március 7., 17:21
Pokolgép gyors összeállításához adott hasznos tanácsokat kifejezetten repülőjük indulására váró utasoknak egy népszerű brit tudományos magazin, amelyet a legnagyobb londoni repülőtereken is árultak.
2014. március 7., 14:06
A Castlevania: Lords of Shadow egyike volt a legsikeresebb rebootoknak. A fejlesztők kihajították az eredeti Castlevania sztori vonalat és egy teljesen új mesébe kezdtek az állandóan borús és baljós képű Gabriel Belmonttal a főszerepben, aki a Testvériség lovagjából egyszer majd Drakulává válik. A nagy siker egy évvel ezelőtt egy oldalnézetes, 3DS-re készült folytatást is szült, illetve a most megjelent Castlevania: Lords of Shadow 2 zárja a trilógiát.
2014. március 7., 13:59
Németországban 2013-ban az egy évvel korábbihoz képest 26,3 százalékkal növekedett a külföldi állampolgárok adatbázisában (AZR) nyilvántartott magyar állampolgárok száma. Ez az egyik legnagyobb mértékű növekedés az adatbázisban szereplő valamennyi országot tekintve.
2014. március 7., 11:16
Március 15-étől már a kismartoni kastély és a fraknói vár is fogadja a látogatókat. Az ünnep hétvégéjén óránként magyar nyelvű tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők. Az Esterházy Magánalapítvány harmadik fontos helyszínén, a lakompaki kastélyban izgalmas kiállítás várja a természet kedvelőit: különleges bogarakkal ismerkedhetnek – persze nem élőkkel.
2014. március 7., 07:39
Az orosz fegyveres erők szombaton gyakorlatilag hatalmukba kerítették az egész Krím-félszigetet, azaz a Krími Autonóm Köztársaságot, melynek lakói zömmel oroszok. A fekete-tengeri orosz flotta (bérelt) támaszpontjairól kirajzottak a tengerészgyalogosok, ezen felül a félszigetet Oroszországtól elválasztó tengerszoroson át elit egységek tucatjai keltek át a Krímbe. A repülőterek, kulcsfontosságú létesítmények – milíciák és „önvédelmi egységek” közreműködésével – orosz kézre kerültek, az ukrán támaszpontokat körülzárták, a félszigetet pedig de facto elvágták az anyaországtól. Ukrajnából ez idő szerint nem lehet átlépni a Krímbe. Az invázió idején viszont egyetlen lövés sem dördült el. ACZÉL ENDRE írása.
2014. március 7., 00:30
Szevasztopol Oroszországhoz való csatlakozásáról hozott határozatot csütörtök este a fekete-tengeri város önkormányzata.
2014. március 6., 19:55
Az Európai Unió felfüggeszti Oroszországgal a vízumügyi tárgyalásokat, valamint az új kétoldalú szerződést célzó megbeszéléseket – jelentette be csütörtökön Brüsszelben Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, miután az uniós országok állam-, illetve kormányfői rendkívüli tanácskozáson vitatták meg az ukrajnai válsággal kapcsolatos kérdéseket.
2014. március 6., 18:37
Ács Gábor alezredes lett a vezetője és szóvivője az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Ukrajnába küldött nemzetközi katonai megfigyelő csoportjának – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-vel.
2014. március 6., 15:15
A magyar választásokról készült elemzés ötödik, záró részében Kim Lane Scheppele az egyenlőtlen kampányt veszi sorra, miután az szintén erősen a Fidesz felé billenti a mérleget. Például amikor a pártok napi egy percet kapnak az igen gyér nézettségű köztévében, vagy amikor a hatalom elérte, hogy a kereskedelmi televíziók ne sugározzanak választási hirdetést, ideértve, hogy nem lesznek miniszterelnöki viták.
2014. március 6., 12:39
Vlagyimir Putyin elnök lengyelellenes vádjai és az ukrán helyzet teljes nemzeti egységet teremtett a lengyel politikában. A parlament rendkívüli ülést szentelt a kialakult helyzetnek, amelyen a miniszterelnök bemutatta a kormány álláspontját, az egyes parlamenti pártok vezetői pedig megtapsolták.
2014. március 6., 10:50
Magyarország keleti nyitásában Irán központi szerepet tölt be – a Jobbik már régen ápolja Teheránnal a viszonyt. De a múlt hónapban az unió egyetlen államaként az összes magyar közjogi méltóság üdvözölte az iszlám köztársaságot annak nemzeti ünnepe alkalmából – írja a Der Standard.
2014. március 6., 06:29
Délnyugaton is inog Ukrajna egysége: a magyar kisebbség nagyobb autonómiát követel, Románia pedig régi viszályokat éleszt újra – írja a Die Welt.