2013. augusztus 29., 22:25

Túl sok idő a nyári uborkaszezon után nem marad a kampányolásra. Aki ezekben a hetekben Ausztriában jár, hatalmas plakátokkal találja magát szemben: világos, egyszerű üzenetek, többnyire pozitív ígéretekkel. Azért a kampány persze nem nélkülözi az egymás befeketítésére szolgáló elemeket. Az osztrákok szeptember 29-én döntenek a parlament összetételéről.

2013. augusztus 29., 11:49

Kim Dzsongun volt barátnője is azok között az észak-koreai előadók között volt, akiket augusztus 20-án fejbe lőttek. A hivatalos verzió szerint Hjon Szongvol pornót forgatott magáról, és bibliákat rejtegetett.

2013. augusztus 29., 09:41

A lengyel archeológusok a felső-sziléziai Racibórzban egy időszámítás előtti 4000-ből származó termékenységi kerámiafigurát találtak, amelyet már el is neveztek Sziléziai Vénusznak. A Dziennik Zachodni szerint ez az idei év legnagyobb régészeti sikere Lengyelországban, azért, mert az eddig talált termékenységi figurák mindegyike kisebb vagy nagyobb mértékben sérült volt – a most megtalált Vénusz azonban tökéletes állapotban van.

2013. augusztus 28., 11:15

Egyre világosabb, hogy katonai válaszlépés fogja követni azt, hogy a szíriai rezsim vegyi fegyvert használt a saját népe ellen. Az Európai Unió tagállamainak egységes álláspontot kell képviselniük a katonai beavatkozással kapcsolatban – hangsúlyozta Guy Verhofstadt, az európai liberálisok európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője szerda délelőtt kiadott közleményében.

2013. augusztus 28., 09:39

Családi összejövetelen voltam a minap abból az alkalomból, hogy külföldön élő öcsém hazalátogatott. Ettünk is, ittunk is, beszélgettünk is. Sőt egy idő, és egy italmennyiség után elkezdtünk politizálni. Ami abban állt, hogy mindhárman (mert külföldi öcsém elegánsan hallgatott) mondtuk a magunkét.

2013. augusztus 28., 08:25

Az idén háromszáz éve elhunyt I. Esterházy Pál hercegre emlékezik az Esterházy Magánalapítvány. A „Haydn Explosiv*2013“ kiállítás keretein belül bemutatott Harmonia Caelestis I. Pál azonos című zeneművét idézi.

2013. augusztus 28., 04:34

Felfüggeszti ukrajnai tevékenységét, és elhagyja az országot a félmeztelen tüntetéseiről ismertté vált Femen ukrán nőjogi mozgalom az aktivistáit ért sorozatos támadások miatt – jelentette be kedden Olekszandra Sevcsenko, a szervezet egyik vezetője.

2013. augusztus 27., 15:48

Az amerikai hadsereg készen áll egy esetleges Szíria elleni katonai akcióra, ha Barack Obama amerikai elnök elrendeli az augusztus 21-i feltételezett vegyifegyver-támadás miatt – mondta kedden Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter. Az NBC úgy tudja: csütörtökön megindulhatnak az amerikai rakétacsapások.

2013. augusztus 27., 10:26

A lengyel archeológusok a felső-sziléziai Racibórz-ban egy időszámítás előtti 4000-ből származó termékenységi kerámia figurát találtak, amelyet már el is neveztek sziléziai Vénusznak. A Dziennik Zachodni szerint ez az idei év legnagyobb régészeti sikere Lengyelországban, azért, mert az eddig talált termékenységi figurák mindegyike kisebb vagy nagyobb mértékben sérült volt – a most megtalált Vénusz azonban tökéletes állapotban van.

2013. augusztus 26., 21:59

A helyi hatóságok szerint három palesztin meghalt, mintegy húszan pedig megsebesültek az izraeli hadsereg és a palesztinok közötti hétfői összecsapásokban a Jeruzsálem melletti Kalandíja palesztin menekülttáborban. Az izraeli fél három sebesültről számolt be.