V. Naszályi: Azért nincs még lakástörvény, mert a Fidesz teszteli a közvéleményt

Az I. kerület polgármestere szerint rendkívül antidemokratikus, hogy úgy nyújtanak be egy javaslatot, hogy annak valódi tartalmáról sem a képviselők, sem pedig a közvélemény nem tud semmit.

2021. június 8., 15:41

Szerző:

A pandémiára hivatkozva a kormány rendeleti kormányzást hozott létre, amely rendeletek egyébként az önkormányzatok szerint használhatatlanok voltak – mondta V. Naszályi Márta, a Párbeszéd I. kerületi polgármestere a 168 oldalán futó KeljfelJancsi című műsorban. 

Az előválasztásról a polgármester elmondta, a második Fidesz-kormány idején megszületett választási törvény alapján csak úgy lehet felállni a kormánypártok ellen, ha teljes az egység az ellenzéki oldalon. Szerinte tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a választók és a pártok felismerjék ennek a szükségszerűségét. Az előválasztást remek folyamatnak tartja, ugyanis ez a lehetőség arra, hogy az ellenzék eséllyel tudjon indulni a választáson.

Pillanatnyilag ezt nagy sikernek tartja, bár elismerte, vannak még fejlődési lehetőségek e téren. Kijelentette, világnézetileg különböző pártokkal is hajlandóak együttműködni a közös siker érdekében, ez azonban nem azt jelenti, hogy az ideológiájukat teljes mértékben magukévá tennék. „Arról van szó, hogy felelős, hazaszerető politikusként együttműködésre hajlandó vagyok a demokrácia visszaállítása érdekében” – mondta. 

A lakástörvény módosításával kapcsolatban a polgármesternek pontos információja nincs, szerinte egyelőre a kormánypártok tesztelik a közvéleményt, kifejezetten a kormánypárti szavazókat, és ennek tekintetében fognak módosítani a javaslaton. V. Naszályi Márta hangsúlyozta: rendkívül antidemokratikusnak tartja, hogy úgy nyújtanak be egy javaslatot, hogy annak valódi tartalmáról sem a képviselők, sem pedig a közvélemény nem tudnak. „Ilyen egy jogállamban nem fordulhatna elő” – mondta, majd kiemelte: habár nincs teljesen tisztában a parlamenti döntéshozatal menetével, a végső szavazás előtt a törvényalkotási bizottság kifejezheti az álláspontját, és az még befolyással lehet a végső döntésre. 

Szerinte a bérlakáspolitika jelenleg emiatt a törvény miatt „szünetel”, ugyanis nem akarnak olyan döntést hozni, amely hamarosan megszavazandó törvény értelmében jogszabályellenes lenne. V. Naszályi Márta szerint az elmúlt 11 év arról szólt itthon, hogy a jogbiztonságot felszámolják. A pandémiára hivatkozva a kormány rendeleti kormányzást hozott létre, amely rendeletek egyébként az önkormányzatok szerint „használhatatlanok voltak”. „A rossz minőségű rendeletalkotás, a rossz minőségű kormányzás nagyon nagy károkat okoz. Nem tudom, mikor fogja kiheverni ezt az ország” – jelentette ki. 

A Mészáros utcai buszparkoló ügyével kapcsolatban elmondta, abban a formában ahogy korábban tervezték, nem fog megvalósulni, ugyanis csak olyan beruházást szeretnénk megkezdeni, ami találkozik a választói akarattal. Hozzátette: szerinte ez egy jó projekt lett volna, de még a legjobb tervet sem nyomnák le az emberek torkán, ugyanis „ők nem a Fidesz”. Szerinte amiatt is hasalt el a tervezet, mert a világjárvány alatt kezdték el megvitatni ezt a lakossággal, amikor az emberek nem érzékelték igazán a turizmussal járó problémákat. 

(Kiemelt kép: V. Naszályi Márta, a Párbeszéd fővárosi képviselője Üdvözlet, Miniszterelnök úr! címmel sajtótájékoztatót tart az I. kerületi Dísz tér és a Hunyadi János utca sarkán, 2019. január 2-án. Fotó: MTI | Balogh Zoltán)

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.