Vádiratot nyújt be az ügyészség Jellinek Dániel milliárdos ellen

A hetedik leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel magára vállalta a vádakat az elmúlt évek egyik legnagyobb költségvetési csalási ügyében, így az apja és kollégája helyett is ő ül a vádlottak padján.

2024. október 30., 13:17

Szerző:

Amint arról a 168.hu is beszámolt, a gyanú szerint 19 milliárd forint áfát csalt el Jellinek Dániel milliárdos üzletember érdekeltségében álló Indotek Csoport két vállalata. A NAV nyomozói Jellinek Dániel érdekeltségébe tartozó, apja ügyvezetése alatt működő Mall Management Kft. könyvelési iratait keresték. A cég, a gyanú szerint több mint 53 millió forint fiktív számlát fogadott be egy olyan társaságtól, amely része volt a BKV és a CBA volt informatikai vezetője, Fuzik Zsolt nevével összeforrt számlagyárnak, majd gyanúsítottként hallgatta ki a milliárdos üzletember 72 éves édesapját költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt.

Költségvetési csalással gyanúsítják az egyik leggazdagabb magyart

A hatósági eljárásban a cégcsoport két cége, a Mall Management Kft. és az In-Management Kft. is érintett. Mindkét társaság egy-egy szoftverbeszerzéssel kapcsolatos szerződése miatt került képbe. Jellinek apja mellett az utóbbi társaság ügyvezetője is gyanúsított lett, a két cég együtt több mint százmillió forint értékben fogadott be fiktív számlákat a Wind-Ip 21 Kft.-től.

A gyanú szerint a több mint harminc cégből álló számlagyár 19 milliárd forint áfát tüntetett el takarításról és informatikai szolgáltatásról kiállított fiktív számlákkal.


A nagyszabású akcióban a költségvetést ért kár megtérülésére a NAV összesen 3,2 milliárd forint értékben zárolt bankszámlákat, ingatlanokat, továbbá nagy értékű gépkocsikat, részvényeket és készpénzt is lefoglalt. A számlagyár tagja volt az a társaság is, amely azután kapott 288 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Szijjártó Péter vezette külügyminisztériumtól, hogy 165 embert elbocsátott. A történteket a külügy azóta sem tisztázta.

A 24.hu korábban azt írta, a számlakibocsátó cégek valós tevékenységet egyáltalán nem végeztek, élükön strómanok – többségében nehéz anyagi körülmények között élő személyek – ültek, akik pénzért vállalták a névleges vezetői szerepet. A társaságokhoz papíron bejelentett alkalmazottak valójában a megrendelőknél dolgoztak, kizárólag azért jelentették át őket a fiktív céghálóba, hogy a megrendelők csökkenthessék adójukat a valótlan számlák befogadása után.

A számlagyár felszámolására szervezett akcióban a nyugat-dunántúli nyomozók munkáját járőrök, revizorok, informatikusok, a MERKUR bevetési egység és a Terrorelhárítási Központ is segítette. Az akcióban részt vevő mintegy 250 fő 80 helyszínen kutatott bizonyítékok után. A költségvetést ért kár megtérülésére a NAV összesen 3,2 milliárd forint értékben zárolt bankszámlákat és ingatlanokat, továbbá nagy értékű gépkocsikat, részvényeket és készpénzt is foglalt.

50 ember ellen emelt vádat a NAV

Ötven ember ellen emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség a 30 cégből álló milliárdokat termelő számlagyár ügyében.

Ihász Tamás, a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense a lapnak küldött közleményében azt írta, hogy a bűnszervezet egy többszintű, takarítási és informatikai szolgáltatásokat nyújtó céghálózatot és számlagyárat működtetett.

Az eljáró nyomozók az eredményes lezárást követően 110 dossziéba rendezve küldték meg a mindösszesen 58 ezer 122 oldalból álló nyomozati iratanyagot az eljáró ügyészség részére. A főügyészség több tucat emberre kért letöltendő börtönt az ötven vádlott közül.

Jellinek Dániel magára vállalta a vádakat

A 24.hu értesülése szerint azután, hogy a leggazdagabb magyarok listáján a hetedik helyet elfoglaló Jellinek magára vállalta az apja és kollégája terhére rótt bűncselekményeket, az ügyészség a vád módosítását kezdeményezte a Győri Törvényszéken.

A lapunk által megismert ügyészségi dokumentum szerint Jellinek korábban megvádolt 74 éves édesapjával és szintén a vádlottak padjára idézett kollégájával szemben az ügyészség ejtette a vádakat, ugyanakkor

a vádhatóság a beszerzett adatokra figyelemmel vádiratot fog benyújtani az üzletemberrel szemben.

Jellinek Dániel a 24.hu-nak azt írta: „Azt csináltam, ami egy ilyen helyzetben minden cégvezetőtől, tulajdonostól és szüleiért felelősséget vállaló embertől elvárható, magamra vállaltam az ügyet, hogy ártatlanul ne hurcolják meg idős édesapámat és kollégámat.”

Az Indotekhez tartozó két cég a vád szerint 52, illetve 53 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. Azonban a vádiratban foglaltak alapján a két társaság az eljárás megindulását követően önellenőrzéseket hajtott végre, melyek eredményeként kötelezettség-növekedésről adott számot, és az okozott vagyoni hátrányt teljes mértékben megtérítette.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: KTSDESIGN / SCIENCE PHOTO LIBRARY / KTS / Science Photo Library via AFP)