„Na, ki ölt ma embert” – kivágta a Párbeszéd az érzéketlen gyermekpszichológus jelöltjét

Öt évvel ezelőtt egy balesetben ugyan vétlen volt, de utána meglehetősen ízléstelen megjegyzéseket tett.

2022. február 14., 16:04

Szerző:

Egy öt és fél évvel ezelőtti eset miatt került nehéz helyzetbe az egyesült ellenzéki monori jelöltje – számolt be a 24.hu a Bennfenntes című lap alapján. Gér Mihály, aki a Párbeszéd színeiben nyerte meg az előválasztást, 2016-ban autójával elgázolt egy fiatal párt az Andrássy úton. A fiú meghalt, a lány súlyos sérüléseket szenvedett. Bár a balesetben vétlen volt, mivel piros lámpánál szaladtak ki elé, súlyos érzéketlenségről tettek tanúságot akkori zárt csoportba írt Facebook-bejegyzései, amelyeket most Bennfentes című lap hozott nyilvánosságra.

„Részegen ne rohanjatok elém a piroson lécci”

– írta Gér, aki arra is panaszkodott, a kocsija „csupa velő meg haj és tök undi”. Bejegyzésében olvasható még, hogy „Na, ki ölt ma embert”, illetve hogy „a csajt csak megnyomorítottam”. Arra a kérdésre pedig, hogy mi történt, úgy válaszolt, az áldozatok azt gondolták, erősebbek az Audijánál.

A képviselőjelölt most Facebookon bejelentette visszalépését. Ahogy fogalmazott: „Hat évvel ezelőtt baleset részese voltam, vétlenségemet jogerős bírósági ítélet mondta ki. A jelöltállítási folyamatban erről tájékoztattam az ellenzéki összefogás illetékeseit. Ugyanakkor ma napvilágot látott egy privát csoportba írt üzenetem, amelyet közvetlenül a baleset után, sokkhatás alatt írtam. Noha szavaimért ugyanott bocsánatot kértem, be kell látnom: kampányom folytatása súlyos terhet róna rám, a pártomra és az ellenzéki összefogásra. Ezért a jelöléstől a mai nappal visszalépek. Bár nem tehettem róla, az eset mély, kitörölhetetlen nyomokat hagyott bennem. Rendkívüli módon sajnálom a történteket, és ezúton is szeretném együttérzésemről biztosítani az áldozatok hozzátartozóit. Kérem a sajtó képviselőit, hogy ne keressenek a témában.”

(Kiemelt kép: Gér Mihály. Forrás: Facebook)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.