19:00 - 20:00

JÖN: Halló, itt vagyok!

Szilágyi János műsora

Fiktív számlákkal egymilliárdos kárt okozott egy Tatabányáról irányított nemzetközi bűnszervezet

2019. október 17., 16:30

Szerző:

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt a Eurojust közreműködésével, széleskörű nemzetközi együttműködés eredményeképpen hat gyanúsított letartóztatására tett indítványt – írja az ügyészség.

Az ügyészség öt európai államhoz intézett jogsegélykérelmet, ezen belül gyanúsítotti- és tanúkihallgatások, kutatások és lefoglalások történtek. A nemzetközi együttműködést hatékonyan segítette az európai uniós ügyészi szerv, a Eurojust.

Egy férfi, akivel szemben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, 2015 óta fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet hozott létre és irányított. A fiktív számlákat két, tatabányai székhelyű gazdasági társaság fogadta be összesen 16 cégtől, ezzel az áfa-fizetési kötelezettségük mértékét csökkentették.

A magyar állami költségvetésnek 991 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

A fiktív számlákat kiállító alvállalkozó cégek valós gazdasági tevékenységet nem végeztek. E cégek bankszámláira a két tatabányai gazdasági társaság utalta a fiktív számlák ellenértékét, amelyet a bűnszervezetet irányító férfi utasításai szerint tovább utaltak más cégek számláira. A bűnszervezet vezetője által utasított emberek a cégek számláiról általában bankautomatákból felvették a pénzt, amelyet visszajuttattak a bűnszervezet vezetőjének, illetve a fiktív számlákat befogadó társaságok képviselőihez.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A fiktív számlákat kiállító gazdasági társaságok szintén valótlan tartalmú alvállalkozói számlákat fogadtak be. A számlakiállító cégek ügyvezetőinek nagy része szlovák, lengyel, angol állampolgár, akik tényleges ügyvezetői tevékenységet sosem végeztek, a cégeket és azok könyvelését a bűnszervezet vezetője irányította.

A bűnszervezet vezetője különböző gazdasági társaságok ügyvezetőjeként a költségvetési csalásból származó pénzösszegeket a Csehországban, Horvátországban, Szlovákiában, az Egyesült Királyságban létrehozott cégek bankszámláira utalta, ahonnan az visszaáramlott egy tatai székhelyű céghez. A tatai cég a pénzből 12 ingatlant vásárolt 2015 és 2019 között, amelyeket bérbeadás révén hasznosított.

Az ügyészség hat férfival szemben indítványozta a letartóztatást, akik közül ketten a két haszonhúzó gazdasági társaság ügyvezetői, hárman a számlázási láncban lévő cégek ügyvezetői, egy gyanúsított a költségvetési csalásból származó pénz befektetője, a pénzmosást végző cég ügyvezetője. A bíróság egy hónapra elrendelte a hat gyanúsított letartóztatását.