Varga Judit: az Isten, haza, család jelszó a kormány vezérlő csillaga

A magyar vidék és az itt élő emberek a magyarság és a magyar szellem értékének őrzői - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter szombaton Nyíriben, a zempléni település megújult művelődési házának átadóünnepségén.

2022. december 17., 16:11

Szerző:

Varga Judit kiemelte: amikor a mai „globális zűrzavarban” az ember nyugalomra vágyik, hazamenekül. Mindenkinek szüksége van egy helyre, ahol békére és menedékre lel, sokan ezt a magyar vidékben találják meg - tette hozzá.

A kormánynak ezért fontos, hogy óvja, védje a magyar vidék településeit a világ káros hatásaitól, ugyanakkor törekszik arra, hogy az aprófalvakat felzárkóztassa a jelenkor infrastrukturális és technikai elvárásaihoz - húzta alá a tárcavezető, hozzáfűzve, a cél tehát kettős: a vidék modernizációja és értékeinek megőrzése.

Varga Judit rámutatott: Magyarország nem csupán a Nobel-díjasok és az olimpiai aranyérmesek számában különleges, de abban is, hogy a 3200 település több mint a fele ezer alatti lélekszámú.

Ez a „sajátosság” – folytatta – sajátos kormányzati gondolkodást igényel, mely közel áll a jelenlegi kabinet szívéhez, amelynek politikája a nemzeti, keresztény, konzervatív értékrend pillérein nyugszik és az „Isten, haza, család” hármasát tekinti legfőbb vezérlő csillagának.

A magyar kormány abban hisz, hogy Isten mindenki felett áll, hazánkat mindennél jobban szereti, a család pedig maga az otthon – fogalmazott.

A miniszter kiemelte: a vidék nyugodt erejében van a magyar jövő kulcsa is, ezért legyünk büszkék településeinkre, őrizzük meg ezt a józanságot és „ne hagyjuk, hogy a világ káosza elhomályosítsa tekintetünket”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vidéki lét sok áldozatot követel, de ezek a tapasztalatok tartják meg a vidéki közösségek józanságát. Így az itt élők talán az európai parlamentről szóló híreket is jobban helyén tudják kezelni: azét a testületét, melyet "éppen egy hatalmas korrupciós hullám temet maga alá – jegyezte meg.

A világ a bizonytalanságok korát éli, az elmúlt 15-20 évben az unió is válságból válságba bukdácsol, a közvetlen szomszédunkban pedig háború dúl. A háborúra adott elhibázott európai válaszok, a szankciók soha nem látott méretű inflációt és energiaellátási bizonytalanságot hoztak - mondta. Az utóbbi időben talán az osztrákokkal együtt a magyar kormány mondja csak, hogy a béke az egyetlen, mely megoldást nyújt a jelenlegi válsághelyzetre–- hangoztatta.

Varga Judit kitért arra is, hogy számos nehézség övezte azt az öt hónapos munkát, amely az unióval egy tisztességes, konstruktív párbeszéd keretében kialkudott feltételek maradéktalan teljesítéséről szólt. A kormány eközben is azokért a magyar emberekért dolgozott, akiknek jogosan jár az uniós forrás, ami hozzájárulhat életminőségük javításához, közösségeik erősítéséhez és településeik fejlődéséhez – jelentette ki. A munka eredményeként pedig szép karácsony elé nézhetünk, hiszen megtörtént a megállapodás Brüsszellel - fűzte hozzá.

A tárcavezető ígéretet tett arra, hogy a kabinet a jövőben is minden eszközzel segíti a magyar vidék népességmegtartó erejének növelését, ahogyan segítséget nyújtott a nyíri művelődési ház felújításához is.

 

(Kiemelt kép: Kiemelt kép: Varga Judit interjút ad a Le Monde francia napilapnak 2021. júliusában. Fotó: Varga Judit Facebook-oldala)

Tűz ütött ki a Városmajori kórház alagsorában, míg egy V. kerületi szálloda konyhájának kemencéje füsttel árasztotta el az épületet. Az esetek során nem sérült meg senki, a tűzoltók a helyszínen gondoskodtak a veszély elhárításáról.