Voltak mások is

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Figyelemmel olvastam a február 27-i számban megjelent Hajthatatlanok című írását, amelyben idézi Ilan Mor „üzenetét”: „...a magyar állampolgárok többsége közönyös maradt zsidó honfitársaik sorsa miatt.”

Sajnos ez igaz! De voltak – „kisebbségben” – mások is. Engedje meg, hogy pár sorban erről írjak.

1. Édesapám a székesfehérvári állomáson szolgált, és többször hozott haza kis cédulákat, amelyeket az átvonuló vonatokból dobtak ki a szerencsétlenek. A cédulákon ilyen szövegek voltak címmel ellátva: „Elmentünk”, „Búcsúzom” stb.

Én ekkor 12 éves voltam, és az volt a feladatom, hogy a pákozdi postán ezeket továbbítsam. Minden üzenetet postára adtam. A többi vasutas is ezt tette, mikor a szerelvény áthaladt az állomáson.

2. Nagyapám kertjében SS-felügyelet mellett zsidókkal lövészárkokat ásattak. Az istálló padlásán volt felhalmozva a téli széna, onnan kellett nekem a napi adagot ledobni. Egyik napon nagyapám közölte (az SS-társaság a munkaszolgálatosokkal már továbbment), hogy ő fogja ezt végezni, én mást fogok csinálni. Nem értettem, de tudomásul vettem. Később derült ki, hogy miért „váltottak le” a takarmány ledobálásáról.

1945 nyarán – pontosan nem emlékezhetek – személyautó állt meg a ház előtt. A kiszálló középkorú férfi nagyapámat, Simon Jánost kereste, aki pipázva meg is jelent. Összeölelkeztek, és beültek az „első szobába”. Később tudtam meg, hogy nagyapám őt rejtette el a szénapadláson.

Ma már tudom, mi történt volna, ha a hiányzó munkaszolgálatost a padláson találják.

Főszerkesztő Úr! Köszönöm, hogy elolvasta visszaemlékezésemet.

Budai Károly
Tatabánya