Vágó Gábor: megszokott, amikor tudod, hogy nem ketten vagytok egy telefonbeszélgetésben

A politikus-újságíró nem tudja, róla van-e valami a Pegasus-listán.

2021. július 19., 13:23

Szerző:

„Nyilvántartanak. Nyilván tartanak tőled" – idézi Vágó Gábor, az LMP volt országgyűlési képviselője a Kontroll Csoport számát a Pegasus-botránnyal kapcsolatban. A politikus szerint semmi nem változott azóta (csak a technika), amióta a zenekar 40 éve megénekelte a megfigyeltek nem hivatalos himnuszát. 

A volt LMP-s nem tudja, hogy rajta van-e vagy valaki a hozzá közel állók közül a Pegasus-listán.

„Viszont nem új számomra az ablakom alatt órákon át ugyanazt az újságoldalt olvasó ismeretlen ismerős.

Az érzés is megszokott, amikor technikai jelekből tudod, hogy nem ketten vagytok egy telefonbeszélgetésben, ha valaki fontosabb emberrel telefonálsz. Idővel hozzá lehet szokni, hogy hallod a szomszédodban rólad beszél a nyugdíjas néni egy középkorú férfival, hogy mikor mit csináltál. Azt mondjuk nehéz érzelmileg feldolgozni, hogy a kutyádnak életre szóló traumát jelent, hogy megjelentek a lakásban, amikor te nem vagy ott" – írja Vágó Gábor a Facebookon. 

A politikus bejegyzésében felhívja a figyelmet arra is, hogy az Európai Parlament elfogadott egy „olyan szabályozást egy hete, ami elméletileg a gyermekpornográfia elleni küzdelem eszköze, de a gyakorlatban bárki megfigyelhetővé válik az interneten. (Ismerős a gyermekek védelmével való takarózás?) A szabályozást a Fidesz, a DK és a Momentum képviselői is megszavazták az EP-ben. Ezek után, ha a DK vagy a Momentum elkezd háborogni a megfigyelési botrányon, kérlek, szembesítsétek azzal őket, hogy mit tettek!"

A politikus egy informatikai szaklapra hivatkozik, amely elsősorban az Európai Kalózpárt aggályait szedte össze a szabályozással kapcsolatban. A Forbes cikke szerint az EU olyan döntést hozott, amely önkéntes alapon megengedi a nagy technológiai cégeknek, hogy monitorozzák a felhasználóik beszélgetéseit, üzeneteit. Mindezt annak érdekében, hogy lebuktassák a pedofilokat. Ylva Johansson EU-s biztos szerint a szabályozás bevezetése óta 53%-kal esett vissza a gyermekpornográfiával kapcsolatos bejelentések száma, de így is több száz eset marad észrevétlen. 

(Kiemelt képünk illusztráció: Vágó Gábor, a Lehet Más a Politika (LMP) EP-listavezetője 2019-ben)

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.