Völner Pál Schadl György segítségével próbálta meg lejáratni politikai ellenfelét

Terhelő adatokat próbált szerezni a Jobbik képviselőjéről, Nunkovics Tiborról az igazságügyi tárca vád alá helyezett volt államtitkára, Völner Pál – forrása a végrehajtói kar elnöke, Schadl György volt. Ez az eset egy példája lehet a Schadl és Völner közötti korrupciós kapcsolat működésének.

2023. február 2., 11:09

Szerző:

A lehallgatott telefonbeszélgetések alapján Völner Pál arra készült, hogy a 2022-es országgyűlési választáson másodjára is a Jobbik akkori országgyűlési képviselőjével, Nunkovics Tiborral kell majd megmérkőznie Komárom-Esztergom megye 2-es számú választókerületében az egyéni mandátumért – írta a 24.hu a birtokába került nyomozati anyagok alapján. A fideszes politikus azonban nem csak a választók döntésére akarta bízni a sorsát. Azt tervezte, hogy hiteltelenné teszi a kilakoltatások ellen kiálló jobbikos ellenfelét azzal, hogy felmutatja: Nunkovics regisztrált a végrehajtói kar által működtetett árverési rendszerbe, amivel ingatlan-árveréseken is részt vehet, így végső soron közreműködhet a kilakoltatásokban. 

Füstbe ment Völner Pál terve

Völner és Schadl egy lehallgatott telefonbeszélgetésében Schadl szavaiból azonban kiderült, hogy Nunkovics csak regisztrált a rendszerbe, de nem vásárolt. Völner megköszönte Schadl segítségét, aki csak ennyit mondott válaszul: „Ne viccelj, ez természetes.” Az ügy emiatt nem került elő a kampány során. Feltételezhetően két okból: a Jobbik képviselője nem vett részt ingatlanárverésen, illetve az idézett telefonbeszélgetést követően nem sokkal Schadl Györgyöt letartóztatták. Mivel Völner Pált is meggyanúsították, a Fidesz így már nem indította őt a 2022-es választáson, amit végül a kormánypárti jelölt másik politikusa, Erős Gábor nyert meg.

A 24.hu megpróbálta elérni Völner Pált, de csak az ügyvédjével, Papp Gáborral tudták felvenni a kapcsolatot. A kérdésre, miszerint a Fideszben gyakorlat-e, hogy személyes adatokat használnak fel a választási kampányban politikai ellenfeleikkel szemben, az ügyvéd azt mondta: egyesével nem kíván reagálni a nyomozati anyagban foglaltakra, de a bíróságon erre is sort kerít majd. Nunkovics Tibor elmondta, hogy azért regisztrált a rendszerbe, mert a Nemzeti Földügyi Központ ellen jogerősen megnyert per kapcsán szeretett volna adatokat kapni.

Csepp a tengerben

A Transparency International Magyarország jogi igazgatója, Ligeti Miklós úgy véli visszaélés történt. Azt mondta: 

„Ha Völner Pál ténylegesen a lehetséges politikai ellenfele árverési eljárásban tanúsított magatartására vonatkozó bizalmas információt szerzett meg, méghozzá azért, hogy azt felhasználja az illető ellen a választási kampányban, az nemcsak súlyosan összeférhetetlen, de bűncselekmény is.”

Ez tehát bizonyítékul szolgálhat a Völner Pál és Schadl György ellen felhozott vádra, miszerint a két politikus korrupt kapcsolatrendszert tartott fenn egymással. Hozzátette, hogy ez az ügy akár el is törpülhet ebben a kapcsolatrendszerben megvalósított korrupciós sorozat mellett, így nem tudni, hogy ez visszaköszön-e a vádiratban vagy az ítéletben.

A Völner Pált és Schadl Györgyöt érintő büntetőügyet várhatóan februárban kezdi tárgyalni a bíróság.

(Kiemelt képünk: Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond az idei útfelújítási munkákról tartott sajtótájékoztatón a Komárom-Esztergom megyei Bajnán 2021. október 28-án. Fotó: MTI/Kovács Attila)

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.