Videóban oktatta ki Lázár János a politikai leszámolásnak véget vetni kívánó Márki-Zay Pétert
A volt hódmezővásárhelyi polgármester, Lázár János a Facebookon üzent vissza a hódmezővásárhelyi képviselő-testület feloszlatását és a politikai viták időközi választással való rendezését kezdeményező Márki Zay Péternek.
Lázár egy alig két és fél perces videóban oktatta ki Márki-Zayt és tulajdonképpen a város lakóit is.
Orbán Viktor menesztett kancelláriaminisztere, a térség fideszes országgyűlési képviselője ugyanis azt tapasztalja, hogy egyre nagyobb a megosztottság és a feszültség a városban, emiatt a fejlődés megtorpant, és a dolgok nem jó irányba haladnak. A politikus szerint
a vitákra, problémákra és a bajokra egyetlen megoldás van, a munka.
Ezért Lázár azt tanácsolta a képviselőknek és magának a polgármesternek is, hogy ha nehézségeik vannak, akkor próbálják megoldani azokat.
Valójában Márki Zay Péter éppen Lázár kavarásai nyomán sokallt be végleg, s a képviselő-testület feloszlatását és új polgármester-, valamint önkormányzat-választást követelte. „ARRA KÉREM A VÁLASZTÓKERÜLET HŰBÉRURÁT, HOGY NE KÍNOZZA SZEGÉNY ÁRTATLAN VÁSÁRHELYI GYEREKEKET MÉG EGY TELJES ÉVIG: MOST AZONNAL ÁLLJUNK MEG ÉS RENDEZZÜK A VÁROS SORSÁT” – írta a körzet országgyűlési képviselőjének a kiborult független polgármester.
Márki-Zay bejegyzésében, majd pedig két videóbejelentkezésben is részletesen is ismertette e kezdeményezés okait, összességében ugyanis arra a következtetésre jut, hogy miközben Lázár meggazdagodott, Hódmezővásárhely eladósodott. Jelenleg, miután Márki-Zay februári megválasztásával nem kormánypárti vezetést akart Hódmezővásárhely, a kabinet és a helyi Fidesz minden módon bünteti a település lakóit. Mindez annyit tesz, hogy mára a város vezetése is gyakorlatilag lehetetlenné vált.
Ezzel szemben a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete szerint jó lenne, ha Márki-Zay belátná, hogy csődbe vitte a várost és lemondana. A független polgármester világossá tette: nem fúj visszavonulót, és kitart.
– Soha nem fogjuk feladni. Mindhalálig fogok küzdeni egy demokratikus, szabad Magyarországért – jelentette ki Márki-Zay.