Vissza a feladónak
Terjesztésének első napján (minő megtiszteltetés!) megkaptam a miniszterelnök levelét, nem épp tegnap készült fotójával ékesítve. Forgattam, nézegettem, és nem találtam rajta vonalkódot. Hát – gondoltam –, ha nem vagyok azonosítható, ha nem vagyok meghurcolható, akár válaszolhatnék is. Nem akármit...
Igen ám, de a borítékra csak kellene feladót írni, meg ha egyszer ez a véleményem, akár vállalhatnám is. Csakhogy: van énnekem szükségem a bosszúállástól való félelemre? Vagy: szeretnék „rózsamisi” sorsára jutni?
És a következő réges-régi párbeszéd jutott eszembe:
– Kisfiam, sikerült apának elaltatni az öcsédet?
– Félig...
– Hogyhogy?!
– Hát, apa már alszik...
Szóval most én is félig bátor vagyok: azt már tudom, mit válaszolnék, de azt még nem, hogy elküldeném-e. Hány sorstársam van vajon így? Különben is: az az egy tál meleg étel az éhező gyerekeknek sokkal vonzóbb perspektíva!
Ketler Ildi
E-mail
