Váratlan akcióba csöppent Pintér

A belügyminiszter a rendőrség közlése szerint csak véletlenül járt annak a második kerületi autós üldözésnek a helyszínén, amely szombat reggel történt a II. kerületben.

2011. november 27., 07:41

Több autó megrongálódott Budán szombat délelőtt, miközben a rendőrök üldöztek egy betörőbandát. A három bűnöző Budapesten, a II. kerületi Rákóczi utca egyik házába próbált betörni, amikor - telefonos bejelentés után - a rendőrök megzavarták őket. A két férfi és egy nő ezután autóval menekült a helyszínről, és a forgalommal szemben haladva több gépkocsival is karambolozott.

Egy nőt a helyszínen, egy férfit az I. kerületben már őrizetbe vettek. Az autósüldözés során senki sem sérült meg.

Az üldözés közben a II. kerületi Kapy utca és Törökvész utca sarkán négy gépkocsi, köztük egy rendőrautó rongálódott meg. Az üldözésben később további járművek is megsérültek.

A belügyminiszter a BRFK tájékoztatása szerint segített a helyszín biztosításában.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.