Visszavonul a költségvetési csalással vádolt milliárdos polgármester

Nem indul újra az önkormányzati választáson Gyömrő költségvetési csalással vádolt polgármestere.

2023. szeptember 18., 08:48

Szerző:

„A polgármesteri munkám nem függ össze azzal, hogy egy gazdasági cég működésével kapcsolatban bármivel is gyanúsítanak. Nem a város pénzét herdáltam el” – nyilatkozta a Blikknek adott interjújában Gyenes Levente, Gyömrő költségvetési csalással vádolt polgármestere.

A polgármestert korábban adócsalási ügy miatt tartóztathatták le, még korábban pedig meztelen nők testéről fogyasztott, kábítószernek látszó anyaggal került be a hírekbe. A politikust évekkel ezelőtt a Szegedi Ítélőtábla mondta ki bűnösnek folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért 9 hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet. Az úgynevezett számlagyáras perben Gyenes Levente hetedrendű vádlott volt.

A településvezetőt és társait most bűnszervezetben, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítják, amit ő tagad, szerinte olyan cég ellen indult eljárás, amelynek irányításából évekkel ezelőtt kiszállt, tulajdonrésze sincs már benne. 2022 szeptemberében vették őrizetbe, majd idén tavasszal bűnügyi felügyeletbe helyezték, így nyomkövetővel a lábán, házi őrizetben, újra elkezdett dolgozni.

Gyömrő polgármestere a Blikknek azt mondta, hogy tavaly ősszel 12 órán keresztül tartott a házkutatás, kábítószer-kereső kutyát is bevetettek, pénzt is kerestek, de semmit sem találtak.

„Én egy kutyás biztonsági őrként kezdtem a szakmai pályafutásomat Budapesten, a Fáy utcai kínai piacon. Évekig éjszakai őr voltam. Összefogtunk, többen lettünk, céget alapítottunk. Összesen több mint harminc vállalkozást irányítottam, amikor 2002-ben kissé viccesen felkértek ennek a városnak a vezetésére. Ha nemet mondok, és vállalkozom, ma benne vagyok a top 100-ban” – mondta Gyenes a pályájának indulásáról.  A vállalkozói létből 2002-ben kiszakadt és 2012-re értékesítette a cégeit, átadta a családtagjainak. Tavaly karácsonykor azt is eldöntötte, hogy

2024-ben nem indul újra az önkormányzati választáson, hanem 55 évesen visszavonul.

„Amikor idekerültem, egy ötezer fős cégcsoport volt a tulajdonomban. Több luxusautó állt a garázsaimban. És igen, egy Bentley-vel érkeztem a beiktatási ünnepségemre, mint Gyömrő egyik legtehetősebb embere. Ez kötelezettségeket is rótt rám. Én a várostól nem veszek el pénzt. Nézze, itt az irodai bútorom, saját pénzből vásároltam. Nincs repikeretem, a kezdetek óta nem veszem fel a fizetésemet, nincs céges autóm, benzinkártyám. Ellenben több beruházást is a saját vagyonomból valósítottam meg a városban, egyebek mellett a Tófürdő első nagy és teljes felújítását is” – fejti ki az interjúban. Gyenes szerint az, hogy hatszor egymás után nyert választást, az bizonyítja, hogy nem vert át senkit.

Gyenes azt mondja, attól, hogy tehetős, még nem mások kizsákmányolása által jutott vagyonhoz, mindenért megdolgozott.

Arra a kérdésre, hogy elviselné-e ha újra rács mögé kerülne, azt felelte:

„Igen. Ha valaki fél évig előzetesben van, előfordulhat, hogy leültetik. Bujkálni nem akarok, ha valamit muszáj bevállalni, akkor azt muszáj. Ha rám húznak bármit, én azzal szembe tudok nézni. A rácson túl is van élet, én odabent még tanítottam is. Ráadásul lehet, hogy addigra születik egy gyerekem.”

(Kiemelt képünk: Gyenes Levente gyömrői polgármester. Képernyőfotó. Forrás: SignalTV)