MSZP: második hely

Tilos behajtani az MSZP-székház elé, rendőr állja el az utat a Jókai utcában. Parkolás ellen véd a sárga szalagkordon, az úttest közepén fotós és kamerás vadászok várják a szegfűs nagyvadakat. Unalmukban járókelőket kérdeznek a riporterek.
– Nincs meggyőződésem – rejtőzködik még mindig egy szavazó.
Budai Bernadett jön, lila kosztüm, rózsaszín masnik.
– Célunk megőrizni az MSZP váltópárti jellegét – nyilatkozza.
Vaku villan, reflektor gyúl, a szomszédos kricsmiben kurjongatnak az apolitikus részegek.

A székházban még nincs nagy keletje a grátisz sörnek, pedig helyben csapolná a hosztesz. Biztonságiakból van elég, minden emeletre jut egy-kettő. Mindenkinek kijár a magánszeparé: firkászé az első emelet, szimpatizánsé az aula nagyterme, a politikus meg oda megy, ahova akar. A lényeg, hogy lehetőleg egyik csoport se találkozzon a másikkal, mert abból csak kalamajka származhat.

Szigetvári kampányguru néha mégis eltéved, olykor újságírókkal nézi a tévét. Pedig neki néhány emelettel feljebb lenne a bérelt helye. Ott, ahol a kampánycsapat fele belesüpped az egy szem bőrkanapéba, a másik fele pedig állva nézi a plazmát, és poénokkal feliratozza a tévés elemzőket. Ahol Baja Ferenc járkál fel s alá, és azt mormolja: „Már csak az kérdés, hogy alig húsz, vagy több mint húsz?” Ahol Mesterházy Szilvia a férje titkárságán a netet bújja: izgul és szorít. Kilenckor lefektette a gyerekeket, és irány a Jókai utca. Most a nagyszülők vigyáznak a kicsikre.

Lent az aulában lassan gyűlnek a szimpatizánsok: ismeretlen aktivisták és aktív ismerősök. Jelvény biztat a rajongói mellen: „Többen vagyunk, mint gondolná.” Mintha egyre kevesebben hinnének benne. Celeb egy sincs, most nem menő hely a szoci székház. Puch László, Baja, Hiller furakszik a liftbe. Tréfás jajszó jelzi: egyedül csak ott szűk a hely. Az exkormányfő nincs itt.
– Gyurcsány nem jön be, vidékre utazott – kapom a tanácsadói fülest.
Beszédes ez a távolságtartás.
Még senki sem tudja a tutit, de a legfelső emeleten az MSZP választási bizottsága már kitalálja, hogy este hétkor ismét előhúzzák a Kubatov-kártyát, és felsorolják az összes, tudomásukra jutott választási csalást. Aztán csak lesz valahogy! Még nem tudják, de ez a forgatókönyv a kukában köt ki.
Senki nem számít csodára. Tudják, hogy veszítenek, csak azt nem, mennyivel. A közvélemény-kutatók 19 százalékra árazták be őket.
– Nagyjából igazuk lesz – súgja egy szoci potentát.
– Fidesznek nem lesz kétharmada, sem az LMP, sem az MDF nem jut be. Mi leszünk a második erő, negyven körzetben állva maradunk – árnyalja a jövőt egy alkalmi MSZP-s Nostradamus.
Saját adatokból dolgozik, az többet ér, mint bármelyik hivatalos becslés, hiszen benne van a szegfűs vágy is.
– Mindenhol bömböl a tévé, így nem tudunk közvetíteni – panaszkodik egy riporter. Ugrik a személyzet, és némán tátog tovább politológusostul, süvegesgergőstül a köztévé.
– Biztos befutóinkat támadják: Tóth Jóska és Szanyi körzetét akarják megszerezni – panaszkodik az egyik szoci.
Nem csoda, hogy elmarad az esti hetes sajtótájékoztató. Nyúlik a kampánycsend. A szavazóhelyiségek előtt kígyózó sorokról jön hír.
– Valahol 740-es sorszámot is kiadtak – távírják egymásnak az izgatott hívők.
– A jobbikosok mozgatják az embereiket – tudja a tutit egy képviselő.
– Szerintem meg Kubatov – akad vitapartnerre.
– Nem véletlen, hogy rászabadulnak az átjelentkezők a körzetekre – áll mikrofonok kereszttüzébe Szekeres Imre.
Simon Gábor választmányi elnök felháborodik:
– Az nem lehet, hogy mandátumok sorsa így dőljön el!
Lassan befurakszik az unalom a székházba. Ír a sebre: amerikai nagykövet jön, végigródsózza a pártokat. Kicsit váratják, addig is beül Mesterházy irodájába. Vendéglátója egy emelettel feljebb tanácskozik.
Lassan szállingóznak az eredmények: az MSZP második lett. Lendvai áll ki elsőként. Rossz már a levegő a zsúfolt sajtószobában.
– Vizsgálatot követelünk: Kubatov-szavazók lepték el a körzeteket – kezdi. Aztán elismeri, az MSZP veszített.
– De nem úszott el, hogy az ellenzék legerősebb pártja legyünk – bizakodik.
A háttérben Török Zsolt és Nyakó hallgatja.
Kovács László farmerben külön is elemez:
– A választási eredmény attól is függ, hogy az emberek hisznek-e a szemüknek, az autópályáknak, az új orvosi rendelőknek.
Óvatos, hiszen még nincs vége. Nyúlik az idő. A képernyőkön futó adatokat bámulja politikus és újságíró: narancssárga lett Magyarország. Hirtelen felvisít a székház szirénája.
– Szőnyegbombázás – poénkodik egy szoci.
Csak a füstjelző szólalt meg, valaki az utcáról befújta a füstöt.
Közel az éjfél, mire Mesterházy is beáll a kameratűzbe. Mögötte új időt jelez a fiatal biodíszlet. Csupa ismeretlen arc. Egy potentát sincs köztük.
– A választók leváltották az MSZP-t – összegez.
Már felhívta Orbánt, gratulált neki, és arra kérte, hogy a nemzet érdekében dolgozzon.
– Új időszak jön – állítja, és a baloldal újjáépítéséről beszél.
Addig is kiadja az újabb kampányjelszót:
– A második forduló az ellenzékről szól!
Suttogva, sarokba húzódva is bizakodnak a szocik.
– Nincs kétharmada a Fidesznek. Ez jó jel – így az egyik.
– Hatvan körzetben állva maradtunk. Ez is jó jel – így a másik.
– Ha nincs az LMP, még jobban állnánk – elemez a harmadik.
Keserű az optimizmus.

Erzsébetvárosban kígyózik a választási sor. Este kilenc óra. Normál menetben már lezárták volna az urnákat. A polgármesteri hivatal előtt a rendőrautónak nincs dolga, mindenki türelmes. Pedig már több órája várnak a sorukra. Itt kilencszáz átjelentkezővel duzzadt fel a voksolói létszám.
– Soproni vagyok, de Pesten dolgozom. Nem akartam hazamenni szavazni, pedig autóval már rég megjártam volna az utat – mosolyog egy fiatal.
Két órája áll sorban. Még bírja. Állítja: a Fideszre szavaz – ha bejut.
– Napközben már kétszer voltam itt, de olyan hosszú volt a sor, hogy visszafordultam. Már három órája várok a bejutásra – meséli egy szegedi egyetemista; ő is bánja már, hogy nem otthon voksolt.
Miért nem hagyják a fenébe az egészet?
– Négyévente egyszer szólhatunk bele – így az egyik.
– Állampolgári kötelesség – így egy másik.
Szervezett voksolót nem látni, vagy ha van, jól álcázza magát.
– Lehet, hogy voltak itt számításból voksolók, de nem ez a lényeg – magyarázza egy felvilágosult erzsébetvárosi polgár.
– Miért, mi a lényeg? – kérdezem.
Szakállát simogatja, miközben akkurátusan magyaráz:
– Húsvétkor mindenki otthon volt, de drága mulatság egy hónapban kétszer hazautazni. Nem vagyunk többen, mint négy éve. A korábbi 32 helyett most csak egy helyen szavazhat az, aki átjelentkezett.
– Rossz a törvény – szól közbe egy másik sorban álló.
– Rossz a törvény – bólint a szakállas.
Egyelőre ennyiben maradunk.
„Magyarország csúszik lefelé”