Újra nyomoznak a XVIII. kerületi kötvénykibocsátások miatt
Elrendelték a nyomozás folytatását a XVIII. kerületi önkormányzat 2008-as kötvénykibocsátásainak ügyében, mondta a Népszabadságnak a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A XVIII. kerületben volt képviselő Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő is, akiről nemrég kiderült, hogy több mint 200 millió forintot parkoltatott egy ausztriai bankszámlán, amit nem tüntetett fel a parlamenti vagyonnyilatkozatában. A két ügy között összefüggést sejt az ügyészség. Simon azóta lemondott minden párttisztségéről, és kilépett az MSZP-ből.
Mint az Index megírta, ugyanaz az osztrák bank finanszírozott egy XVIII. kerületi kötvénykibocsátást, amelynél Simon Gábor számlát nyitott nagyjából akkor, amikor a kibocsátás megtörtént.
A XVIII. kerületi önkormányzat kötvénykibocsátásaival kapcsolatban Lévai István alpolgármester tett feljelentést még 2012-ben, a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatta. 2013 szeptemberében bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást. A fővárosi főügyész azonban előző szerdán elrendelte az ügy felülvizsgálatát.