Lovári nyelven szólalt fel a jobbikos képviselő

Varga Ferenc, a Jobbik új, roma származású képviselője első felszólalásának néhány mondatát lovári nyelven mondta el.

2022. május 9., 17:53

Szerző:

„2022-ben eljött az ideje, hogy valaki Magyarország legnagyobb kissebbségének, a cigányságnak a nyelvén szólaljon fel a Parlamentben” – írja Facebook-bejegyzésében a jobbikos Varga Ferenc.

Varga a romákat felzárkóztató programok jövőjének kérdését vetette fel, azt hangsúlyozva, hogy romokban van a hazai romapolitika.

A Jobbik februárban jelentette be, hogy a közös ellenzéki listára egy roma politikust is jelöl. A közgazdász végzettségű Varga Ferenc akkor azt nyilatkozta, ezzel lépéssel befejeződött a Jobbik néppártosodása.

(Kiemelt képünk: Varga Ferenc jobbikos képviselő felszólal a parlamentben Fotó: Varga Ferenc hivatalos Facebook-oldala)

A kormány megszünteti a fizikai TAJ-kártyát, és teljesen digitális rendszerre áll át az egészségbiztosítás igazolásában.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.