Véletlenül pont akkor repült a Honvédség egyik gépe Milánóba, amikor Orbán Viktor ott ment operába

2018. november 17., 16:39

Szerző:

Nem kizárt, hogy a miniszterelnök a Magyar Honvédség egyik Airbus A319-es gépével ment Milánóba, hogy a világhírű Scalában megtekintse Kurtág György Fin de partie című operájának ősbemutatóját. Az Átlátszó blogja szerint legalábbis: bár hivatalosan nem közölték, mivel tette meg az utat,

„csütörtökön pont Milánóba ment a Magyar Honvédség egyik repülőgépe is, és csak pénteken tért onnan haza.”

Az Átlátszó úgy tudja. a 605-ös lajstromjelet viselő honvédségi Airbus A319-es repülő november 15-én délben a kecskeméti katonai repülőtérről felment Budapestre, majd onnan délután fél négykor elindult Milánóba. Egy órával később landolt az olasz városban, és ott töltötte az egész éjszakát. Csak november 16-án délelőtt fél tíz után indult vissza a repülő Budapestre, tizenegy előtt nem sokkal landolt, majd pár perc múlva indult is vissza Kecskemétre, a katonai repülőtérre.

Az Átlátszó blogja emlékeztet, hogy a két, honvédségi csapatszállítónak vett használt Airbus februári bemutatóján Simicskó István akkori honvédelmi miniszter hangsúlyozta:

„ezek a gépek nem kormánygépek. A Magyar Honvédség hadrendjébe kerültek, és a Magyar Honvédség fogja használni őket."

Csakhogy Orbán Viktor már többször használta hivatalos utazásai alkalmával a 605-ös lajstromjelű honvédségi repülőt. Nyáron ezzel a géppel utazott Izraelbe, Montenegróba, szeptemberben pedig Moszkvába és Salzburgba is.

De a kormányfőről szintén az Átlátszó írta meg, hogy július 25-én egy Bombardier Global 6000 típusú luxus magánrepülőgépen utazott el Várnába a MOL Vidi Ludgorec elleni meccsére. Később Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtófőnök Népszavának adott válaszából derült ki, hogy az útját a magyar futballklub tulajdonosa, a cégeivel közpénzmilliárdokat nyerő Garancsi fizette. A miniszterelnök a maga részéről azzal válaszolt a korrupciót sejtő aggályokra, hogy harminc éve is magánrepülőgépeken ment el futballmérkőzésekre, és ezután is így fog. Aztán elrepült Londonba megnézni a MOL Vidi Chelsea elleni mérkőzését is.