„Végre valaki megmondta” – már fortyog október 23.

Milyen interjút szeretne?

Nagyon jót. Miből lehet választani?

Lehet kormánypárti interjú is. Felhúzom az orrom és megkérdezem, nem szégyelli-e magát, hogy a rendszer ellen agitál.

Nem.

Fél?

Mitől kellene félnem? Azt már megkérdezték tőlem, hogy nem félek-e, hogy az egyetemen emiatt valami hátrány ér. Erre a válasz az, hogy amennyiben ez igaz, akkor szégyen-gyalázat. De nem félek. Pont az a lényeg, hogy a diákság nagyon rég óta hallgat. Senki nem volt, aki magára vállalta volna, hogy kimondja azokat a dolgokat, amiket mi a tüntetésen kimondtunk.

Hogy lehetne kibillenteni a diákokat, vagy akár az egész országot az apátiából?

A fővám téri tüntetés óta egyre többen hallanak rólunk, meg arról is, mennyire ki akarnak tolni a diákokkal. Csoporttársak, oktatók jönnek oda hozzám gratulálni. Végre valaki megmondta. Azt szeretném megmutatni, hogy higgyenek benne a diákok: igenis beleszólhatunk és ennek igenis lehet eredménye. Az apátia a hit hiánya. A hité, hogy mi hozzá tudjuk tenni a magunkét. Hogy mi beleszólhatunk. Hogy a mi véleményünk számítana. Hogy felnőttként kezeljenek bennünket. Ilyenkor fel kell állni és azt mondani: ti nem dönthettek rólunk a fejünk felett!

Nekem az az érzésem, hogy általában nem kezelik felnőtt, önállóan döntésre képes felnőttként a társadalmat. Mintha a kormány politikájának nagy része abból állna, hogy egyre több embernek legyen félni- és vesztenivalója.

Ettől elképesztően mérges vagyok.

Mit jelent, hogy „megpróbálnak kitolni a diákokkal”?

Azzal kezdődik, hogy Hoffmann Rózsának a közoktatás a szakterülete. Ez egy dolog. Felkérték egy felsőoktatási koncepció megírására. Ezzel két probléma van: azt hazudják, hogy társadalmi konzultáció folyik. Nem folyik. A másik: ki tudja, hányadik koncepciót kellett megcsinálni ahhoz, hogy elfogadja a kormány. Elképesztően megrendül a bizalom, mikor kéthetente azt olvassuk, hogy Orbán Viktor visszadobta Hoffmann Rózsa felsőoktatási koncepcióját. Tudjuk, hogy Orbán azért szereti Hoffmannt, mert jól irányítható. Kicsit furcsa helyen vannak a hangsúlyok Orbán értékrendjében, úgy tűnik.

Látom, tényleg mérges. Folytassa.

Eleve a kiszivárogtatások. „Véletlenül” a Magyar Nemzet birtokába kerülnek dokumentumok. Ez a tipikusan arrogáns hatalomgyakorlási technika. Kiszivárog, felháborodunk, erre azt mondják: ne hisztizzetek, még nem döntöttünk el semmit. Különben is, folyik a konzultáció. Majd, ha lesz konkrét terv, azt lehet véleményezni. Aztán ha lesz törvénytervezet, azt másnap, éjjel tizenegykor, három szundikáló képviselő elfogadja a parlamentben.

A tartalomról még nem beszélt.

Erről a koncepcióról a tüntetésen azt mondtam: az első betűjétől az utolsóig ostobaság. Ezt tartom. Bár, a kötőszavak azért rendben vannak, ezt el kell ismernem, hogy ne legyünk egyoldalúan kritikusak.

Mégis, mi vele a gond?

A tandíj. Azt hiszik, ha nem nevezik tandíjnak, akkor nem tudjuk, hogy ez tandíj. Pedig az. Nem beszélnek arról, milyen ösztöndíj-rendszer lesz. Arról beszélnek, hogy megnövelik a felvehető diákhitel összegét. Pedig a másik oldalon azt mondják, hogy az adósság a legnagyobb ellensége az országnak.

Előre eladósítják a diákokat?

Igen. Eleve abszurdum, hogy egyáltalán szó van arról, hogy bezárják a Corvinust, vagy az nem lesz része a Nemzeti Felsőoktatási Rendszernek. Amikor a Corvinus az ország egyik legjobb márkája, külföldön is elismert egyetem. Engem államilag finanszírozott képzésre vettek fel, de nem tudom, kapok-e egyáltalán corvinusos diplomát, vagy befejezhetem-e ezen a képzésen az egyetemet. A saját bőrünkön érezzük a jogbizonytalanságot.

Nem csak a Corvinust fenyegeti a bezárás. Tényleg szükség van ennyi egyetemre?

A vidéki egyetemek eszetlen bezárásával az ottani fiatalok szinte egyetlen mobilizációs csatornáját szüntetik meg. Ugyanakkor ott van az a mód, ahogy megfogalmazták a felsőoktatási koncepciót. Azt írják benne, hogy a célja a kormány családpolitikájának megsegítése, valamint a nemzeti középosztály megerősítése. A „nemzeti középosztály” a személyes kedvencem, ez egy konstruált kategória, meg annak a görcsös akarása.

Mégis, legalább leültek tárgyalni önökkel, vagy a HÖOK-kal?

Velünk idáig nem. Nem is számítok rá, hogy Orbán Viktor majd azt mondja: „gyertek srácok, beszéljük meg, mit akartok”. Szerintem a szakszervezetek is azért szánták el magukat ilyen látványos lépésekre, mert nem bíznak abban, hogy a kormány szükségét érezné a hagyományos érdekegyeztetésnek. Nem tudom, mi az, ami ezek után átlépi a kormány ingerküszöbét. Nagyon sok úgy gondolják: minek csináljunk bármit is, ha csak negatív hozadékai lehetnek és nincs eredmény. De szerintem ez a rossz hozzáállás. Ki kell állnunk magunkért, hogy később azt mondhassuk: mi nem hallgattunk.

D-Day, Kossuth tér, Polgár Dóra, Hallgatói hálózat from Ádám Csillag on Vimeo.
Mi a következő lépés?

Október 23-ára készülünk, csináltunk promó-videót és kint leszünk a tüntetéseken. 1000 felett vannak a like-jaink a Facebookon. Rengetegen nézték meg a videóinkat. Úgy látom, van ránk igény. Amivel szemben állunk az egy csomag, egy hatalomgyakorlási technika; hogy a szociális jogok és a szabadságjogok megnyirbálása összefüggenek. Ez pedig összeköt mindannyiunkat.

Lesz balhé október 23-án?

Miféle „balhé”?

Szokott lenni… két demonstráció egymás mellett… barikádok, tank-elkötés, ilyesmik.

Szétverjük-e a várost? Magamról biztosan mondhatom, hogy én nem tervezek ilyesmit. Mások nevében nem tudok nyilatkozni. De azt hiszem, az hogy rászervezték a saját gyűlésüket az október 23-i tüntetésre, ez undorító, és jogosan asszociálunk a 2006-os eseményekre. De emiatt még inkább ott kell lennünk és még jobban meg kell mutatnunk, hogy nem félünk.