Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2021. április 15., 10:37
Várnai László helyi képviselő szerint Tóth Csaba nem végzett jó munkát Zugló élén, ráadásul miatta a városrész olyan, mintha egy "NER-város" lenne.
2021. április 15., 10:11
A felvetés azonban a tárca szerint nem időszerű.
2021. április 15., 10:08
Gyorgyevics Benedek szerint a kivitelezési munkálatok nem fognak nagymértékben csúszni, de a jelenlegi helyzetben nem tud jóslatokba bocsátkozni.
2021. április 15., 09:58
Tegnap óta 256 ember halt meg Magyarországon covidban.
2021. április 15., 09:39
Az Ipsos kutatása szerint a magyarok csaknem 60 százaléka adatná be magának valamelyik vakcinát.
2021. április 15., 09:07
A Pfizer/BioNTech vakcinájából 1 millió 697 ezer dózis került Magyarországra, ennek a 96 százalékát beadták már.
2021. április 15., 09:02
A kínai vakcina esetében nehéz megállapítani, hogy az illető beoltott vagy átesett a koronavíruson.
2021. április 15., 08:50
A járványhelyzet megítélésében is hasonló helyzet alakult ki, kettészakadt az ország.
2021. április 15., 07:06
Kiutat viszont nem látnak a patthelyezetből a szakszervezeti vezető szerint.
2021. április 15., 05:47
A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul.
2021. április 14., 20:13
Etikai kódexet fogadtak el az együttműködésben részt vevő pártok elnökei.
2021. április 14., 18:46
Egerben, Salgótarjánban, Szombathelyen, Veszprémben és kisebb mértékben Pécs esetében is emelkedő tendencia látható.
2021. április 14., 17:31
Három hónappal meghosszabbították a letartóztatását.
2021. április 14., 16:59
Ez az adag segít pótolni a Johnson & Johnson vállalat koronavírus elleni vakcinája szállításának kedden bejelentett felfüggesztéséből adódó hiányt.
2021. április 14., 16:47
A kormánypárti szavazók 53 százaléka szerint Magyarország egész jól áll a halálozási arányt tekintve más országokhoz képest.
2021. április 14., 16:39
Késsel esett a pénzszállítónak, de nem sikerült megszereznie a kazettát. Elfutott, a rendőrségnek pedig nem sikerült elkapnia.
2021. április 14., 16:16
A miniszterelnök azt mondta, 3,5 millió beoltottnál – azaz nagyjából jövő hét szerdán vagy csütörtökön – megnyílhatnak a vendéglátóhelyek teraszai.
2021. április 14., 15:26
Az M5-ös metró, más néven észak–déli regionális gyorsvasút a szentendrei, a ráckevei és a csepeli HÉV vonalakat kötné össze a belvárosban a föld alatt.