Megkérném Orbán Viktort, hogy fejezze be végre a polgárháborút

– Megfordult már a fejében, hogy kiszálljon a politikából?

– Nem.

– Pedig politikusként eddig túl sok sikerrel nem dicsekedhet.

– A politika célja nem az önmegvalósítás. Értem én, hogy sokan azért politizálnak, hogy ha este hazamennek, átjárja őket a melegség: „ma is milyen jó ember voltam”. De szerintem nem erről szól a dolog, hanem arról, hogy az ember naponta nekiáll, és megpróbálja megváltoztatni a magyar valóságot.

– Ha ez a motiváció, akkor sokkal több kudarc éri, mint siker.

– Ez van.

Fotó: Szováthy Kinga

– De hosszú távon a személyiséget is rombolja, ha túl sok a kudarc.

– Szerintem viszont a kudarc jót tesz a személyiségnek. Önreflexióra és alázatra nevel. Persze biztosan van egy olyan szint, amikor az ember rájön, hogy jobb, ha kiszáll a politikából, de én még messze vagyok ettől.

– Kinek van szüksége arra, hogy ön politizáljon?

–Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de a magyar ellenzéknek. Mégpedig azért, mert a sajátos helyzetemből adódóan olyan dolgokat is meg tudok tenni, amelyekre az ellenzéki politikusok többsége nem képes.

– Például?

– Például a fideszes családi hátterem miatt jobban belelátok abba, mi motivál csaknem hárommillió embert abban, hogy kitartson az Orbán-kormány mellett. Ezért nem mondanék soha olyat, hogy Orbán Viktor skizofrén. Ellenzékiként soha nem rasszistáznám le, nem nevezném ostobának azokat, akik a migráció ügyében egyetértenek a kormánykommunikációval. Az Orbán-rendszer hívei is tudják, hogy nincsenek migránsok Magyarországon, mégis politikai prioritásnak tartják. Meg kell értenünk, hogy miért. A menekültek számukra a globalizáció veszélyeit testesítik meg, de szimbólumnak látják az unió intézményeinek kontroll nélküli hatalmát is. A félelmeik persze túlzók, ezeket tudatosan gerjeszti a kormánypropaganda.

– Ezt más ellenzékiek is tudják.

– De nem ismerik el legitimnek ezeket a félelmeket, frusztrációkat. Én igen. Ez nem jelenti azt, hogy a buszon be lehet szólni egy barna bőrű embernek, vagy éheztetni lehet a menekülteket a tranzitzónában. Az rasszista és embertelen. A gyűlöletkeltés illegitim.

– Nem zavarja, hogy sokan kollaboránsnak tartják?

– Kit érdekel? Ez ilyen szakma. Viszont ezért én el tudok menni Tusványosra.

– Más ellenzékiek is mennének, csak nem tudnak?

– Pontosan. Én már nem félek attól, hogy a liberális orgánumok azt írják rólam, Fidesz-bérenc vagyok. A többiek azért nem jönnek Tusványosra, mert nem akarják ezt a minősítést olvasni magukról. Szerintem egyébként megvan a helyem az ellenzéki szereposztásban: vannak, akik nagyon keményen fogalmaznak, és a radikális táborhoz szólnak, mások a mérsékeltekhez. Az utóbbiakhoz tartozom.

– Nyilván minden ellenzékinek könnyebb lenne elfogadnia a tusnádfürdői turnét, ha a kormányfővel vagy a kancelláriaminiszterrel ülhetne le vitázni. De Böröcz Lászlóval, Harrach Péterrel vagy Orbán Balázzsal? Ez színvonal?

– Ha lehetőségem van rá, bármelyik kormánypárti politikussal leülök vitázni. Akár egy fideszes választókerületi elnökkel is. Folyamatosan azon vekeng az ellenzék, hogy nincs érdemi párbeszéd, a kormánypártok nem hajlandók a nyilvános vitára, amikor meg adódik rá lehetőség, elfutnak előle.

– Talán nem mindegy, hogy hol van az a vita.

– Tusványossal lenne baj? Azzal legitimálom a hatalmat, hogy részt veszek egy fideszes rendezvényen? Szerintem az Orbán-rendszert nem egy fesztiválon kell megdönteni, hanem a parlamenti választáson. Ráadásul a baloldali ellenzék egyik nagy szívfájdalma, hogy a határon túli magyarok körében a Fidesz a legnépszerűbb párt. Ez aligha fog megváltozni, ha az ellenzéki politikusok nem járnak Székelyföldre.

– Hogy aztán másod-hamadvonalhoz tartozó kormánypárti politikusokkal vívjanak csörtét?

– Én is szívesebben vitáznék Orbán Viktorral, de már bocsánat, egy kétszázalékos párt mindentől eltiltott mezei parlamenti képviselőjeként csak erre kaptam lehetőséget. Nem tartom irreálisnak.

– Volt valami kézzelfogható haszna? Már azon túl, hogy megtapsolták.

– Abszolút. A taps csak részben szólt annak, hogy ellenzéki politikusként bemerészkedtem az oroszlánbarlangba. Ennél fontosabb, hogy a fesztiválon nagyon sok olyan erdélyi fiatal is részt vett, aki nem híve az orbáni rendszernek, vagy legalábbis kormánykritikus nézeteket vall, és kifejezetten vágyik az ellenzéki hangokra. Ők igenis kíváncsiak az érveimre. Meg azért az is jólesett, hogy néhányszor sikerült kellemetlen kérdésekkel szembesíteni Harrach Péteréket. Muszáj vitázni. Nemrég egy szociális témában beleolvastam a kilencvenes évek parlamentjének jegyzőkönyvébe, és megdöbbentem, milyen nívós szakmapolitikai viták folytak a Tisztelt Házban.

– Miért hozná vissza azt a korszakot az Orbán-rendszer?

– A NER persze nem fogja visszahozni. De előbb-utóbb az Orbán-rezsim is véget ér. Azoknak pedig, akik részt fognak venni az új politikai struktúra felépítésében, lehetőséget kell majd adniuk a konstruktív vitákra.

– Ezt készítené elő azzal, hogy elmegy vitázni Tusványosra?

– Pontosan.

– Szóval továbbra is politizálni akar. De miért az LMP-ben? Nemrég Schiffer András azt mondta a 24.hu-nak, hogy a párt a története végére ért. Ön meg azt jelentette ki az EP-választás után, hogy rászolgáltak a vereségre, a választóik jogosan büntették meg az LMP-t. Ez halott ügy.

– Az LMP az eddigi történetének valóban a végére ért, de most kezdődhet egy új. Egy pártnak sok története lehet.

– A megszűnés szélén állnak.

– Van visszaút. A zöldpolitika látványos felívelés előtt áll, hamarosan jelentős társadalmi csoportok keresnek majd ezen a területen politikai képviseletet maguknak. Az LMP kész erre, visszatértünk a gyökereinkhez.

– Rövid időn belül más pártok is rávetik majd magukat a klímaváltozás-tematikára.

– Azok a pártok eleve kiesnek, amelyek szabadpiaci, fundamentalista liberális vagy konzervatív eszmei talajon állnak. A zöldpolitika alapvetően baloldali: közösségelvű, piackorlátozó, küzd az állami elosztás igazságosabbá tételéért. Ebbe az irányba mozdult el az LMP.

Fotó: Szováthy Kinga

– Az a párt, amelynek két legismertebb politikusa ma is Szél Bernadett és Hadházy Ákos. Kis szépséghiba, hogy egyikük sem tagja már az LMP-nek.

– Ez valóban abszurd helyzet.

– Elképzelhetetlen, hogy ők visszatérjenek a pártba?

– Szerintem nem szeretnének visszatérni. De szerencsére Moldován László és Sallai R. Benedek sem, márpedig az ő kiválásuk kifejezetten jót tett az LMP-nek, mindketten felelősséggel tartoznak a párt jelenlegi állapotáért.

– Tényleg hisz abban, hogy az LMP újra felépíthető, és 2022-ben bejuthat a parlamentbe?

– Szerintem három év múlva nem lesznek külön ellenzéki pártlisták. Abban hiszek, hogy az LMP a következő években az ellenzék fontos és hasznos tagja lesz.

– Amikor belevágott a politikába, nyilván azzal számolt, hogy a családi kötődése nem fogja befolyásolni a saját tevékenységének a megítélését, és elválasztható lesz a munkája édesanyjának, Schmidt Máriának, a NER egyik fő ideológusának közéleti szerepétől.

– Ez hiú remény volt a részemről.

– Sikerült feldolgoznia?

– Ne vigyük el a beszélgetést a pszichoanalízis felé. Nem szeretnék beszélni az édesanyámhoz fűződő viszonyomról. Fideszes környezetben nőttem fel, számomra irreleváns, hogy az édesanyám aktív közéleti szereplő vagy csupán egy egyszerű Magyar Nemzet-olvasó. Viszont általa vagyok képes megérteni, hogy az Orbán-rendszer hívei, a jobboldali szimpatizánsok kilenc év kormányzás után, egy hatalmas médiabirodalommal a hátuk mögött miért viselkednek még ma is úgy, mintha ellenzékben lennének, miért érzik azt, hogy ők a világ legelnyomottabb kisebbsége. Ez engem végtelenül idegesít ugyan, de értem, hogy miért alakult így. Ez még a kilencvenes években szerzett sérülések utóhatása. Akkor a jobboldaliak azt élték meg, hogy a liberális-baloldali elit, az értelmiség, a sajtó, köztük a 168 Óra is, végtelenül lekezelően, arrogánsan bánt velük. Képtelenek elfelejteni az akkori megaláztatásokat. (Emlékeztetőül: lapunk alapítóit, Bölcs Istvánt és Mester Ákost a Boross-kormány idején 127 társukkal együtt politikai okból elbocsátották a Magyar Rádiótól. – A szerk.)

– Két évvel ezelőtt egy interjúban azt mondta, hogy az édesanyjának komoly politikai felelőssége van abban, ami jelenleg körülvesz minket. Mire gondolt?

– Nem kívánok az édesanyámról beszélni, ez politikai bulvár.

– Számos közéleti rekordot tart. Jelenleg ön a legfiatalabb, papíron a leggazdagabb, valamint a homoszexualitását egyedül felvállaló parlamenti képviselő…

– …és zsidó származású is vagyok.

– Ez éppen nem rekord, de egyébként lényeges?

– Csak annyiban, hogy ahogy öregszem, egyre fontosabbnak érzem a zsidó identitásomat. Fiatalon, akkor még részben Schiffer András hatására, nagyon kritikus voltam Izraellel szemben, ma sokkal megértőbb vagyok azzal, hogy a zsidó államnak joga van minden eszközzel megvédenie magát.

– Visszatérve a vagyonára: 15 milliárd forintra taksálják. Ez nem akkora mértékű, amelynek a kezelése már teljes embert kíván?

– Én nem vagyok üzletember, a vagyonomhoz öröklés útján jutottam, egyetlen gazdasági társaság irányításában sem veszek részt, amelyben tulajdonrészem van. Nem vonja el a figyelmemet az üzlet a politikáról.

– Kevés olyan vagyonos ember van, aki nem vállalkozó.

– Manapság idehaza igen, de azért 1945 előtt nem volt ritka, a nyugati országokban pedig ma sem az, hogy valaki egy társadalmi osztályba beleszületve válik gazdaggá. Részben azért lettem politikussá, mert azt érzem, hogy a vagyon közéleti felelősséggel jár. Az is felelősség, hogy mire költöm a pénzt, de az is, hogy rólam valóban elhiszik: nem azért politizálok, hogy meggazdagodjak.

– Ebből még nem következik, hogy jó politikus.

– Az nem, de az igen, hogy a biztos egzisztencia olyan szabadságot nyújt számomra, amelyről más politikusok csak álmodozhatnak. Szerintem az jó, ha minél több szabad ember dolgozik a politikában.

– Ez a szabadság kellett ahhoz is, hogy így beleálljon az ápolási díj ügyébe? Látszik, hogy ezt a témát, igazi buldogként, nem fogja elengedni.

– Biztosan nem fogom. Addig viszem, amíg az összes probléma meg nem oldódik ezen a téren. Szél Bernadett-től tanultam, hogy egy politikusnak érdemes kiválasztania néhány konkrét ügyet, amit tűzön-vízen keresztül képvisel, mert így sokkal hatékonyabb lesz a munkája.

– Empátiából választotta az ápolási díj ügyét?

– Az ápolási díj számomra elsősorban nem érzelmi kérdés. Nem sajnálatból álltam bele. Észérvekkel is igazolható, hogy a jelenlegi helyzet abszurd és tarthatatlan. Nem gondolom, hogy az otthon ápolás az ideális módja a fogyatékossággal élők, a tartós betegek vagy a demenciában szenvedők ellátásának, csak hát az erre szakosodott intézményekben hosszú éveket kell várni a bejutásra. Amikor a család megpróbálja otthon ápolni a rászoruló családtagot, lényegében az állam feladatát veszi magára. Ezért az állam felelőssége, hogy ehhez az összes feltételt, így az anyagiakat is biztosítsa. Ez elvi kérdés.

Fotó: Szováthy Kinga

– Van személyes kapcsolata Orbán Viktorral?

– Egyszer váltottunk néhány szót az ülésteremben. Meg találkoztunk a kilencvenes évek végén az őszödi kormányüdülőben, amikor még kisfiú voltam. Ennyi.

– Ha kapna tíz percet, hogy politikai ügyekről beszélhessen vele, mit mondana neki?

– Először megpróbálnám meggyőzni az otthon ápolás ügyének fontosságáról. Másodszor a szociális bértábla tarthatatlanságáról beszélnék, a kormányfőnek muszáj megértenie, hogy sürgősen javítani kell a szociális ágazatban dolgozók anyagi megbecsülésén. Aztán megkérném, hogy fejezze be végre a szellemi polgárháborút, vesse el azt a tézist, miszerint vagy vele van valaki, vagy pedig hazaáruló. A nemzeti oldal hamis öndefiníciójából ugyanis az következik, hogy mindenki más nemzetietlen.

– Miért változtatna Orbán ezen a tézisen, amikor ennek köszönheti a sikereit?

– Nem az volt a kérdés, hogy változtatna-e, hanem hogy miről próbálnám meggyőzni. Hát erről. És nem azért, mert sérti a lelkemet, ha a kormányoldalról hazaárulónak bélyegeznek, hanem azért, mert ez árt a magyar nemzetnek. Ahogy már korábban említettem: kizár minden értelmes párbeszédet, vitát a politikai oldalak között.

– Visszatérve a rekordjaira: szükségszerű, hogy egy meleg politikus felvállalja a nyilvánosság előtt a másságát?

– Nem szükségszerű, egyéni döntés kérdése.

– Önt mi motiválta?

– Erről nem szeretnék beszélni. Nem akarom, hogy ez a tény a politikai munkám megítélését bármilyen szempontból befolyásolja.

– De akkor nem ítéli el azokat a meleg vagy leszbikus politikusokat, akik nem bújnak elő?

– Egyáltalán nem. Azokat viszont elítélem, akik homoszexuális emberként homofób politikát folytatnak.