A Belügyminisztérium közzétette a 2025/2026-os tanév tervezetét, amely tartalmazza a tanév kezdő és záró időpontját, valamint a szünetek időpontjait.
A kánikuláz záporok, zivatarok frissítik fel, a következő napok időjárása párába vész.
Több nagybank az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy semmisítse meg a lakossági kamatstopot, amely szerintük alaptörvény-ellenes.
Egy különösen fertőző betegség miatt zárlatot rendeltek el Somogy vármegye több településén.
Június 1-jétől Surján Orsolya veszi át az országos tisztifőorvosi posztot Müller Cecíliától, aki nyugdíjba vonul.
2010. április 17., 04:49
Két hónappal meghosszabbította Budaházy György előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság, amelynek április 19-ig kellett dönteni az ügyben, de a végzést öt nappal korábban már meghozta - derül ki a Fővárosi Bíróság honlapján megjelent közleményből. A végzés nem jogerős, mert a gyanúsított és védője is fellebbezést jelentett be. Budaházyt, akit 2009. június 17-én fogtak el, azzal gyanúsítják, hogy 2007 elején egy több személyből álló, Hunnia Mozgalomnak nevezett csoportot hozott létre és vezetett azért, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal - őket megfélemlítve - befolyásolják a parlamenti döntéseket.
2010. április 16., 21:06
A magyar politika, a magyar demokrácia történetében még nem volt példa arra, hogy a választópolgárok ennyire egyértelműen foglaltak volna állást abban a kérdésben, hogy ne azok vezessék tovább az országot, mint akik eddig tették.
2010. április 16., 19:14
Gondatlanságból elkövetett, több ember halálát okozó közveszélyokozás vétségének megalapozott gyanúja miatt eddig egy magánszemély ellen indult büntetőeljárás az elmúlt év augusztusában Miskolcon történt, három halálos áldozatot – egy anya és két gyermekének életét – követelő avasi paneltűz kapcsán – közölte Soltész Bálint, a nyomozást végző Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2010. április 16., 18:41
Az MDF április 11-i hatállyal mindennemű kapcsolatot megszakítottnak tekint az SZDSZ-szel, és a jövőben elképzelhetetlennek tartja a velük való együttműködést - közölte Viniczai Tibor, az MDF alelnöke pénteken.
2010. április 16., 17:09
Késő este érheti el az ország északi részét az a hamufelhő, amely az izlandi vulkán kitörése miatt keletkezett – mondta a 168 Óra Online-nak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Hogy az emberi szervezetre mennyire lehet káros a hamu, a szakemberek sem tudják pontosan. Pénteken este 19 órától szombaton 19 óráig légtérzárat rendelt el a teljes magyar légtérre a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága.
2010. április 16., 15:06
A Fidesz egyszerűsíteni fogja az adórendszert, de nem törli el az evát, az ekhót és az őstermelői adózás lehetőségét - ígérte pénteken Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. Budai Bernadett, az MSZP szóvivője korábban azt mondta: szerintük adóelkerülésre ösztönöz a Fidesz azzal, hogy kormányra kerülésével megszüntetné ezeket az adózási fajtákat.
2010. április 16., 13:41
Raffael Sándor szúrta vesén, majd szíven Marian Cozmát tavaly február 8-án – hangzott el Veszprém Megyei Főügyészség csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2010. április 16., 13:11
Az MSZP szerint a Fidesz "kiszivárgott titkos kormányprogramja" több rossz hírt is tartalmaz, és antidemokratikus dolog, hogy a tervezett intézkedések csak a parlamenti választások után derülnek ki.
2010. április 16., 12:25
Elhunyt Popper Péter, az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb pszichológusa. 76 éves volt. Popper számos könyvet írt, tanított, gyakran tartott előadásokat, sokat szerepelt újságokban, rádióadásokban, tévében. Popper Péter egyik utolsó levelét a 168 Órának írta.
2010. április 16., 12:05
Orbán Viktor visszautasította a Köztársasági Őrezred ajánlatát, hogy testőröket ad mellé az első választási forduló után. A Fidesz elnöke egyelőre marad saját testőrségénél, miután azonban leteszi a miniszterelnöki esküt a törvény szerint az Őrezrednek kell biztosítania a védelmét.
2010. április 16., 11:56
A legsúlyosabb büntetéssel, hivatalvesztéssel sújtotta tavaly ősszel a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének fegyelmi tanácsa Deme Zoltán szarvasi lelkészt, ezt a döntést az idén februárban jogerősen helyben hagyta az egyház országos tanácsa. Ennek ellenére nem nyugodnak a kedélyek a békési városban. Zátonyi János, a gyülekezet helyettes lelkésze nemrégiben bírósági úton kezdeményezte Deme és felesége kilakoltatását a parókiáról. Deme a 168ora.hu-nak elmondta, nem laknak az egyházi ingatlanban. Igaz, a kulcsokat sem adták vissza
2010. április 16., 11:12
Április 2-án, este 10 óra után véget vetett életének Daróczi Dávid, aki 2007-től 2009-ig kormányszóvivőként a legfontosabb közfunkciót ellátó cigány értelmiségi volt Magyarországon. „Letaglóz volt szóvivőm és barátom halála” – mondta az öngyilkosság hírére reagálva Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. Utóda, Bajnai Gordon az „előítéletek rendíthetetlen ellenfeleként” emlékezett Daróczira, akinek felkészültsége, lendülete, odaadása példaértékű volt sokak számára. Teleki László, a romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szerint a volt szóvivő halálával „a magyarországi cigányság egyik lehetséges Obamáját, a jövő reménységét veszítette el”. Daróczi Dávid barátait, kollégáit, rokonait BARÁT JÓZSEF kereste fel.
2010. április 16., 10:37
"A holokausztra, az emberiség – egyben Magyarország – történetének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezni emberi kötelesség, emlékeztetni pedig demokratikus felelősség" - írja a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapi közleményében Bajnai Gordon.
2010. április 16., 10:03
Technikai okokból került le az ATV saját oldaláról a kampányidőszak meghökkentő videója, Kósa Lajos debreceni polgármester beszélgetése Kálmán Olgával az Egyenes beszéd című műsorban – tudta meg a Nol.hu.
2010. április 16., 09:18
A Fidesz legnagyobb egyéni támogatója – Széles Gábor érdemelte ki ezt a címet – derül ki a HVG eheti számából.
2010. április 16., 09:18
"A Magyar Demokrata Fórum április 11-i hatállyal mindennemű kapcsolatot megszakítottnak tekint az SZDSZ-szel és a jövőben elképzelhetetlennek tart velük bármiféle együttműködést" - olvasható a párt elnökségének pénteki közleményében, amelyet Viniczai Tibor alelnök írt alá. A dokumentum szerint a párt elnöksége megállapította, hogy a szabad demokratákkal kötött megállapodás nem szolgálta a párt sikeres kampányát és szereplését. Ezenkívül azt is leszögezik, hogy rendkívül gyengének értékelik a Political Capital és a Konzervatív Intézet kampánymunkáját, amely a párt parlamenti kiesését eredményezte.
2010. április 16., 08:22
Vereséget szenvedett az MSZP, de az ellenzék meghatározó ereje lett – értékelték keserűen-optimistán az első forduló eredményeit az MSZP Jókai utcai székházában. Óvatosak voltak a szocialista elemzők, nem akarták lefutott meccsnek látni azt, ami történt. Több volt az újságíró, mint a szimpatizáns, és még így is kevesebben voltunk, mint négy éve. PUNGOR ANDRÁS riportja.
2010. április 16., 08:05
A második fordulóra a III. kerületi 3. számú választókörzetben 1300 fő jelentkezett be igazolással, a 6. számú választókörzetben 900 főt regisztráltak, a 7. kerületi 10. számú választókörzetben 1000 főt, a 10. kerületben pedig 907 főt. Ennek megfelelően - ugyanolyan feltételek mellett - sorban állás várható a második fordulóban is.