Nem használják eleget a kormány által átadott a százmilliós szűrőbuszokat, pedig életeket menthetnének
Két éve még miniszterek adták át, idén mégis alig használták a kormány által rendelt egészségügyi szűrőbuszokat. Pedig összesen több, mint egymilliárd forintba kerültek. Ráadásul nagy szükség lenne rájuk, hiszen magyarok tömegei halnak meg olyan betegségekben, amelyek megelőzhetők lennének. Az ennél is drágább mammográfiás szűrőbuszok el sem készültek időben – írja a 444.
Két éve a kormány tíz általános szűrőbuszt vásárolt azért, hogy házhoz vigyék az egészségügyi szűrővizsgálatokat olyan településekre, ahol azok nem elérhetőek. Az első buszt két miniszter, Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és Varga Mihály pénzügyminiszter adta át 2017 novemberében, majd 2018 elején üzembe állították az összeset. Többek közt a tokajiak, a váci tankerület pedagógusai és a hevesiek is találkozhattak vele. Az akkor még Mészáros Lőrinc tulajdonában álló heol.hu-n meg is jelent egy finoman kritikus riport arról, hogy bár nagyon hasznos lenne, a szűrőbusz híre alig jutott el valakihez a városban.
A program idei szakaszát néhány hete zárták le Nógrádszakálban, az ország egyik legszegényebb településén, ahol sokaknak gondot jelent, hogy eljussanak vizsgálatokra Szécsénybe, Balassagyarmatra vagy Salgótarjánba. Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos azt mondta,
a buszok 18 ezer kilométert tettek meg, 109 helyszínen jártak, és majdnem tízezer embert vizsgáltak meg.
A Nemzeti Népegészségügyi Központtól a 444 kérdésére azt írták, mindezt nyolc hónap alatt, 2019 márciusa és októbere közt sikerült teljesíteni.
Vagyis egy busz átlagosan 225 kilométert tett meg egy hónapban, miközben havonta 1,4 helyszínre sem jutott el. Ez nem tűnik valami hatékonynak, főleg úgy, hogy egyenként több mint százmillió forint közpénzt költöttek rájuk.
A magyar fejlesztésű, Credo Econell Medic típusú buszokat a győri-mosonmagyaróvári Kravtex Kft. gyártotta. Van bennük recepció, két vizsgálóközpont, vécé, beépített konyha és utazórészleg, egyszerre tudja szállítani az összes orvosi felszerelést és a személyzetet is, nem beszélve a légkondiról, a wifiről, a laptopokról, a nyomtatókról és a tévéről.

A cég által kiadott közlemény alapján végképp érthetetlen, miért nem használják gyakrabban a 13 méter hosszú, „nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló” buszokat. A buszok télen is használhatók, így az is furcsa, miért csak március és október közt üzemeltették őket.
A tíz általános szűrőbusz mellé tíz mammográfiás járművet is rendeltek, összesen 1 milliárd 750 millió forintért. Azt a tendert a H1 Systems Kft. nyerte, amely alvállalkozóként az Ikarus Egyedi Kft.-t bízta meg a gyártással.
Végül azonban csak egy busz készült el határidőre, mert a bíróság tavaly júliusban csődeljárást indított az Ikarus Egyedi ellen. A cég csődvédelmet kért, a kormány pedig stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette őket. A módosított szerződés szerint idén április 30-ig kellett volna leszállítaniuk a kilenc hiányzó buszt, de azóta sem érkezett hír róluk.
Pedig az ilyen buszok akár életeket is menthetnének. Egy 2016-os tanulmány szerint Magyarországon kétszer akkora a megelőzhető halálozási arány, mint az Európai Unió 14 országában, vagyis rengetegen halnak meg olyan betegségekben, amik nem lennének halálosak, ha időben felfedeznék, vagy megelőznék őket.