Újraszabott egyenruhák

A Magyar Gárda, bár betiltották, élőbb, mint valaha. Már a jogerős bírói betiltás után (2009. július 2.) három héttel (július 25-én) újjáalakult Új Magyar Gárda néven, és a jogállam megadta magát. A gárda egyesülni, osztódni, szaporodni kezdett, tucatnyi ágra bomlott, ma már húsz karja van, mint az óriáspolipnak. „Sportos” és értelmiségi változatok keletkeztek a Betyárseregtől a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületig, a Radikális Állatvédőkig, fénysarlókörökig.

Domina Kristóf, a szélsőségek kutatására szakosodott Athena Intézet igazgatója állítja: ez bejáratott, régi technika, már a betiltás idején számítani lehetett rá. A köztéri provokációk módszerei is sokat finomodtak. Ma már szó sincs „spontán felháborodásról”, robbanásveszélyes helyzetről, szóváltásról, disznólopásról. Tudatosan „hívatják be magukat” helyi erőkkel (szimpatizáns polgármesterekkel, önkormányzati képviselőkkel), alakzatban felvonulnak, letáboroznak, járőrözni kezdenek. Szóváltás, közordítozás, dulakodás, kölcsönös vádak, két pofon (amit Orbán jóslata ellenére nem kapnak, hanem adnak), kiszáll a rendőr, és beáll az unalom.

– Ez nem olyan piti ügy – mondja Fleck Zoltán jogszociológus –, amilyennek elsőre tűnik. Egy vergődő, feszült válságövezetben, egy öt-hatszáz lelkes magyar–roma faluban valóban „világesemény”, ha megjelenik ötven egyenruhás.

Volner János leszerelt BRFK-rendőr üzletember, a Jobbik alelnöke és frakcióvezető-helyettese, a „régi gárda” szóvivője másképp látja.

– Csak lakossági kihívásra megyünk... Vagyis hát... mennek.

Made in Hungary

Párbeszédünk a kisúttörők számháborújára emlékeztet, a riporter azt próbálja leolvasni, hogy Volner és a gárda összetartozik. A volt gárdaparancsnok (e minőségében százados) pártját emeli maga elé pajzsként.

– Semmi köze egymáshoz a régi (betiltott) és az új gárdaszervezetnek – ismételgeti szívósan –, személyi átfedések még lehetnek. Talán. Nyolcvan-kilencven százalékban.

– A párt és a gárda azonos politikai nézeteket vall – kísérletezünk tovább.
– Azt én nem tudhatom. A Jobbik programját honlapunkról is megismerheti, szívesen előadom önnek. Az Új Magyar Gárda céljai pedig rájuk tartoznak.

Volner úr nagy ravaszdi. Habár teljesen gárdafüggetlen, „tiszta”, a dunaföldvári megemlékezésre azért kivonult, a komplett vezetőséggel együtt.

– Ők Magyarországot akarják megmenteni – magyarázza jóindulatúan.
– Kitől? Fel-alá vonulgatva fognak hazát menteni? – kérdezzük.
– Tudomásom szerint ahol csak megjelentünk, vagyis hát megjelentek, a lakosság tapsolt.
De foglalkoznak árvízvédelemmel, költöztetéssel, óvják a veteményest, kiváltják a patikában a gyógyszert. Jó fiúk, kiscserkészek.

– Szegény romák nem örülnek önöknek annyira – mondjuk.

– Na ja... Nem lehet minden igénynek megfelelni – mondja az alelnök derűsen, és elneveti magát.

Domina Kristóf szerint a feladat bonyolult. Ahogy a dunaföldvári rendezvény vagy a csókakői gárdacsíny is mutatja, az operatív irányításba belefolyhat a párt. A gárdát nem lehet felügyelet nélkül hagyni. A Magyar, illetve már Új Magyar Gárda a rendszerváltás utáni radikális egyesületek közül az első, amely a „helyi ízlésvilágot” kiszolgálja. A szkin rasszizmus „nyugatos”, importált szubkultúra volt, nem is tudott gyökeret verni. De a gárda már magyar termék, ez az igazi „Made in Hungary”.

Sokat számít a zubbony, az öltözék. A gárdaítélet gyenge pontja volt, hogy nem tiltotta egyértelműen a szimbólumok használatát. S bár később ez is sorra került, az egyenruha, ha betiltják, ezernyi változatban újraszabható. Ember legyen a talpán, aki észreveszi, mi különbözteti meg a régi sapkarózsát, váll-lapot az újtól. Kajlább az oroszlán bal füle? Az ilyesmin „komoly jogi viták” dúlnak. Ha az egyenruha viseletét tiltják, a tagság „egyenruha jellegű” gatyában masírozik tovább. Volner alelnök szerint a gárdistahacuka tulajdonképpen nem egyenruha. Magyar népviselet, a népi hagyományok ápolása.

Övcsat, lajbigomb

Bócz Endre volt fővárosi főügyész, a gyűlöletbeszéd és szimbólumügyek avatott szakértője szerint semmi sem rombolja annyira a magyar jogtudatot, mint a joggal való kimódolt visszaélés. A laikus is belátja, milyen „vicces”, ha másfél éves bírói vajúdás után, vérrel és verejtékkel betiltanak egy szervezetet, amely másnap két utcasarokkal arrébb újraalakul. Módosítják a lajbigombot, az övcsatot, és kész a nagy mű. Orvosság – Bócz szerint – persze erre is lenne. Nyugatabbra meg is találták. Ott nem a szervezet nevét, az SS-egyenruha részleteit nézik, hanem az alattomos szimbólum jellegét, karakterét, stílusát. És betiltják, mint a sicc.

Egyesek ennél tovább mennének. A liberális álláspont az utóbbi években, a történtek hatására is változott. A klasszikus teória szerint csak a társadalom belső önszerveződése, érettsége satöbbi, satöbbi küzdheti le az ordas eszméket, a gyűlölködő szervezeteket. Másrészt jobb is, ha szem előtt vannak, így mindennap megszámolhatjuk őket. Ma olyan közgondolkodók kezdenek ettől távolodni, mint Halmai Gábor vagy Sajó András strasbourg-i bíró, aki odáig megy, hogy a pártbetiltás sem ördögtől való.

A Jobbik gárdistái ódákat zengenek a demokráciáról, a parttalan szabadságról. Érdekes szerepcsere. Megható, amikor Volner alelnök penget édeskés, liberális húrokat.

– A gárdatagok célja sem más, mint megélni a szabadság páratlan örömét. Az egyik legfőbb állampolgári jog a szólás és egyesülési szabadsága. Ezt akarjuk ápolni.

Embere válogatja

Sőt, ha az alelnök úron múlna, „határozottan ellenállna annak”, hogy jogaiban az ellenoldalt korlátozzák, és belénk fojtsák a szót.

Fleck Zoltán jogszociológus szerint a nézeteiket felülvizsgáló liberális közgondolkodók álláspontja méltánylandó.

– A demokrácia védelmében igenis fel kell lépni, sőt néha oda is kell csapni – mondja. – A jogállamnak fenn kell tartania a képzetet, hogy meg tudja (és meg akarja) védeni magát.

A feladat nem is olyan bonyolult. Van egy hároméves, végrehajtatlan bírói ítélet, mindennaposak a gárdainzultusok. Egy bátor, okos helyi rendőr odamegy, felmutatja a bírói végzést, s kellő erővel oszlatni kezd.

De még a „tömegoszlatás” kifejezés is túlzó. A legizmosabb gyűlöletszervezet (Magyar Gárda) taglétszáma sem haladta meg a hétszáz főt fénykorában.

Fleck Zoltán szerint „az aktív náci beállítottságú fundamentalisták száma szerencsére csekély”. Nincsenek olyan sokan, akik hajlandók fekete lajbit, csizmát húzni. Nem az számít, hogy hányan vannak, hanem hogy tevékenységük milyen hatást kelt.

A bírósággal már 2008 nyarán, az első gárdaper kezdetén megütközött a „fekete sereg”. A tárgyalásra készülő bírónőt olyan brutálisan megfenyegették (pedig már hallott egy s mást), hogy elfogultságot jelentett. Az első szeptemberi tárgyalás el is maradt. A helyére kinevezett sztárbíró, dr. Pataki Árpád gond nélkül elmeszelte őket.

– Embere válogatja – ahogy Bócz főügyész mondja. – Vannak érzékeny, lelkizős típusok. Meg is értem. De nem muszáj beijedni.

Cserni János bíró szerint a dolog bonyolultabb. A magyar bírák nincsenek felkészítve arra, hogy amíg tárgyalnak, két sarokkal odébb kórusban a fejüket követelik.

Ez szerintünk is új szemináriumi téma lesz a magyar felsőoktatásban: Hogyan ítélkezzünk menekülés közben, pergőtűzben címmel. Mert hatékony védelemre várni botorság.

Cserni szerint normális jogállamban egy ítéletnek működnie kell, általában működik is. A gárda jellegű perek gyakorlata ezt sajnos fölülírja. Bármikor kijelenthető, hogy a felszámolt szervezet helyére lépő utód „teljesen más”. Egyrészt nincs kötelező bajuszviselet, a zubbony is balról jobbra gombolódik. Cserni csak tamáskodva mosolyog, amikor a csókakői attak kerül szóba.

– Maradjunk annyiban, ők is „elbizonytalanodtak”. Ami az én szakmámat illeti, csak annyit látok – zárja a bíró –, hogy született egy ítélet, amelyet nem tudnak (vagy nem mernek?) végrehajtani.

Még odébb van

És ha valóban így van, a „szebb jövőt!” jelszó előbb-utóbb beteljesül. Volner úr szerint nem is a távoli jövőben. Ha pedig ők kerülnek kormányra (s miért ne hinne ebben egy alelnök?), minden eszközzel támogatni fogják „az állampolgári önszerveződés társadalmi sejtjeit”. Eljön még az ő órájuk. De a politika útjai sajnos kiszámíthatatlanok. Szegény Ernst Röhm (az SA főnöke) is így gondolta. De csalódnia kellett. Igaz, ez még odébb van.

Sajátjai dobták fejbe a jobbikost: