Nagy változások jöhetnek a vasúton

Jöhetnének a magáncégek által üzemeltetett vasutak Magyarországra, ha a kormány nem hosszabbítaná meg a MÁV-Start és a GYSEV közszolgáltatási szerződését, ami december 23-án lejár – írja a 24.hu.

2023. december 14., 09:54

Szerző:

Mint ismert: az uniós előírások szerint a vasúti piacnyitást legfeljebb 2033-ig lehet kitolni. A vasútvonal-üzemeltetések megtendereztetése nemcsak magasabb szolgáltatási színvonalat hozhat, de a járművek cseréjét, illetve a mellékvonalak ügyét is megoldhatná.

Az Európai Unió 1370/2007-es rendelete szerint december 23-áig lehet utoljára tendereztetés nélkül meghosszabbítani az egyes tagállamoknak a vasútvonalak üzemeltetésére vonatkozó közszolgáltatási szerződést, és legfeljebb tíz évre, utána már nyilvános tendert kell erre kiírni, amin magánszolgáltatók is pályázhatnak.

Elképzelhető tehát, hogy véget ér Magyarországon az állami szolgáltatók egyeduralma a vasúti forgalomban – ez az ország nagy részén a MÁV-Startot, míg a nagyjából Sopron–Győr–Szentgotthárd háromszög területén, illetve újabban Zalaegerszeg környékén is a GYSEV-et jelenti –, és megjelennek a magánszolgáltatók.

A nyílt tenderek kiírása esetén a vasúti szolgáltatás megrendelője, finanszírozója és szervezője továbbra is az állam maradna, tehát nem lenne változás a jegyárakat, a járatindulások számát és időpontját tekintve. Ugyanakkor egy sor előnye lehetne a piacnyitásnak.

A 24.hu által megkérdezett közlekedési szakértők egybehangzó véleménye szerint a kormány nem tervez szakítani az eddigi gyakorlattal, az azonban meglehetősen furcsa, hogy bő egy héttel a határidő előtt még a meghosszabbításról sem lehetett hallani.

A lap megkeresésére azonban az illetékes Építési és Közlekedési Minisztérium még nem válaszolt.

„Körülöttünk több ország végigvitte már a piacnyitást. Persze vannak rossz példák is, Romániában például nem sikerült jól, ami arra mutat rá, hogy a piacnyitás levezényléséhez erős állami megrendelő szervezetre van szükség” – mondta el a 24.hu-nak Király Bence, a Közlekedő Tömeg Egyesület elnökségi tagja.

Nyugat-Európában számos országban vették át vonalcsoportok üzemeltetését magánszolgáltatók a közelmúltban. Az egyik példa Franciaország, ahol hagyományosan nagyon erős az állami vasúttársaság (SNCF), de a hozzánk hasonló adottságú Csehországban és Szlovákiában is egy sor vonal üzemeltetése került a magánszektorhoz.

A RegioJet cseh magánvasúti cég sárga vonataival már mi is találkozhatunk a Budapest–Győr–Bécs–Prága vasútvonalon, ám ezek nem az állam által megrendelt közszolgáltatást üzemeltetik, hanem piaci alapon versenyeznek az állami vasúttársaságokkal.

A lap szerint a magánszolgáltatók megjelenése megoldhatná az elöregedett járművek cseréjét, amire a MÁV-Startnak nincsen forrása. A tenderkövetelmények részeként ugyanis elő lehet írni, hogy a győztes szolgáltatók új vasúti járműveket hozzanak a megnyert vonalakra.

(Kiemelt kép: Keleti pályaudvar, indulásra váró személyvonat. Fotó: Bazsó Bálint/168.hu)