Zöldmezős verekedés
Október 24-én a bajnoki rangadó (DVSC–FTC 2-1) előtt a Nagyerdőben ünnepélyes keretek között megütközött a Fradi és a Loki szurkolóinak tíz-tíz fős elitkommandója, az Eastern Greens és az Ultras Debrecen. Szúró- és vágófegyverek nem kaptak szerepet. Az eseményt a szervezők rögzítették, s a világhálón közzétették. A két és fél perces villámháborút az Eastern Greens nyerte. A győztesek körtánccal ünnepeltek, a cívisek fegyelmezetten elvonultak. Moderált polgárháborút láttunk? A jövő extrém sportját? Lesz-e a bandaharcból új nemzeti sport? Mit tehet a rendőrség? Kell-e tennie valamit? BUJÁK ATTILA járt utána.
A cserjés felől a szűk ösvényen fehér pólósok közelednek, a Loki élharcosai. Időre jöttek, mert a kamera mögött már felbukkant a fekete sereg, vitézeinek karján zöld csík jelzi elkötelezettségüket. A tisztás közepén az ellenfelek alakzatba rendeződnek, ősmagyar ökörszarvba. Kezdődhet a rangadó. A Debrecen–Fradi. A sorok felbomlanak, kialakulnak a harci párok, fejre és nemi szervre rúgni nem tilos, sőt egy fekvő cívist máris megtaposnak. Majd villámgyors vágás. Vége is. Fölényes Eastern-győzelem született: a fehérek fegyelmezetten elvonulnak, a sötét pólósok önfeledten ünnepelnek. Bajnoki derbi, 2010 ősze, Magyarország.
– Szerintem kamu az egész – mondja V., a szkeptikus sportszerkesztő.
Kicsit már álmos, az országút sötét, a motorzúgás altat, a szurkolói csoportok balhéi kiváltképp untatják. „Nettó nácikkal nem érintkezik.” Egyébiránt – állítja – a felvételről nem érzékelhető, hogy imitált vagy éles bunyót látunk. Az egyik pár ugrándozva az ütőtávot keresi, mint Kokó fénykorában. Ketten karaterúgást szimulálnak, de ez korántsem „full-contact”, a láb a fejnél megáll. Ötféle küzdősportból kapunk ízelítőt.
Hogy végződött a főmérkőzés a stadionban? Alig emlékszik valaki. A Debrecen nyert 2-1-re, Cvitkovics (van ilyen) bombagóljával, a 88. percben. Kósa polgármester úgy ugrándozott, mint egy gyerek.
A nagyerdei előmérkőzés képei tíz napja kerültek fel az internetre. Elemi felháborodás fogadta őket, valóságos morális pánik. „Maffia, beteges, magamutogató agresszió” – riadozott a sajtó.
– Ez véletlenül igaz is – mondja V. – Mert ezek tényleg verőemberek, drogdílerek, pénzbehajtók, „kvázi-vagyonőrök”. Üzemszerűen ütnek-vágnak, vernek, de csak sötétben. Most bemutatkoztak nyilvánosan is – állítja.
Ki tudja, igaz-e. A harcosok villámgyorsan felszívódtak, a rendőrség fásultan nyomoz. A feljelentés befutott, „Bihar megye” már elrendelte a feljelentéskiegészítést. Gyanúsítottak ugyanis kellenének. De nincsenek. A rendőröknek gőzük sincs, ki kivel verekedett, s főként hogy miért. A klubszínért? A csapatért? A jó hírért? A dicsőségért? Fogadásból? Mert az legalább bűncselekmény.
– A feljelentés alapján nem állapítható meg, mikor, ki, hol verekedett – ismételgeti türelmesen Vezendi Jánosné rendőr őrnagy, a szóvivő.
S udvariasan átküldi e-mailben a hivatalos választ. Szolgálunk és nyilatkozunk.
De érdemes-e tisztázni az ügyet? Kacziba Antal nyugalmazott dandártábornok, rendőrségi főtanácsos szerint nemigen. Bűncselekmény akkor történt, ha valaki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Ezzel a két rúgással ki rohan látleletért? A párbajt daliás időkben is tiltotta a törvény, de bocsánatos bűnnek számított.
– Mert mi a sport, a verseny – kérdez vissza Kacziba –, ha nem szublimált erőszak? Túlcsorduló tesztoszteron. Ami még örvendetes is ifjabb korban.
– Miért a futballhoz kötődik a durva agresszió? – erőlködünk. – Nem lenne jobb focizni?
– Ugyan. Ez más világ – mondja Kacziba. – A futball bonyolult sport. Ügyesség, tehetség kell hozzá. Nem egyszerűbb egy pofont lekeverni?
A kriminológia és a sport tudós kutatói másképp értékelik a nagyerdei csatát. Pozitív jelenségnek látják.
– A történetet internetről ismerem – mondja Finszter Géza kriminológus, az OKRI (Országos Kriminológiai Intézet) főmunkatársa. – De nekem, furcsa kimondani, „szimpatikus”. Megerősít abban, amit régóta gondolok. Abban, hogy milyen szűk kört fed le a „futballhuliganizmusnak” nevezett mozgalom. Abban, hogy semmi köze a sporthoz. A Nagyerdőben nem volt se partjelző, se szögletzászló, se labda. „Zöldmezős verekedést” láttunk. Az akció megszervezhető a stadionon, sőt a városon kívül.
Finszter szerint megindító látni, ahogy az urak élvezik, amit tesznek, bár vannak kockázatok is.
– De a síelés, az ökölvívás is rizikós – sajnálkozik. – És az erdőben jó levegőn vannak, mozognak, ami hasznos a fejlődő szervezetnek. Nem teszik tönkre mások szórakozását füstbombával, rasszista ordítozással, nem frusztrálnak, nem fenyegetnek senkit.
Angliában, ahol a kérdést alaposan vizsgálták (lévén szó hagyományról), rájöttek: ostobaság a stadion közönségét táborba szorítani, rendőrrel, könnygázzal, gumibottal bekeríteni. A magyar rendőrség itt tart. Pedig a Nagyerőben láttuk: ötven-száz embert kell kiemelni, kiszorítani. Azt a bizonyos százat, aki „számít”. Lehetetlen feladat?
Az elemzők nem mondják ki, de sugallják: jobb is, ha a fiúk „belső körben” rendezik vitáikat, a természetben „kezelik le” egymást.
