Vérfrissítés az MSZP-ben: Nyakó „szavatossági ideje” lejárt?

Két új szóvivővel újít az MSZP; Kormos Katát és Török Zsoltot a pártelnök mutatta be az újságíróknak.

2010. szeptember 2., 17:14

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke kezdeményezőbb, a kormányoldallal szemben pedig határozottabb, keményebb, kritikát megfogalmazó kommunikációt vár a párt újjászerveződő kommunikációs csapatától. A pártelnök újságíróknak mutatta be a szocialisták két új szóvivőjét: Kormos Katát és Török Zsoltot. Mesterházy Attila elmondta: az elmúlt egy-másfél hónapban kezdték a párt kommunikációjának újjászervezését, több jelölt közül választották a két új szóvivőt, akiktől egyebek mellett a kívülálló, „friss szem” nézőpontját, gondolkodásmódját várja.

Kormos Kata kereskedelmi televízióknál és rádióknál dolgozott, Török Zsolt pedig a párt országgyűlési képviselője volt. Mindketten hangsúlyozták, hogy hisznek a megújuló MSZP-ben.

Nyakó István, az MSZP nyolc év után távozó szóvivője az Országgyűlésben és választókörzetében dolgozik tovább, illetve kommunikációs szakemberként állandó meghívottja marad a párt elnökségi üléseinek. A távozó szóvivő a politikával foglalkozó szóvivők munkájával kapcsolatban azt mondta, hogy a szóvivőknek a legitim vezetőhöz mindig lojálisnak kell lenniük, a médiakapcsolatokat párton belüli küzdelmekre nem szabad felhasználniuk. Ezek mellett a szóvivőknek tudniuk kell, ha „lejár a szavatossági idejük”, le kell lépniük – fűzte hozzá. Mint mondta, saját szavatossági ideje is lejárt fél évvel ez előtt, és már a parlamenti választások után maga jelezte a vezetésnek, hogy szerinte jobb, ha új szóvivő, vagy akár szóvivő páros látja el a feladatot.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.