A dohányzás visszaszorítása régóta cél.
Donald Trump keresztet vethet a vámokkal kapcsolatos döntéseire.
Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
2012. október 9., 06:54
Mohamed Murszi egyiptomi elnök hétfőn közkegyelemben részesített mindenkit, aki támogatta a forradalmat, és a Hoszni Mubarak rendszerét megdöntő felkelés kezdete és 2012 júniusa között vettek őrizetbe.
2012. október 8., 14:19
A Berlini Filharmonikusok majd 150 éves történetében először fordult elő, hogy magyar szólistát választott a világhírű együttes: Szűcs Máté lett a mélyhegedűsök első embere. A fiatal magyar muzsikus, akit hangversenyeiről, lemezeiről a hazai közönség is jól ismer, Debrecenből származik. Belgiumi tanulmányai után különböző nagy német zenekarok tagja lett, majd egy próbaév után állandó szerződést kapott Berlinben.
2012. október 8., 14:19
Kelet-Németország még mindig messze van attól, hogy utolérje a nyugati országrészt – gazdasági teljesítőképessége tekintetében pedig vissza is esett. Többek között ez derül ki a német egység helyzetéről kiadott idei jelentésből. Keleten 22 év és kétezer milliárd euró ráfordítás után is jóval alacsonyabb a termelékenység és kétszer olyan magas a munkanélküliség, mint nyugaton, ugyanakkor alacsonyabbak mind a bérek, mind a nyugdíjak. Az 1997 óta évente megjelenő dokumentum a kelet- és nyugat-német gazdasági és társadalmi helyzet áttekintő összefoglalását adja, a pozitív változások mellett számba veszi a még megoldást sürgető problémákat is.
2012. október 8., 11:16
Az egyiptomi fáraók annak idején hatalmas gúlákat emeltettek maguknak síremlék gyanánt. Szenzációhajhász világunkban legföljebb az ügyes boltos rakat piramist egy-egy könyvből.
A „mamipornóként” reklámozott E. L. James-regény szürke tömbje megtöltötte egy Múzeum körúti könyvesbolt teljes kirakatát. Hogy meddig tarthat ennek az előre eltervezett sikerű 524 oldalas nyomtatványnak a jövője, arról KELECSÉNYI LÁSZLÓ osztja meg véleményét olvasóinkkal.
2012. október 8., 10:59
Az összes internetes lengyel lap a hét végén beszámolt Matolcsy György pénteki sajtótájékoztatójáról és az új magyar takarékossági intézkedésekről. Az írások kiemelik, hogy a megszorítások célja a költségvetés deficitjének a GDP 3 százalék körüli tartása, és hangsúlyozzák, hogy a magyar kormány először állapította meg: az ország ebben az évben recesszióban van.
2012. október 8., 05:14
A világszerte meghirdetett akciónaphoz csatlakozva magyar és szlovák szakszervezetek képviselői együtt tüntettek a Mária Valéria híd esztergomi oldalán a tisztességes munkáért, a tisztességes foglalkoztatásért vasárnap.
2012. október 7., 20:51
Lipcsében minden évben ünnepélyesen megemlékeznek az 1989 október 9-i tömegtüntetésről a rendszer ellen. Az – röviddel az NDK-polgárok előtti magyar határnyitás után – mérföldkövet jelentett a történelmi változások útján. A Lichtfest (Fényünnep) esemény-sorozat idei vendége Magyarország. A meghívott ünnepi szónok Dalos György, a Berlinben élő író, s meghívták Cukor József berlini magyar nagykövetet is. Az viszont Balog Zoltán miniszter részvételét jelentette be, mire az utóbbi jelenléte ellen balról tiltakoztak. A szociáldemokrata városvezetés megvédte ugyan Balogot, de nem volt hajlandó teljesíteni a miniszter kérését, hogy Dalos mellett ő is beszélhessen a Nicolaikirche-ben. Mire a Fidesz-testvérpárt CDU párhuzamos, külön rendezvényen szerepelteti Balog Zoltánt.
2012. október 7., 20:04
A képeket nézve azt hinné az ember, hogy Varsó kellős közepét megint bombázták – a lengyel főváros centrumában lévő földindulást azonban nem harci cselekmények, hanem a metró építése okozta. Ezúttal olyasmire került sor, amelynek egyelőre a pontos okait még a szakemberek sem tudják.
2012. október 7., 17:58
A kuvaiti emír vasárnap feloszlatta a parlamentet, megnyitva ezzel az utat a hatvan napon belül megrendezendő új választások előtt – jelentette a Kuna hivatalos kuvaiti hírügynökség. Szabah el-Ahmad el-Dzsábir asz-Szabah sejk ezzel a döntésével lényegében eleget tett az ellenzék kérésének.
2012. október 7., 17:23
Lipcsében minden évben ünnepélyesen megemlékeznek az 1989 október 9-i tömegtüntetésről a rendszer ellen. Az – röviddel az NDK-polgárok előtti magyar határnyitás után – mérföldkövet jelentett a történelmi változások útján. A Lichtfest (Fényünnep) esemény-sorozat idei vendége Magyarország. A meghívott ünnepi szónok Dalos György, a Berlinben élő író, s meghívták Cukor József berlini magyar nagykövetet is. Az viszont Balog Zoltán miniszter részvételét jelentette be, mire az utóbbi jelenléte ellen balról tiltakoztak. A szociáldemokrata városvezetés megvédte ugyan Balogot, de nem volt hajlandó teljesíteni a miniszter kérését, hogy Dalos mellett ő is beszélhessen a Nicolaikirche-ben. Mire a Fidesz-testvérpárt CDU párhuzamos, külön rendezvényen szerepelteti Balog Zoltánt.
2012. október 7., 16:20
Helsinkitől nagyon messze, Tamperéhez egy kicsit közelebb, Jyväskylätől már szinte csak egy ugrás Pyhäjärvi városa. A város arról a tóról kapta a nevét, amely mellett fekszik, magyarul azt jelenti: Szent Tó. Helsinkitől autózunk egy kicsit több mint öt órát észak felé a 4-es úton, és jobb kéz felé érdekes építmények tűnnek fel. Fa- és acélgerendákból összeállított hatalmas állványokon egy csomó kisebb nagyobb harang látható, illetve turistaszezonban többnyire hallható is.
2012. október 7., 15:01
Barack Obama amerikai elnök újraválasztási erőfeszítéseire 181 millió dollár új pénzadomány érkezett szeptemberben.