Az iraki példa

Aczél Endrének az egyiptomi helyzetről szóló cikke (168 Óra, 2013/34.) bevezető soraiban azt olvasom, hogy Barack Obamának, bár nem tetszik az egyiptomi hadsereg erélyes fellépése az iszlamistákkal szemben, nincs elég bátorsága ahhoz, hogy megvonja tőle a katonai segélyt.

Szerintem Obama okos politikushoz illően cselekszik. Ha elítéli is a hatalmat ismét gyakorló junta akcióit az iszlamistákkal szemben, mint realista tisztában van azzal, hogy azt a felet kell támogatni, amelyik képes a rendet fenntartani, és az USA érdekeinek megfelelően vezetni Egyiptomot. Obama okult abból, ami Irakban történt: az ifjabb Bush bedőlt Szaddám Huszein blöffjének, és háborút indított. A háborút megnyerte, Szaddámot fizikailag is megsemmisítette, de elindította azt a gyilkosságok és merény-letek sorozatából azóta is tartó folyamatot, amelynek az amerikai megszállás nem tud véget vetni. Szaddám uralma alatt az országban rend volt, szunniták és síiták, kénytelen-kelletlen ugyan, megfértek egymással, nyugodtan lehetett közlekedni az országutakon és a városokban.

Nem szabad ismét elkövetni azt a hibát, hogy az európai, illetve amerikai kontinensen működő demokrácia módszertanát erőszakolják olyan társadalmakra, amelyek másképpen képzelik el az ideális társadalmi-politikai rendet. Hiszen még itt, a Duna-medencében és környékén sem vagyunk híján olyan politikusoknak, akik közelebb állónak érzik magukhoz a posztszovjet kisdiktátorokat, mint a nyugati demokráciák politikusait.

Del Medico Imre
Magyar Köztársaság