Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
Medve tartja rettegésben a lakosságot, miután egy férfi kórházba került a ragadozóval történő találkozást követően.
Donald Trump úgy hisz a kriptovalutában, ahogyan senki más! S ennek most hangot is adott.
2014. március 7., 17:21
Pokolgép gyors összeállításához adott hasznos tanácsokat kifejezetten repülőjük indulására váró utasoknak egy népszerű brit tudományos magazin, amelyet a legnagyobb londoni repülőtereken is árultak.
2014. március 7., 14:06
A Castlevania: Lords of Shadow egyike volt a legsikeresebb rebootoknak. A fejlesztők kihajították az eredeti Castlevania sztori vonalat és egy teljesen új mesébe kezdtek az állandóan borús és baljós képű Gabriel Belmonttal a főszerepben, aki a Testvériség lovagjából egyszer majd Drakulává válik. A nagy siker egy évvel ezelőtt egy oldalnézetes, 3DS-re készült folytatást is szült, illetve a most megjelent Castlevania: Lords of Shadow 2 zárja a trilógiát.
2014. március 7., 13:59
Németországban 2013-ban az egy évvel korábbihoz képest 26,3 százalékkal növekedett a külföldi állampolgárok adatbázisában (AZR) nyilvántartott magyar állampolgárok száma. Ez az egyik legnagyobb mértékű növekedés az adatbázisban szereplő valamennyi országot tekintve.
2014. március 7., 11:16
Március 15-étől már a kismartoni kastély és a fraknói vár is fogadja a látogatókat. Az ünnep hétvégéjén óránként magyar nyelvű tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők. Az Esterházy Magánalapítvány harmadik fontos helyszínén, a lakompaki kastélyban izgalmas kiállítás várja a természet kedvelőit: különleges bogarakkal ismerkedhetnek – persze nem élőkkel.
2014. március 7., 07:39
Az orosz fegyveres erők szombaton gyakorlatilag hatalmukba kerítették az egész Krím-félszigetet, azaz a Krími Autonóm Köztársaságot, melynek lakói zömmel oroszok. A fekete-tengeri orosz flotta (bérelt) támaszpontjairól kirajzottak a tengerészgyalogosok, ezen felül a félszigetet Oroszországtól elválasztó tengerszoroson át elit egységek tucatjai keltek át a Krímbe. A repülőterek, kulcsfontosságú létesítmények – milíciák és „önvédelmi egységek” közreműködésével – orosz kézre kerültek, az ukrán támaszpontokat körülzárták, a félszigetet pedig de facto elvágták az anyaországtól. Ukrajnából ez idő szerint nem lehet átlépni a Krímbe. Az invázió idején viszont egyetlen lövés sem dördült el. ACZÉL ENDRE írása.
2014. március 7., 00:30
Szevasztopol Oroszországhoz való csatlakozásáról hozott határozatot csütörtök este a fekete-tengeri város önkormányzata.
2014. március 6., 19:55
Az Európai Unió felfüggeszti Oroszországgal a vízumügyi tárgyalásokat, valamint az új kétoldalú szerződést célzó megbeszéléseket – jelentette be csütörtökön Brüsszelben Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, miután az uniós országok állam-, illetve kormányfői rendkívüli tanácskozáson vitatták meg az ukrajnai válsággal kapcsolatos kérdéseket.
2014. március 6., 18:37
Ács Gábor alezredes lett a vezetője és szóvivője az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Ukrajnába küldött nemzetközi katonai megfigyelő csoportjának – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-vel.
2014. március 6., 15:15
A magyar választásokról készült elemzés ötödik, záró részében Kim Lane Scheppele az egyenlőtlen kampányt veszi sorra, miután az szintén erősen a Fidesz felé billenti a mérleget. Például amikor a pártok napi egy percet kapnak az igen gyér nézettségű köztévében, vagy amikor a hatalom elérte, hogy a kereskedelmi televíziók ne sugározzanak választási hirdetést, ideértve, hogy nem lesznek miniszterelnöki viták.
2014. március 6., 12:39
Vlagyimir Putyin elnök lengyelellenes vádjai és az ukrán helyzet teljes nemzeti egységet teremtett a lengyel politikában. A parlament rendkívüli ülést szentelt a kialakult helyzetnek, amelyen a miniszterelnök bemutatta a kormány álláspontját, az egyes parlamenti pártok vezetői pedig megtapsolták.
2014. március 6., 10:50
Magyarország keleti nyitásában Irán központi szerepet tölt be – a Jobbik már régen ápolja Teheránnal a viszonyt. De a múlt hónapban az unió egyetlen államaként az összes magyar közjogi méltóság üdvözölte az iszlám köztársaságot annak nemzeti ünnepe alkalmából – írja a Der Standard.
2014. március 6., 06:29
Délnyugaton is inog Ukrajna egysége: a magyar kisebbség nagyobb autonómiát követel, Románia pedig régi viszályokat éleszt újra – írja a Die Welt.
2014. március 6., 05:33
Élő adásban mondott fel a Russia Today nevű, angol nyelvű, orosz állami pénzből működtetett adó riportere, Liz Wahl – írta meg a Politico.com. Az amerikai állampolgárságú, de 56-os magyar emigráns nagyszülőkkel rendelkező nőnek erkölcsileg nem elfogadható olyan cégnél dolgozni, amelyik Putyin tetteit tisztára mossa, ezért bejelentette, hogy az adás után benyújtja felmondását.
2014. március 5., 19:34
Oroszország államcsínynek tekinti a Kijevben történteket, nem akar háborút Ukrajnával, Viktor Janukovicsot tekinti legitim ukrán államfőnek, és az ellenzékkel kötött kijevi megállapodáshoz ragaszkodik.
2014. március 5., 18:40
Minden harmadik európai nőt ért már fizikai, pszichológiai vagy szexuális erőszak.