Verni az asztalt

- Önök is úgy fognak küzdeni, mintha az életük lenne a tét az EP-választáson?

– Nem, de ne beszéljünk mellé, van belpolitikai jelentősége ennek a voksolásnak. Nyilvánvaló, hogy a korábbi szövetség pártjai között most vetélkedés zajlik. Ezt a választást arra szeretnénk használni, hogy szervezetünket, választóinkat megerősítsük.

– És felmérjék, ki milyen pozícióból vág neki az önkormányzati alkudozásnak.

– Ha hiszi, ha nem, nem ez az elsődleges szempontunk. Két uniós mandátumra számítunk, de nem kádertemetőbe akarunk menni. Olyan embereket küldenénk ki, akik a DK számára fontos értékeket képviselnek.

– Csak épp a nagy balos vetélkedésben a Jobbik könnyen befuthat a második helyre.

– Az országgyűlési választások legdrámaibb következményének tartom a Jobbik megerősödését. Megvan az esélye, hogy májusban másodikok lesznek, de kampányrendezvényeinken mindig világossá tesszük, ez mit jelentene az országnak. Megítélésem szerint a Jobbik rasszista, antiszemita, újfasiszta szellemiséget képvisel, ráadásul kifejezetten Európa-ellenes.

– A Kalocsa-központú választókörzetben jelöltjük két százalékot vert önre, és második lett 22 százalékkal.

– Amit legrosszabb álmomban sem gondoltam volna. Körzetemben is elsősorban kistelepüléseken értek el sikereket, mert a „legyen rend” az ő szótárukban nem csak a cigányok kiszorítását jelenti. Azt a hamis illúziót kelti, hogy biztonságot, jobb életet ígérnek. A falvakban ez rengeteget számít. És hogy hol a baloldal? Az egyik kistelepülésen odajött hozzám egy férfi azzal, hogy „maga tényleg az MSZP?” Mondtam, nem teljesen, az összefogást képviselem. Erre megdöbbent, hogy 25 éve én vagyok az első baloldali politikus, aki ott járt. A nagyobb településeken és Kalocsán szorosabbak voltak az eredmények, mert irdatlan kulturális távolság van már a falvak és a kisebb városok között is.

– Azért ez az elmúlt években feltűnhetett volna a baloldalnak.

– A többi baloldali párt múltjáról nem akarok beszélni, mert nincs közöm hozzá. De az látszik, hogy a Jobbik szisztematikusan építkezik. Mindenhová elmennek, visznek száz szórólapot, megkérdezik, mi bánt. „Ellopták a tyúkodat? Na majd kirugdossuk a cigányokat!” Ez megy. Az embereket pedig megnyugtatja, mert más választ nem is hallanak. Csakhogy ezen most nem fogunk tudni változtatni, mert az uniós voksolás vidéken senkit nem érdekel. Ettől még nem lehet azt mondani, hogy majd jönnek a külföldi befektetők, és lesznek munkahelyek – mert nem jönnek. Nincs út! Elátkozná az életét, ha el kellene utaznia Kalocsára az 51-es úton! És piacképes munkaerő sincs. Ezek a falvak, kisvárosok zárványok. Még közös nyelvet sem beszélünk.

– A Jobbik ezt is megtalálta. „Európai jogokat, európai béreket Európa közepén” – szól a plakátjuk. Közben Gyurcsány Ferenc ugyanerről beszél!

– Ennél rosszabb a helyzet, mert ezt a szlogent Európában mindenhol, pártoktól függetlenül használják.

– Persze, de hazai viszonylatban aki ezt hallja, inkább a Jobbikra szavaz, mert ők még nem égették meg magukat kormányon, és amúgy is felívelő szakaszban vannak.

– Ezért a mi feladatunk elmagyarázni, hogy a szlogen mit is jelent. Nem azt, hogy mindenhol nyolc euró lesz a minimálórabér, hanem hogy azt regionálisan és szektorok szerint kell meghatározni. A Jobbik szövegei mögött nincsenek számítások. Nekünk viszont válaszolnunk kell, ha valaki Sárisápon megkérdezi, hogyan lesz itt európai bér.

– És mit felelne neki?

– Ez a veszély nem fenyeget, mert ott ez senkit nem érdekel.

– Ha mégis.

– A munkaalapú társadalom csak Orbánnál jelenti azt, hogy mindenki reszel, kalapál, akinek meg nem jutott semmi, az közmunkásként seper. A DK azt mondja, hogy különböző utakat kell kínálni. Van, ahova tényleg eljut egy-egy nagyobb beruházás. Másutt helyi kis- és középvállalkozásokkal együttműködve lehet munkahelyet teremteni. Vagy épp a szociális szférába kell pénzt juttatni, például az iskolák köré gyógypedagógusokat, családgondozókat, szociális munkásokat szervezni, mobil egészségügyi állomásokat létrehozni. Egy biztos, nincs se gyors, se mindenütt érvényes megoldás. Azután, hogy Orbán másodszor is kétharmadot kapott, teljesen más politikát kell folytatnunk. Nem mondhatjuk, hogy vissza ’89-hez, mert az embereket ez nem érdekli. Új válaszokat és módszereket kell találni.

– Furcsákat találtak. Például azért, hogy ellenzékiek ellen ne indulhassanak koncepciós eljárások, vagy éppenséggel kormánypártiak korrupciós ügyeiben is nyomozzanak, Európai Korrupcióellenes Ügyészséget javasolnak. A mi bajunk, ha nem megfelelő az igazságszolgáltatás, nekünk kellene megoldani.

– Mi azt mondjuk, hogy a korrupciós eljárásokat vegyük ki a nemzeti keretek közül, mert a korrupciónak éppen a hatalmi ágak közötti összefonódás a lényege. Nem csak nálunk, másutt sem sikerül ezeket az ügyeket lezárni.

– Így csak egy szinttel feljebb kerül a meccs.

– Szerintünk európai szinten több lehetőség lenne ezen ügyek felderítésére. De igaza van, a magyar társadalomnak kellene kikényszerítenie idehaza a változást.

– Más ügyben is az unióhoz futnának: szankciót akarnak a jogállamot támadó nemzeti kormányokkal szemben, tiltást a kötelező hittanoktatás kapcsán (bár nálunk választható a hittan). Ha már idehaza az ellenzék nem tud lépni, tegye meg Európa?

– Önkritikusan mondom, nem vettük észre, az elmúlt négy évben mekkora eltolódás történt a társadalomban: azok az értékek, amelyek korábban fontosak voltak – például a független igazságszolgáltatás, a korrupciómentesség, a szolidaritás –, ma már nem azok. Vidéken például már magától értetődő, hogy a hálapénz az életben maradás módja. Nem egy olyan emberrel találkoztam, aki súlyos betegséggel MR-re, CT-re várt, de sürgősségi listán is csak júliusra kapott időpontot. Ahogy tudják, rokontól vagy uzsorástól összeszedik azt a nyomorult ötvenezret – s ez már természetes nekik. Mert a Fidesz rászoktatta a társadalmat a kerülő utakra, miközben nincs civil ellenállás.

– És azt várja, hogy majd az a társadalom, amely egyre fogékonyabb a szabadságharcra, épp az unióban fog bízni? Örül, ha Brüsszel beavatkozik?

– Tisztában vagyok vele, hogy a társadalom jelentős része erre nem fog rábólintani, és nem is érdekli. Egyik nap megjelent a standunk mellett Font Sándor egy táblával, hogy „Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy: honnan van Simon Gábor 240 milliója?” Erre odament hozzá egy kisvárosi úri hölgy, és megkérdezte, miért nem írja föl, miből van Rogánnak 300 milliója. A körülötte állók meg egymást kérdezgették, ki az a Rogán. Tízből kilenc nem tudta. Innen indulunk.

– És közben az elmúlt uniós ciklusból származó 7000 milliárd nem csökkentette a hazai regionális különbségeket, pedig ez lett volna a cél.

– Miután Lázár Jánoshoz kerültek az uniós források, nem számítok javulásra, megy majd a pénz a haverok vállalkozásainak. A mi feladatunk ennek utánamenni, uniós szinten is verni az asztalt. Persze megint hazaárulók leszünk, zsidók meg kommunisták. Nem baj, újra és újra el kell mondani, hogy Orbán a saját köreit hozza előnybe a pénzzel és a törvényekkel.

– Csak épp az uniónak kisebb gondja is nagyobb ennél.

– Ön is látja, hogy Magyarország téma a világ vezető lapjaiban. Márpedig az unió bürokratái nem a Magyar Nemzetet és a Magyar Hírlapot, hanem a The New York Timest, a Financial Timest olvassák. Figyelnek minket. De igaza van, addig semmit nem lépnek, amíg az országban nem történik valami. Csakhogy új perspektívát nem lehet pár hónap alatt elfogadtatni. Ehhez évek kellenek. Meg sok-sok kilométer. El kell menni mindenhova, akkor is, ha hárman, akkor is, ha háromszázan jönnek el. Nem szeretnék idealista lenni, benne van a pakliban a bukás lehetősége. De nincs más út. Dolgozni kell.