Váltás össztűzben – Új főigazgató a Petőfi Irodalmi Múzeumban

– Semmi és senki nem kényszerített arra, hogy elhagyjam az Emberi Erőforrások Minisztériumát – mondja Prőhle Gergely, a tárca szeptember 1-jével leköszönt helyettes államtitkára, aki januártól a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója lesz.

Hogy ki ő? Közigazgatási szakember, az evangélikus egyház felügyelője, fideszes és szocialista kormányok idején is nagykövet. Német–magyar szakon végzett az ELTE-n, tanult, kutatott Németországban, a kilencvenes években a liberális Friedrich Neumann Alapítvány magyarországi vezetője volt. Szereplője német közéleti talkműsoroknak, ha a magyar kormány politikája kerül szóba, ő a német értelmiségiek vádjainak opponense. Véd és árnyal.

Fotó: Kovalovszky Dániel

2010-től 2014-ig a Martonyi-féle csapathoz tartozott a Külügyminisztériumban. Elmondása szerint évtizedek óta jó a kapcsolata Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel. Ő kérte meg arra, hogy az Emmi nemzetközi tevékenységét hangolja össze. (A hvg.hu szerint viszont az européer Martonyi János tárcavezetővel együtt kellett mennie Szijjártó Péter új külügyér érkezésekor. Ám a lap szerint az Emmiben helyettes államtitkárként alig volt feladata, ezért jött kapóra neki a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói pályázata.)

Maga Prőhle viszont lapunknak úgy értékel: államtitkársága során többek közt sikerült korszerűsíteni a magyar ösztöndíjrendszert, megerősíteni a magyar tudósok nemzetközi hálózatát. Fontosnak tartja a Stipendium Hungaricum program megerősödését, amelynek révén muzulmán diákok is szép számmal érkeznek hozzánk, ezért ennek nagy a diplomáciai jelentősége, s bizonyítja, hogy az ország nem iszlámellenes. De megszervezték a lengyel–magyar kulturális év eseményeit is.

Hogy most miért akar mégis váltani?

– Az ember sok újság, politikai, diplomáciai dokumentum olvasása közben ráébred arra, mennyivel szebb, mélyebb szövegekkel is lehetne foglalkozni. Ez komoly késztetés volt, hogy az államigazgatási munkát felváltsam valami mással, ami az olvasás örömével is összefügg – mondja.

Arra a felvetésre, nem azért váltott-e, mert a kormányból az européerek kezdenek kiszorulni, és lehetőség híján törvényszerű, hogy a civil élet felé fordulnak, Prőhle Gergely úgy reagált: elhatározását nem motiválta bármiféle frusztráció.

– Ha emiatt váltanék, akkor azokat sérteném meg, akik az irodalmi életben dolgoznak – állítja. – Csak annyiban igaz a felvetés, hogy ha az ember sok rejtjeltáviratot, újságot olvas, akkor egy idő után megérlelődik benne a gondolat, hogy többet kellene foglalkoznia olyan szövegekkel, amelyek maradandóságára nagyobb az esély.

Prőhle Gergely: A gondolat pünkösd szombatján született meg       Fotó: Kovalovszky Dániel

De miért a Petőfi Irodalmi Mú­­zeum?

– A gondolat pünkösd szombatján született meg. Azon a napon Balog miniszter úr helyett én vettem részt a Méhes György születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen. Akkor volt látható az Ez bejött című kiállítás, amely azt mutatta be, mi mindennel gyarapodott a múzeum gyűjteménye az elmúlt időszakban. Tudtam, hogy kiváló intézményről van szó, s hogy volt már egy eredménytelen pályázat, amikor nem akaródzott senkinek intézményirányítói felelősséget vállalni. Ekkor gondoltam először arra, hogy pályáznom kellene. Az ötletemet elsőként a jelenlegi főigazgatóval beszéltem meg. Ő bátorított.

Az intézmény vezetésére először 2015 novemberében írták ki a pályázatot. Információink szerint a jelenlegi főigazgató, E. Csorba Csilla és Arday Géza író, kormányhivatalnok pályázott. A hvg.hu arról írt, hogy Lázár Jánosnak sem volt kifogása, hogy E. Csorba még egy ciklust kapjon. Hoppál Péter azonban Ardaynak, politikai tanácsadójának szánta a posztot. De a lap szerint az informális szakmai tiltakozás miatt a kulturális államtitkár mégsem merte bevállalni beszédírójának támogatását. A pályázat eredménytelen lett, E. Csorba Csillát – mivel közel áll a nyugdíjkorhatárhoz – hosszabb távra nem támogatták, de egy évre még megbízták a múzeum vezetésével.

A leköszönő főigazgató a segédmuzeológusi állástól jutott a főigazgatói posztig. Az ELTE magyar–francia szakán végzett, munkájáért számos díjat kapott, több tudományos kötete jelent meg.

Tizenegy éve vezeti a Petőfi Irodalmi Múzeumot. Igazgatása alatt az intézmény kimagasló eredményeket ért el: ezt a látogatottsági adatok, a szakmai díjak, kitüntetések is visszaigazolják. A múzeum nemcsak interaktív kiállításai által vált ismertté, hanem azáltal is, hogy széles közönséget tudott megszólítani, a klasszikus, de a kortárs irodalom híveit is.

– Annak idején titkon azt reméltem, hogy intézményünk felkerül Budapest jelentősnek nevezhető kulturális helyszínei közé, a magyar irodalmi élet egyik fontos találkozóhelye lesz, és a múzeumok között is rangot vív ki magának. E célkitűzések talán teljesültek – mondja a leköszönő főigazgató. Hozzáteszi: a múzeum napi működése mellett szervezett évi több száz programjuk akár több múzeumnak is elég lett volna.

E. Csorba Csilla szívesen folytatta volna Fotó: Kovalovszky Dániel

– Saját brandet alakítottunk ki a kiállításainkkal, közülük sokért kaptunk elismerést. Hogy a tárlatainkat a fiatalok számára is érdekessé tegyük, infokommunikációs eszközöket, mobilapplikációkat, interaktív játékokat, multimédiás eszközöket is szerepeltetünk – teszi hozzá. A PIM az informatikai fejlesztések terén is élen jár, a digitális filológia hazai kezdeményezője.

A főigazgató szerint az irodalom intim műfaj, nem könnyű eseményeivel magas nézőszámot produkálni, de a sokszínűség, a zene, a képzőművészet, a színház szerepeltetése együttesen hatékonynak bizonyult.

– A Digitális Irodalmi Akadémia, a Fordítástámogatási Iroda működése révén újabb közönséggel gyarapodtunk. A múzeum széles feladatkörébe tartozik az irodalmi emlékházak működésének segítése, kiállításainak megújítása is.

2008 óta az önkormányzatokkal összefogva 25 emlékházat támogattak. A többi között a csesztvei Madách-kúria, a balatonfüredi Jókai-villa, az agárdi Gárdonyi-, a kápolnásnyéki Vörösmarty-, a szalkszentmártoni Petőfi-, a prügyi és a tiszacsécsei Móricz-, a sárszentlőrinci Lázár Ervin-emlékházak kiállításait rendezték újjá. Határon túli emlékhelyekkel is kapcsolatban állnak, a nagyváradi Ady-múzeumnak szakmai segítséget nyújtottak, míg Csucsán, Zilahon, Munkácson kiállításokat rendeztek.

– Az előzmények alapján éreztem magamban annyi erőt, hogy egy ideig még folytassam a munkát, de a korhatárt szabó törvények szerint erre nincs mód – mondja diplomatikusan.

Reményei szerint nem marad tétlen: a múzeum projektjellegű feladataiban vesz részt. Szeretné elérni, hogy a múzeum gazdag gyűjteményeit kötetekben népszerűsítse, előkészületben van a Jókai-hagyaték tárgyi-művészeti anyagának megjelentetése, de szívesen szerkesztene egy albumot a Művészeti tár fotógyűjteményéről vagy könyvet magáról az intézményről.

– Sok évet töltöttem itt, kellő rálátásom van az elmúlt évtizedek történéseire, gyűjteménygyarapításra, kapcsolatrendszerre – teszi hozzá.

Prőhle több alkalommal közölte: számít elődjének munkájára. Vékony jégen jár, sokan azzal támadják, hogy a politikából jött, mások meg a pályázatát veszik össztűz alá. Ejtőernyősnek tartják, mint Vitézy Dávidot, akit Tarlós István főpolgármester menesztett a BKK éléről, és a Közlekedési Múzeum főigazgatói székével kárpótolták, vagy Cselovszki Zoltánt, akit az Iparművészeti Múzeum vezetésével bíztak meg, miután kirúgták a Forster Központ éléről. Vagy Baán Lászlót, akit bármilyen színezetű volt is a kormány, a hatalom támogatott a Szépművészeti Múzeum élén. Az érvelés ott sántít, hogy az említett igazgatók, bár a politikából vagy annak környékéről jöttek, mégis mindannyian területük elismert szakemberei.

Prőhle Gergely pályázatában úgy fogalmaz: „Az irodalom, az irodalmi közélet a kilencvenes évek vége óta egyre inkább egy szűk réteget foglalkoztató üggyé válik. Ez nyilván összefügg azzal is, hogy az a típusú értelmiségi attitűd, ami a rendszerváltás idején még jellemző volt, teljesen kiszorult a politikából.”

Utal arra, hogy egy-egy politikai botrány miatt, illetve „ha a gasztronómia, sport, szerelem vagy más hasonló szövegkörnyezetben jelenik meg az irodalom és az írói személyiség, akkor a »vájtfülűek« körén túli közegekbe is elérhet a magas irodalom híre, üzenete”.

– Óvatosnak kell lennem – teszi hozzá lapunknak. – Ha a politikai botrány felől közelítek, akkor az a vád érhet, hogy politizálni akarok. Ha azt mondom, hogy Nyáry Krisztián Így szerettek ők című könyve nyomán szeretném széles tömegeknek elérhetővé tenni az irodalmat, akkor azt mondhatják, bulvárosítani akarom a múzeumi tevékenységet. Arany Jánost parafrazeálva: akarja a fene! A mú­­zeum szakembergárdájának jó ízlése és szakmai felkészültsége is segít abban, hogy egyik hibába se essünk bele.

Pályázatában jelezte, a jobbszél ikonjáról, Wass Albert munkásságáról szeretne kiállítást szervezni. Kálmán C. György irodalomtörténész, publicista a Magyar Narancsban azt írta: „Minden okunk megvan feltételezni, hogy nem a Wass-problémával, hanem Wass ünneplésével fog a kiállítás foglalkozni.”
Felvetésünkre, miszerint kritikusai egy Wass Albert munkásságát bemutató, problémafelvető kiállítást elfogadhatónak tartanak, de az új igazgatóról azt feltételezik, hogy ő nem ilyet szeretne, Prőhle azt mondja: sokan elő­­ítéletesek vele szemben.

– Természetesen nem emlékállító, felmagasztaló kiállítást szeretnék. Sok helyen elmondtam már, s a pályázatomban is világosan fogalmaztam ezzel kapcsolatban. A politikai idegesség jele, hogy ennyien nekem estek Wass nevének említése miatt. Kár, hogy ilyen a hangulat. A magyar irodalomtörténészek és a kultúrafogyasztók egy írói életművet a maga politikai sallangjaival, alkotói erejével és gyengeségével együtt tudnak megfelelően értékelni.

Az új főigazgató tervei között szerepel a Digitális Irodalmi Akadémia működési feltételeinek javítása mellett az is, hogy minél több magyar könyv kerüljön ki a külföldi piacra. A fordítástámogatás növelésére szerinte jó esély van.

Magyarul: lobbiképes. A többi meg januártól elválik.