Teszetosza ellenzék mellett szárnyaló Fidesz

A kormánypárti botrányoknál is többet ártott az ellenzék háttérbe vonulása.

2021. december 16., 08:38

Szerző:

Nem tett túl jót az ellenzéknek a háttérbe vonulás, ugyanis a Fidesz jelentősen megerősödött az előválasztás lezárulta óta – írja a 444 egy friss, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatásra hivatkozva.

Mint ismeretes, Márki-Zay Péter október közepén nyerte meg az előválasztást, azóta azonban mintha eltűnt volna az ellenzék a nyilvánosságból. Az okok ugyan ismertek: folyik a belső vita a programról, megalakultak a munkacsoportok, készülnek kommunikációs tervek, de ez a két hónapos kihagyás komoly hátrányt okozhat a 2022-es választásokon, hacsak addig nem tudja magához ragadni a kezdeményezést az ellenzék.

Ennek bizonyítéka az az új felmérés is, amelyet szerdán kaptak meg az ellenzéki pártok vezetői. Ennek eredménye azt mutatja, a kormánypártok támogatottsága már 46 százalékos, az ellenzéki összefogás listájáé azonban mindössze 32. További meglepetés, hogy az összefogáson kívüli a Mi Hazánk 5 százalékon áll, ami minden bizonnyal annak tudható be, hogy ők képviselik egyedül a vírusszkeptikusok hangokat.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelenleg a parlamenti bejutás küszöbén, 4 százalékon áll, míg a megkérdezettek 12 százaléka nem tervez szavazni vagy nem árulja el, kit támogatna. A jelenlegi kormány megmaradását 52 százalék szeretné, kormányváltást csak 43 százalék akar. A portál szerint a kormánypárt saját, szintén nem a nyilvánosságnak szánt mérései is hasonló arányokat jeleztek az elmúlt hetekben.

Mindezt úgy, hogy az elmúlt hónapokban bőven volt botrány a Fidesz háza táján: a Pegasus-ügy kapcsán több megfigyelés is nyilvánosságra került, és Kövér László kiszivárgott beszéde sem segített a kormánypártoknak, amelyen nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte az ellenzéket. Végül pedig ott van Varga Judit első emberének, Völner Pálnak az ügye, amelyben vesztegetés elfogadásával vádolják az azóta már lemondott politikust. 

(Kiemelt kép: Budapest, 2019. október 11. Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt (k) az ellenzéki pártok kampányzáró rendezvényén a Madách téren, Budapesten 2019. október 11-én. MTI/Kovács Tamás)