Zsiga Marcellnek „hirtelen eszébe jutott” a plusz költségtérítés

Havi 473 ezer forintos választókerületi pótlék és 115 ezer forintos lakhatási támogatás mellett minden hónapban még plusz 111 ezer forint költségtérítés is landolt Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő számláján. Állítja, nemrég „hirtelen eszébe jutott”, hogy törvénybe ütköző módon két helyről is kap költségtérítést és intézkedett a hiba kijavításáról.

2011. március 4., 12:14

„Hónapokkal ezelőtt néhány fideszes képviselőtársammal úgy döntöttünk, hogy költségtérítésünket a devecseri iszapkatasztrófa áldozatainak ajánljuk fel” – nyilatkozta a Blikknek Zsiga Marcell, aki amellett, hogy kormánypárti országgyűlési képviselő, Miskolc alpolgármestere is. Állítása szerint ezután feledkezett el róla, hogy kap ilyen juttatást:
„ Éppen a múlt héten beszélgettem egy kollégámmal, és hirtelen eszembe jutott, hogy alpolgármesterként az önkormányzattól és képviselőként az Országgyűléstől is költségtérítést kapok.”

Ezután – mint mondta – első dolga volt, hogy a parlamentben jelezze a „hibát”. Intézkedett arról, hogy a jövőben levonják a képviselői juttatásából a miskolci költségtérítés összegét, Miskolcon pedig a havi fizetéséből kezdték levonni a törvénytelenül átutalt pénzt.

Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény tiltja, hogy egy honatya egyszerre két helyről is költségtérítést kapjon. A jogszabály úgy rendelkezik, ha egy képviselői önkormányzati pozíciója után is kap költségtérítést, annak az összegét le kell vonni parlamenti pótlékából.

A honatya egyébként jól sáfárkodott a fizetésével, vagyonnyilatkozatának tanúsága szerint jelentősen növelte vagyonát, mióta országgyűlési képviselővé avanzsált.

Első, 2010. június 11-én leadott vagyonnyilatkozata szerint Zsigának több ingatlanja és 5,2 millió forint megtakarítása volt, viszont autóval nem rendelkezett. Ehhez képest az idén január végéig sikerült további 2,8 millió forinttal, 8 millióra növelnie a félretett pénzét, sőt egy – használt – WV Passatot is vásárolt.