Vége lesz nemsokára: leszavazhatják Orbán alkotmányát
A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom népszavazást kezdeményez az új alkotmány ügyében. A kezdeményezés eleve hamvába holt - közölte az OVB egyik tagja azonnal.
A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom képviseletében az új alkotmány elfogadását követő órában Istvánffy András az OVB-nél a következő kérdés ügydöntő népszavazásra bocsátását kezdeményezte:
„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a 2011. április 18. napján elfogadott „Magyarország Alaptörvénye” című jogszabályt?”
A civil szervezet közölte: a Fidesz a tavalyi kampányban még a saját választói felhatalmazását sem kérte az alkotmányozásra, és érdemi szakmai és társadalmi vitát azóta sem folytatott. Ezért az új alkotmány csak akkor lesz legitim, ha népszavazás erősíti meg vagy utasítja el. Népszavazás nélkül az új alkotmánynak még a 89-es alkotmánynál is kisebb lesz az elfogadottsága, ez pedig végletesen kettészakítja az országot.Nem lehet népszavazást tartani az új alkotmányról
– Hamvába holt kezdeményezés az alkotmányról való népszavazási kezdeményezés, mégpedig az Alkotmánybíróság tiltása miatt – mondta Szoboszlai György az OVB volt tagja a
Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. A jelenlegi alkotmány szerint nem lehet népszavazást tartani az alkotmány népszavazásról, népi kezdeményezéséről szóló passzusairól. Hiába járta meg az Ab-t, hogy az ezen kívüli részeiről lehessen referendumot tartani, a taláros testület nem engedte – fogalmazott.Ha népi kezdeményezésként kezdeményezték volna, akkor átment volna az OVB-n, de az csak egy politikai akció lenne, mert azt a parlamentnek kellett volna tárgyalni, s nyilván ott bukik el a civil kezdeményezés.
Lövétei István Alkotmányjogásza ugyanitt azonban nem értett együtt Szoboszlai Györggyel: úgy vélte, hogy egy új parlament - melynek nem is kell, hogy kétharmados többsége legyen - kidolgozhat egy új alkotmányt vagy alkotmánymódosítást, és népszavazásra viheti. S ha azt megszavazza a társadalom, akkor új alkotmány lép életbe.