Már készülnek a virágkocsik a virágkarneválra Debrecenben

Már készülnek a karneváli virágkocsik Debrecenben: faragják a figurákat, némelyikre pedig már a száraz virágokat is feltűzték - közölték a szervezők a munkálatok helyszínén hétfőn sajtótájékoztatón.

2022. augusztus 8., 18:45

Szerző:

 Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere azt mondta, a város iránti elköteleződést is tanúsítják azok a cégek, intézmények, amelyek virágkompozíciót készítenek az augusztus 20-ai karneválra. Emlékeztetett rá, hogy jövőre Magyarország ad otthont a színházi olimpiának, ebből az alkalomból mutatkozik be majd a karneválon a Nemzeti Színház „Színház az egész világ...” elnevezésű virágkocsija.

 A határon túli kultúra iránti elkötelezettség jegyében Debrecen ezúttal s Nagyváraddal közösen készít virágkocsit a karneválra, amelyen az idén "a zöld város, a fenntarthatóság üzenete erőteljesen jelenik meg" - hangoztatta Puskás István.

Mészáros Réka főszervező jelezte: az idén 13 virágkocsi és 1200 táncos vonul majd a karneváli menetben. Számos országból, köztük Kolumbiából, Peruból, Németországból, Belgiumból, Olaszországból és Spanyolországból érkeznek táncosok, művészeti csoportok a karneválra.

A karneváli hét programsorozata már augusztus 15-én a Táncol a város! programmal kezdődik, amikor Debrecen különböző pontjain ropják majd a táncosos, bevonva a közönséget is a fiesztába - ismertette Mészáros Réka hozzátéve: este a város főterén bemutatandó Klasszikusok éjszakája komolyzenei nagykoncert egyben a Debreceni Ünnepi Játékok záróeseménye és a karneváli hét nyitánya is lesz.

Megemlítette, hogy augusztus 17-21. között rendezik meg a Galiba gyermekfesztivált, a nagyerdei Békás-tónál megnyílik a sörkert, a Nagytemplom előtti Kossuth téren pedig minden nap koncertekkel, bemutatókkal várják majd az érdeklődőket a karneváli hét keretében.

(Kiemelt fotó: A Debreceni Virágkarnevál egyik virágkompozícióját készítik Debrecenben 2021. augusztus 12-én. MTI/Vajda János)

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.