Vihar: arrogancia van, segítség nincs
Olvasónk veszélyben érzi magát, hívta is a 112-es segélyhívó számot, éppen csak segítséget nem kapott.
Egy csepeli olvasónk szomszédjában az éjszakai vihar kettéhasított egy fát, amely két, a telken található romos házra is rádőlt, az egyiknek a tetejét is beszakította. Mivel tart attól, hogy esetleg az ő – alacsonyabban fekvő – ingatlanjára is rádőlhet a két épület, jelentette az esetet a hatóságoknak. Miután a katasztrófavédelem ügyfélkapcsolata hétvégén nem hívható (katasztrófák ugye köztudottan csak hétköznap, hivatali időben lehetnek), a 112-es segélyhívószámmal próbálkozott.
A segélykérést meghallgatva egy – olvasónk szerint arrogáns, de ezt tudjuk be a mai, elég pörgős munkanapnak – hölgy tájékoztatta, hogy magánterületen ő köteles kivágni a fát. A kérdésre, hogy ez akkor is így van-e, ha nem az ő magánterületéről van szó, azt a választ kapta, hogy nem. Ezután olyan kérdések következtek, hogy lakik-e valaki az ingatlanban, amire olvasónk nem tudott felelni, ahogy arra sem, hogy fennáll-e közvetlen életveszély.
Azt viszont tudta, és jelezte is, hogy attól tart, az említett romos épületek rádőlhetnek a házára, és akkor majd lesz közvetlen életveszély. Erre azt a választ kapta, hogy a tűzoltók magánterületre nem szállnak ki, ráadásul ez csak egy feltételezés, és ha mégis kihívja a tűzoltókat, ki fogják számlázni neki az intézkedés árát.
Olvasónk így nem kérte az intézkedést, és hozzánk fordult történetével. Mi csak annyit tudunk ehhez hozzáfűzni, hogy amennyiben valaki azt mondja, nem tudja, fennáll-e közvetlen életveszély, az nem azt jelenti, hogy nem áll fenn, és az épületekre dőlő fákkal a katasztrófavédelemnek – legalábbis logikusan – igenis kéne foglalkoznia.
Update: Időközben kiderült, hogy a kidőlt fa akár öt ingatlant is veszélyeztethet, a sokadik bejelentés után a lakók ígéretet kaptak, hogy a tűzoltóság kivonul a helyszínre.
Update 2: A tűzoltók megérkeztek, zúgnak a láncfűrészek, úgy tűnik, a probléma hamarosan megoldódik.
A további fejleményekről tájékoztatjuk olvasóinkat.
(A képek olvasónk felvételei)