A kánikula mellé heves zivatarok érkeznek

Heves zivatarokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat: szerdán a nap második felében már kipattanhatnak zivatarok, de estétől jégesővel, szélviharral és felhőszakadással kísért zivatarokra is számítani kell, elsősorban az ország északi felén.

2023. július 11., 21:07

Szerző:

Szerda hajnaltól, reggeltől az ország keleti felén előfordulhat már dörgés, villámlás, de az érdemi események a nap második felében várhatók: ekkor egy nyugat felől érkező hidegfronton, illetve annak előterében délután már kipattanhatnak zivatarok, amelyek lokálisan heves jelenségeket produkálhatnak, majd várhatóan estétől egy zivatarrendszer környezetében akár kiterjedtebben is számítani lehet heves kísérőjelenségekre – írták.

Hozzátették: késő estére a zivatarok fokozatosan a keleti országrészre is átterjedhetnek.

Közölték azt is, a legintenzívebb cellákat nagy méretű – jellemzően 2-4 centiméteres, de akár 5 centiméternél is nagyobb – jég, óránkénti 80-100 kilométeres vagy ennél erősebb szélvihar, illetve felhőszakadás kísérheti, legnagyobb valószínűséggel az ország északi felén.

A meteorológiai szolgálat ezért másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki zivatarok miatt Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Vas és Veszprém vármegye területére.

Ugyanakkor szerdán a napi középhőmérséklet az északkeleti területeket leszámítva 25 Celsius-fok felett, főként a Dél-Alföldön 27 fok körül várható. A magas középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben szerda estig Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna vármegye területén.

(Kiemelt kép: Nagykanizsa, 2021. július 31. Hosszú expozíciós idővel, számítógépes programmal több felvételből összeállított kép: villámlások Nagykanizsánál 2021. július 30-án. MTI/Varga György)

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.