Der Standard: Fidesz-jelszó – Irán Kelet

Magyarország keleti nyitásában Irán központi szerepet tölt be – a Jobbik már régen ápolja Teheránnal a viszonyt. De a múlt hónapban az unió egyetlen államaként az összes magyar közjogi méltóság üdvözölte az iszlám köztársaságot annak nemzeti ünnepe alkalmából – írja a Der Standard.

2014. március 6., 10:50

A Fidesz győzelme óta megsokszorozódtak a kétoldalú kapcsolatok, és mindennaposakká váltak a szélsőjobb politikusainak és üzletembereinek teheráni „tanulmányútjai”. A 2500 lakosú Gyöngyöspata testvérvárosának választotta az egymilliós síita iszlám Kumot.

A CIA évek óta feltételezi, hogy titokban iráni pénzek pénzek folynak Magyarországra, pár évvel ezelőtt az amerikai külügyminisztérium egyik konferenciáján szó volt a Jobbik és Irán együttműködéséről. A Jobbik és a Fidesz 27 képviselője alkotja a parlament iránbaráti csoportját.

A mai magyar külpolitika stratégia célja, hogy lazítsa a kapcsolatot az NATO-val, illetve az EU-val, ugyanakkor az Orbán-kormány Keletre veti tekintetét. Úgy tudni, hogy az idén újabb kereskedőházak nyílnak Algériában, Grúziában, Kuvaitban és Vietnamban, az észak-iráni Tebrizben pedig üzleti és kulturális központ létesül.