Magyar szólista a Berlini Filharmonikusoknál
A Berlini Filharmonikusok majd 150 éves történetében először fordult elő, hogy magyar szólistát választott a világhírű együttes: Szűcs Máté lett a mélyhegedűsök első embere. A fiatal magyar muzsikus, akit hangversenyeiről, lemezeiről a hazai közönség is jól ismer, Debrecenből származik. Belgiumi tanulmányai után különböző nagy német zenekarok tagja lett, majd egy próbaév után állandó szerződést kapott Berlinben.
Szűcs az együttes magazinjának adott nyilatkozatában elmondta, hogy már három éves korában hegedűt adott a kezébe karmester édesapja s gyermekként nyert versenyeket. A brácsára a szegedi konzervatóriumban talált, miután második hangszert is kellett választania. Úgy érezte, hogy a mélyhegedű melegebb tónusa, szélesebb hang-skálája jobban megfelel neki – akárcsak a hangsazer mérete nagy kezeinek…
A svájci Morges-ban tartott nemzetközi iskolán ismerte meg Schiffer Ervint, a magyar mélyhegedűst és zenepedagógust, a brüsszeli Királyi Konzervatórium tanárát, aki meghívta a 17 éves fiatalembert, folytassa tanulmányait a belga fővárosban. Szűcs 1998-ban fejest ugrott az ismeretlenbe, ahol ugyan néha magányosnak érezte magát, de a munka, a zene és a belga emberek szívélyessége, segítsége megkönnyítette életét. Jóllehet még nem érte el az előírt 20 évet, letehette a mesterképzéshez szükséges vizsgát – pedig még a külföldieknek előírt tartózkodási engedéllyel sem rendelkezett… Két évvel később poszt-graduális tanulmányokat végezhetett az Erzsébet-királynő Intézetben, Waterloo-ban. Időközben persze flamandul is meg kellett tanulnia, míg a németet már otthonról hozta.
Belgiumból Bambergbe
Szűcs Máté 2003-ban megnyerte Liége-ben a Jean Rogister Nemzetközi Zenei Versenyt, majd szóló-brácsásként a Flamand Királyi Filharmonikusok zenekara volt első munkahelye. Két évvel később hasonló pozíciót kapott a Bambergi Szimfonikusoknál, ezt követően a drezdai Staatskapelle, majd a Hesseni Rádió szimfonikus zenekaránál működött. „A német zenekarok egészen másképp dolgoznak, mint a belgák”, mondotta tapasztalatairól. Érezhető, hogy a zenekari kultúra szülőhazája Németország. Már Bambergben tapasztalhatta, hogy sokkal nagyobb igényeket támasztanak a muzsikusokkal szemben, hogy elvárják tőlük: nyújtsák a lehető legtöbbet. Mindenhol sokat tanult, majd a frankfurti együttes vezető karmestere, Paavo Jaervi meghívására csatlakozott a brémai Német Kamarafilharmonikusokhoz is, az együttesnek máig tagja.
A Berlini Filharmonikusoknál, „akik természetesen egészen különleges csoportban játszanak” kezdettől kitűnően érezte magát, hiszen az együttes tagjai egytől-egyig remek művészek, akik egyúttal képesek rá, hogy hallgassanak egymásra. Értékeli a kollegiális légkört, amelyben a próbaév során őszintén megmondták neki, mit kell még javítania. „Nagy ajándék”, hogy reménye lehet rá: egész pályája során ennek az együttesnek a tagja maradhat, „ amelynek legjobb estéin olyan zenét hallhatunk, mint sehol a világon.”
