Újra kiadták az egykori Rádió-épületek bontási engedélyét

Az ideiglenes helyi védelem és a kerület által hétfőn kiadott változtatási tilalom ellenére újra kiadták a az egykori Rádió-épületek bontási engedélyét.

2023. december 12., 14:34

Szerző:

A Pest Vármegyei Kormányhivatal december 12-én újra kiadta a bontási engedélyt a Magyar Rádió egykori épületére – hívta fel a figyelmet a Civilek a Palotanegyedért Egyesület. Kedden 18 órakor az egykori Stúdiópalota (Bródy Sándor utca 5-7.) előtt civilek tiltakoznak az egykori Rádió-épületének bontása ellen. Ahogy arról beszámoltunk, a kormányhivatal december 6-án egyszer már visszavonta a korábban kiadott bontási engedélyt a Magyar Rádió korábbi épületére, ahol a kormány a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését tervezi.

Pikó András VIII. kerületi polgármester akkor arról beszélt, hogy az engedély visszavonására az adott indokot, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat november 7-én a tulajdonában lévő épület helyi védelem alá helyezéséről döntött, ezt pedig figyelembe kellett volna vennie a Kormányhivatalnak. Józsefváros önkormányzata az ideiglenes helyi védelem kiterjesztésével próbálta elkerülni a bontást. A kérést a Kormányhivatal először elutasította, majd mindenféle előjel nélkül újra zöld utat adott neki, ugyanis a kormány egy rendelettel kimondta, hogy a folyamatban lévő ügyeknél a helyi védelem figyelmen kívül hagyható. Józsefváros testülete a december 11-i közmeghallgatáson megszavazta a tömbre vonatkozó változtatási tilalmat, de a kormányhivatal december 12-én pedig újra kiadta az engedélyt. 

A határozatban az áll, hogy „a szakemberek javasolták, hogy a területen 1932-1935 közt megszületett 6-os számú stúdiót – a negyedszázaddal később Nobel-díjjal elismert Békésy György munkáját – őrizzék meg, és esetleg integrálják a leendő kampuszba”. Ez a kérés persze nem kötelező, így a területet az államtól ingyen megszerző Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nyugodt szívvel hagyja figyelmen kívül, és szabadon megvalósíthatja a korábban már ismertetett terveit – írja a 24.hu.

(Kiemelt képünkön: A Magyar Rádió hajdani székháza 2010-ben (Budapest, VIII. ker. Pollack Mihály tér). Fotó: Wikipédia)